Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

Rakparti filmvetítés, margitszigeti futószínház, városismereti séták, urbanisztikai előadások, koncertek és gyerekprogramok is lesznek az idei Dunapest fesztiválon, amelyet a hétvégén rendeznek meg a Duna és a folyópart népszerűsítésének jegyében.


Tavaly hagyományteremtő szándékkal szervezték meg először a kulturális és urbanisztikai témájú fesztivált, hogy a fővárosiak körében népszerűsítsék a folyót - emelte ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a  sajtótájékoztatón.

"A cél, hogy jobban használjuk, jobban megéljük a Dunát és sokkal inkább a mindennapok részévé váljon" - hangsúlyozta.

A háromnapos sorozat keretében nyolc folyó menti helyszínen több mint ötven programra kerül sor magyar és külföldi művészek, előadók közreműködésével - emelte ki Sápi Zsófia, a rendezvény egyik szervezője.
Mint mondta, az egyik legkülönlegesebb esemény az a margitszigeti futószínházi előadás lesz, amelyre pénteken és szombaton várják a közönséget. A nézőkből álló futóközönséget Sztarenki Dóra és Elek Ferenc színművészek vezetik az egyes színeket bemutató állomások között, legfeljebb egy szigetkört megtéve. A kísérleti jellegű futódarabban közreműködik még Grecsó Zoltán táncművész is.

A Várkert Bazár tereiben rendhagyó színházi produkciókat mutatnak be fiatal alkotócsoportok Scherer Péter és Katona László közreműködésével, de a k2 Színház, a Dollár Papa Gyermekei társulat és Dányi Viktória táncelőadására is várják a közönséget.

A Belgrád rakparton, a nemzetközi hajóállomásnál szombaton és vasárnap este magyar és külföldi rövidfilmeket vetítenek, a Jászai Mari téri hajóállomáson pénteken a horvát Miljenko Jergovic íróval Térey János beszélget a kultúrák összefüggéseiről, szombaton Zuska Kepplová, Molnár T. Eszter és Czinki Ferenc regényeiről beszél, Parti Nagy Lajos pedig a román Cristian Teodorescuval cserél eszmét a két ország folyó menti történelmének egymásra hatásairól.

Az urbanisztikai programok között a Hosszúlépés csapata a helyszínen mutatja be, hogy miért érdemes jobban belakni a magyar hajógyártás egykori fellegvárának számító Népszigetet, a Kortárs Építészeti Központ szakemberei a Lupa-szigeten arról mesélnek, hogy milyen építészeti különlegességeket rejt a helyszín, a Gellért Gyógyfürdő szervezésében pedig meg lehet tekinteni majd azt az alagútrendszert, amely összeköti a Gellért, a Rudas és a Rác fürdőket.

A séták mellett a Pecha Kucha és a Vírus-est is a Duna témájával foglalkozik, a Budapesti Műszaki Egyetem urbanisztika tanszékének mintegy 40 magyar és nemzetközi Duna menti partner munkáját összefogó DANUrB projektje pedig szakmai beszélgetést szervez.

A Pecha Kucha egy prezentációs forma, ahol az előadók 20 képet vetíthetnek egyenként 20 másodpercig, így kevesebb mint hét percük van arra, hogy egy megvalósult épületről, tervről, installációról, dizájntermékről, kreatív ötletről vagy eseményről beszéljenek. A Vírus klub szervezésében megvalósuló Vírus-esten pedig Hevesi Krisztina szexuálpszichológus beszél arról, hogy a nyári vízparton más-e a szerelem, mint máshol, Kenyeres István biotechnológus a folyók szerepét elemzi az önfenntartó városok kialakításának problémájával kapcsolatban, Lénárt Ágota sportpszichológus a vízi sportokról mesél, míg Dúll Andrea környezetpszichológus a Duna környezetpszichológiájába avatja be az érdeklődőket. A sort Buzogány Anna irodalmár zárja, ő a 20. század magyar irodalmában veszi górcső alá a Duna motívumát.

A képzőművészeti programok között meg lehet tekinteni a Műegyetem rakpartnál Farkas Zsófia képzőművész Nagy halak emlékezete című, Dunában álló-úszó szoborcsoportját, amely a Budapest Galéria, a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány közös pályázatán nyerte el a fődíjat. A Duna másik partján, a Bálnában a művésznek pop-up kiállítása is nyílik pénteken Feltételezések címmel. 
A Népszigeten magyar és lengyel graffiti művészek festenek meg egy falat, a budafoki Art Quarter Budapestben pedig performanszokat és műterem-látogatásokat tartanak.

A fesztivált a Várkert Bazárban a Budapesti Fesztiválzenekar fényfestéssel színesített koncertje zárja vasárnap.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek