Borika folytatja a barátnőivel való találkozások mesélését. Bár az időjárás a nyári hónapokban a szeszélyes áprilist idézi, a nők élete harmonikusan telik. Melinda boldog és kiegyensúlyozott, Móni szerelmes, amit a gyerekei is elfogadnak, Borika pedig készül lánya esküvőjére. De vajon ennyire idilli minden?

Egy percre megálltam a nappali közepén, azon gondolkodtam, tényleg mindent becsomagoltam? A lányokkal Melindához közeli aquaparkba megyünk kikapcsolódni és csobbanni, no meg persze kitárgyalni az elmúlt hetek eseményeit. Az ajtón Laci lépett be, majd nevetve megjegyezte: „Ti nők sokszor az egész lakást magatokkal vinnétek egy kis kiruccanásra.” Elmosolyodtam és igazat adtam neki, hiszen a legfontosabb dolgokat biztos bepakoltam.

Ma is meleg, párás, nyomasztó az idő, alig vártam, hogy megérkezzek. Már a bekötőúton elakadtam, olyan sok autó állt előttem. A következő bosszúság a parkolásnál ért, pedig elég nagy területen lehetett letenni az autót. Egy ideig reménytelenül keringtem, de szerencsémre épp kiállt valaki. Ekkora szerencsém nem lehet! – nyugtáztam örömmel.
A bejáratnál is kígyózó sorok álltak mindhárom pénztárnál, már előre felkészültem legalább fél órás várakozásra a melegben. Ekkor láttam meg a barátnőimet, akik a bejárattól nem messze álltak. Amikor odaértem Melinda büszkén mutatta, hogy már megvette a jegyeket, és mire feleszméltem, már a csuklómra is tette a karszalagot. „Már épp felkészültem a sorban állásra” – mondtam megkönnyebbülve, majd elindultunk az ellenőrző kapu felé.

A parkosított strand nem csak látványban nyújtott kellemes érzéseket, de még a levegő is pár fokkal hűvösebbnek tűnt. Sikerült a fák árnyékában lepakolnunk, majd elindultunk napozóágyakat bérelni. Még 11 óra sem volt, de a strand már szinte megtelt. A pihenő, medencékben úszkáló emberek élvezték a víz nyújtotta kényelmet, a hatalmas csúszdákról gyerekek és felnőttek is száguldoztak, majd csobbantak be a hűs vízbe.

Átöltöztünk a kabinokban, majd visszatértünk a napágyakkal a csomagokhoz. Melinda remekül nézett ki a bikinijében, és Mónin is látszott, hogy sokat fogyott az elmúlt időszakban, bár ő maradt az egyrészes fürdőruha jótékony takarásában. „Hoztam nektek egy szuper napozókrémet, amely az UV-sugarak ellen véd és még hidratál is” – kapta elő a strandtáskából a tubust. „Én 50-es faktorszámú fényvédőt használok, még kertészkedés előtt magamra kenem” – kontráztam rá és vettem elő a spray formájú, jól bevált napozószeremet. „Én kipróbálom az a csodakrémet!” – kapta ki Melinda kezéből Móni a krémet.

Hátradőltünk az ágyakon, és szinte mindannyian egyszerre sóhajtottunk fel, ezen el is nevettük magunkat. „Ami jár, az jár” – mondta Móni. „Na, ki, merre járt az elmúlt hetekben? Kezdjétek ti!”

„Tamással és Klaudiával elutaztunk egy hétre Görögországba, és fantasztikusan éreztük magunkat. Bár Tamásnak pár negatív tulajdonsága előkerült, amit eddig nem ismertem, de talán erre is jók a hosszabban együtt töltött idők, hogy kiderüljenek az ellentétek is” – kezdte beszámolóját Melinda.

„Nocsak! Nem tökéletes a férfi?” – incselkedett Móni. „Majdnem, mert ezek bár apróságnak tűnnek, de engem néha idegesítettek. Tamás például nem tudja elengedni magát még nyaraláskor sem, muszáj minden reggel 7-kor felkelni, délben ebédelni, este 6-kor vacsorázni. Egyszerűen rugalmatlannak tartottam a hozzáállását - másban is. Muszáj rendszerben élnie. Nem lehetett az előre megbeszélt programokon változtatni, pedig néha a városlátogatás helyett inkább a medence partján feküdtünk volna Klauval, de ő ragaszkodott a tervéhez. Ennek ellenére sokat nevettünk, jókat szórakoztunk, tehát egy kellemes, szórakoztató partner.”

„Nincs tökéletes ember, mindenkit a hibáival együtt kell elfogadni és szeretni” – mondtam a jól bevált sémaszöveget. „Tudom, de azért jó, hogy nem költöztünk össze a megismerkedésünk után, mert így legalább kiismerjük egymást jobban, és nem lesz meglepetés, ha esetleg majd együtt élünk.”

„Ezek szerint már felmerült ez a lehetőség?” – kérdeztem. „Beszélgettünk róla, mert mindketten sokat dolgozunk, így könnyebb lenne az időbeosztás mindkettőnknek. Úgy érzem, hogy elérkeztünk kapcsolatunk azon szakaszához, ahol már érdemes sok mindenben közösen gondolkodni. Klau kedveli, sőt Kristófnak is szimpatikus volt, mikor múltkor összefutottak, amikor jött a lányunkért. De te is mesélj, Borika! Hogyan alakul az esküvőszervezés?”

„Nagyon profi és kedves szervezőt ajánlottál, sok mindent levesz a vállunkról, de még így is rengeteg ügyintézés marad. Juditom rohangál, hogy minden időre meglegyen. Ráadásul most volt Laci születésnapja, és rendeztünk neki egy kis családi összejövetelt, ez plusz szervezéssel járt, de így legalább mindenki fel tudta köszönteni. Örült is a sok ajándéknak! Én megleptem egy vérnyomásmérővel is, sajnos egyre többször felmegy a vérnyomása, muszáj erre is odafigyelnie. A legjobban viszont az unokák saját készítésű kis ajándékainak örült, a lányok igazán kitettek magukért. Imre is már sokkal felszabadultabb, szerintem van is valakije, mert boldogabbnak látszott. Amikor rákérdeztem, gyanúsan mosolygott. Viszont a volt feleségével kezd megromlani a kapcsolata, egyre több gyerektartást akar és – mivel nem sikerült a kapcsolata és egyedül maradt a lányokkal –, már nőtartást is szeretne. Most perrel fenyegetőzik. Nem tudom, hova vezet ez majd” – ingattam a fejem szomorúan.

„Nem is értem, hogy miért nem lehet békésen elválni. Remélem, Robival nekünk nem lesznek veszekedéseink, vitánk vagy bírósági pereink. Nagyjából megegyeztünk mindenben, csak a lebonyolítás van hátra. A házat sajnos el kell adni, illetve gondolkodtam, hogy veszek fel kölcsönt, és abból kifizetem az ő részét. Nagyon szeretem ezt a házat, nem szívesen költöznék el. De ha a béke kedvéért meg kell hoznom ezt az áldozatot, akkor megteszem. Már utánanéztem, milyen fizetési lehetőségeim vannak, mivel a fogászati asszisztensi fizetésem nem olyan magas, hogy sok kölcsönt tudjak vállalni. Egyébként már Bálinttal is beszéltünk az összeköltözésről, és azért neki orvosként magasabb a jövedelme, így több lehetőség adódhat. Van neki is egy háza szép helyen, nagyobb, elegánsabb, mint a mienk, de valamiért ő is jobban szeret nálunk lenni. Majd meglátjuk mi lesz! Jó, hogy minden alakul körülöttem. Régebben az állandóságot kedveltem, most viszont élvezem az állandó változást” – mosolygott Móni.
„Na, lányok csobbanjunk, irány a medence!” – pattant fel Melinda kinyújtózkodva, tökéletes alakját megmutatva a körülötte levőknek.

Kellemesen hűsítő volt a víz, de nem hideg. Úszkáltunk egy ideig, aztán a medence szélénél felültünk a padokra és élveztük a nap sugarait – megtehettük, úgyis be voltunk kenve. Még elcsevegtünk pár hétköznapi dologról, ételekről, egyre dráguló árakról, megosztottunk pár hasznos tanácsot egymással, majd Móni javasolta, hogy látogassuk meg a büfésort. Vettünk magunkhoz pénzt, és megkerestük az étkezdéket.

„Annyi finomság van itt, hogy nem is tudok választani. Kifejezetten jónak tartom, hogy már nemcsak a klasszikus strandételeket kapni, hanem rengeteg salátaféle, sőt reformétel is van. Most, hogy átálltam egészségesebb étkezésre, már nem is kívánom a zsíros, nehéz ételeket, mint például a lángost” – szemlélte Móni az üvegpultok mögött sorakozó kínálatot.

Melinda a táblákra kiírt ételekből szemezgetett. „Annyira finom gyrosokat ettünk Görögországban, hogy most megkívántam” – mondta, és már rendelt is egy adagot, sok salátával, tzazikivel, de sült krumpli nélkül.
Móni választása végül egy csirkés-zöldséges tésztára esett, én pedig natúr csirkét választottam görög salátával. Ebéd után visszamentünk a napozóágyakhoz, Melinda kifeküdt a napra, mi Mónival az árnyékban pihentünk le, félálomban hallgattuk a strand morajló zaját. Érdekes, hogy ilyen sok ember van, még sincsenek kellemetlen hangok, inkább egy nyugtató, álmosító egyveleg hallatszik.

El is aludtam, és amikor újra kinyitottam a szemem, láttam, hogy Móni mélyen belemerülve olvassa a kezében levő könyvet. Az órámra pillantottam és láttam, hogy elszaladt az idő. „Szerintem lassan induljunk, ha nem akarunk a csúcsforgalomban vezetni” – javasoltam.
Összecsomagoltunk, visszavittük a napozóágyakat, majd elindultunk a kijárat felé.

A kocsiban iszonyú meleg van, hiszen egész nap állt a tűző napon, ezért először kiszellőztettem, majd elindultam a városon át haza. Klassz volt ez a nap is. Arra gondoltam, hogy mindenkinek kellene a családon kívüli énidő legalább egy hónapban egyszer. Mennyire más élmények, impulzusok érnek, ha nem a megszokott környezetben, a megszokott emberekkel tölthetünk el egy kis időt.

Az elkövetkezendő hónapban sok mindenre kell figyelnem, ügyeket intézni, készülni az esküvőre. Boldogság, hogy férjhez megy a lányunk, örülünk neki, talán ő is révbe ér, saját családot alapít. Aztán eszembe jutott, hogy a barátnőimnek is mennyi változást hozott az elmúlt időszak, de – úgy tűnik – semmi sem tart örökké. Talán nem kellene kimondani, hogy örökre, hanem csak azt: éljünk boldogan, amíg valóban boldogság az együttélés. Akár csak évekig, akár évtizedekig - nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos! Pláne, ha boldogságunkról van szó!