Programajánló - augusztus 20: Ízek utcája

Programajánló - augusztus 20: Ízek utcája

Százötven kiállító termékeit, az idei Szent István-napi kenyeret, valamint az ország tortáit is megkóstolhatják az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában, amely augusztus 19-én és 20-án a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig várja a látogatókat Budapesten.

A Magyar Ízek Utcájának Védegylete nyolcadik alkalommal szervezi meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját - hangsúlyozta Novotny Antal, az esemény főszervezője a sajtótájékoztatón.

A rendezvény célja a Kárpát-medencei tájegységek és nemzetiségek gasztrokultúrájának bemutatása. A magyar kiállítók mellé az idén is csatlakoznak a V4 országai - Szlovákia, Lengyelország és Csehország -, amelyek három standon mutatják be étel- és italkülönlegességeiket, a lengyel heringtől a cseh knédliig.

Több kézműves termék is megjelenik az ország és a Kárpát-medence tájairól, például a karcagi birkapörkölt, a gyömbéres kolbász, a szatmári töltött káposzta, az alföldi pásztorleves, sokacbab vagy a cigánykáposzta. 
A résztvevők között élelmiszer-előállítók is szerepelnek, akik lekvárokat, gyógynövénykészítményeket, söröket, borokat, pálinkákat, változatos húskészítményeket és sajtokat kínálnak majd az érdeklődőknek. Vendégül látnak nem professzionális főzőasszonyokat is, akik a szülőhelyükhöz kötődő hagyományos ételek elkészítését mutatják be. A káposztaleves mákos pogácsával a Felvidékről érkezik, de szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd az asszonyok, míg a moldvai csángó faluból érkező csapat húsos galuskát készít. Mindezek mellett a rendezvényen helyet kapnak a professzionális konyhák is.

Az idei évben kiemelt szerepük lesz a kézműves söröknek, a Fő utca Clark Ádám tér felőli végén kialakított Kézműves sör utcában tizennégy kézműves sörfőzde több mint százféle termékét kínálja a látogatóknak. 
A Várkert Kaszinó előtt felállított színpadon pedig különféle ételekről, a hozzájuk kapcsolódó történetekről és receptekről tartanak beszélgetést.

Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetőségi elnöke hangsúlyozta: a rendezvényen kóstolhatja meg először a nagyközönség a budapesti Horváth Cukrászda Kft. által működtetett Sugar! Design Cukrászda cukrászának, Vaslóczki Orsolyának a Balatoni habos mogyoróját, amely az idén elnyerte a Magyarország tortája címet. Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy évről- évre egyre többen jelentkeznek a Magyarország cukormentes tortája versenyre, az idei megmérettetés élén végzett Pöttyös Panni tortát Varga Margit, a budapesti Zazzi Cukrászda cukrásza alkotta meg, és ezt is a rendezvényen kóstolhatja meg először a nagyközönség.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta: a Szent István-napi kenyeret, amely az idén a Kurdi Family Kft. Görböc kenyere lett, ugyancsak a kétnapos rendezvényen mutatják be először a nagyközönségnek. 
A sajtótájékoztatón a Magyar Pékszövetség képviselői átadták a legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér kategória első három helyezettének járó kupát és oklevelet.

Pöttyös Panni, az ország cukormentes tortája:

Programajánló - augusztus 20: Ízek utcája

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek