Légy egy kicsit mezítláb! Bizonyítottan jót tesz neked

Légy egy kicsit mezítláb! Bizonyítottan jót tesz neked

Gondolkoztál már azon, hogy miért oly csodálatos érzés a füvön elaludni a felhős égbolt alatt? Ez nem csak egyszerű véletlen, biológiai okokból fakad.

Martin Zucker: Földelés című könyvéből kitűnik, hogy a Föld elektromos áramát testünk fizikai okokból kifolyólag jól tudja hasznosítani. A módszer egyszerű és ingyenes, mindössze mezítláb kell járnunk-kelnünk, ha tehetjük.

Eddig csak a keleti kultúrában, kifejezetten a Feng Shuiban találhattuk meg a földi szemináriumok előnyeit, de most már tudományosan is bizonyított tény a mezítlábas tevékenykedés haszna.

Légy egy kicsit mezítláb! Bizonyítottan jót tesz neked

A könyvben Zucker arról beszél, hogy a civilizáció fejlődésével az emberek egyre inkább eltávolodnak attól, hogy csatlakozzanak a föld felszínén jelenlévő energiával. Állítása szerint a földelés legalább ugyanolyan fontos tényezője a kiegyensúlyozott életnek, mint az, hogy a napsugarakból D-vitamint nyerünk.

A történelem során számtalan kultúra tisztelte a kapcsolatunkat a földdel. A kínai kultúrában és az észak-amerikai törzseknél is megtalálható volt a föld imádata. A lényeg mindenhol az anyaföld szeretete volt, függetlenül attól, hogy állva, ülve, vagy éppen fekve, de mindenképpen mezítláb rótták le tiszteletüket előtte az őseink.

Zucker kutatásai kimutatták, hogy a földdel való reláció csökkenti a gyulladással kapcsolatos rendellenességeket, az alvászavart, a magas stresszt, a fejfájást, a hormonális és menstruációs tüneteket, valamint sok más egészségügyi problémát, melyek napjainkban jelen vannak a bolygón.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek