Egy pokrócnyi szabadság - Tippek piknikezéshez
Ha már nem elég egy rövid sétát tenni a gyönyörű időben, ha vágyunk arra, hogy el is töltsünk kint egy délutánt vagy akár egy egész napot, akkor muszáj átgondolni, mire is van szükségünk. Merthogy akkor ez már piknik!
A május az első olyan hónap, amelyben – a népi bölcsesség szerint ‒ már le lehet ülni a földre. Mert az „r” betűt tartalmazó hónapokban (már és még) hideg van ehhez. De azért az igazi piknikezők nem földön ülnek, hanem pokrócon, sőt lehetőleg kockás pokrócon! Persze a színnél többet számít, ha a pléd egyik fele vízálló, így sem a harmat, sem a kissé nedvesebb, sárosabb föld nem okozhat problémát, ha leheverednénk. Mert a pikniken a „heveredés” kötelező! A piknik nem állófogadás – bár tény és való, hogy az étkezés megtervezésénél hasonló szempontokra érdemes figyelni. A pikniket a lazaság, fesztelenség jellemzi, még akkor is, ha épp valami elegáns helyen, romantikus lánykérés a célja. De még a legszebb helyen elköltött pikniknek is bosszúság, vakarózás és akár kórház is lehet a vége, ha nem figyelünk oda néhány fontos dologra a szervezésnél. Menjünk sorra, mik ezek!
Öltözködés, felszerelés és egyebek
Ahogy az előbb már szóba került, a pléden sok múlhat. Oké, jó lehet egy kiszuperált „eztmárnemsajnálom” darab is, de lehet kapni kifejezetten szabadtérre használható pokrócot is, és van két dolog, amiért hálásak lehetünk. Az egyik, ha vízhatlan fele is van a plédnek, a másik, ha kissé merevebb-vastagabb az anyaga, mert így kevésbé nyeklik-nyaklik a tányér, a pohár, a kancsó. Ha tudunk vinni néhány lapos, de vastag párnát, akkor még kényelmesebb lesz a pihenésünk.
A tálaláshoz – épp a talaj göröngyössége miatt – jól jöhet egy-két tálca, amin biztonsággal megáll a pohár. Mert ha a pohár borul, akkor úszni fog a pokróc a limonádéban, az üdítőben.
Mi a piknik?
A kifejezés a francia pique-nique-ből magyarosodott. Az összetétel a pick (csipeget) és nick (alkalmi, csekély, aprócseprő) szavakból jött létre, hívhatnánk akár mezei étkezésnek, csipegetésnek is.
Bár az egyszerhasználatos műanyag- vagy papírtányér praktikusnak tűnhet, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ezzel bizony szemetet termelünk. (Az ugye meg sem fordul valaki fejében, hogy ezt aztán otthagyja? Szemeteszsák legyen nálunk, és ugyanolyan tisztán hagyjuk magunk után a helyet, minta hogyan érkeztünk!) Egyszóval az elmosható műanyag vagy zománcozott tányérral környezettudatosabbak lehetünk, igaz, a koszos tényérok hazaszállításához itt is szükség van egy zacskóra, és otthon ugyanúgy mosogatni kell, mintha az ebédlőben ettünk volna. No de otthon nem lengedez langy szellő, nem süt ránk a nap, nem vidítanak fel a gyönyörű virágok, nem csípnek össze a bogarak és a szúnyogok… Várjunk! Az utóbbi nem is olyan jó dolog! Úgyhogy egyrészt vigyünk magunkkal szúnyogriasztó sprayt és használjuk is (mit sem ér az egész, ha a kocsi csomagtartójában marad vagy a hátizsák aljából nincs kedvünk előhalászni), és fújjunk, kenjünk. Ne csak ezt, hanem naptejet is. „Á, ez a kis nap úgysem árthat nekünk”, „legalább lesz egy kis színem!”, „szinte felhős az ég, ez nem éget!” Ismerős? És ismerős az esti sziszegés, jajgatás, a ruha fájó érintése is? Mert a nap bizony akkor is fog, ha csak ki-kibukkan vagy fátyolfelhő mögött van. Tehát ha valaki idén még nem kapott semmi színt, akkor ne hagyja, hogy egész nap kint legyen védtelenül a válla, az arca.
Persze, ha már beütött a baj, mert „meg lettünk csípve” és „le lettünk égve”, akkor legyen kéznél valami hűsítő alkalmatosság, különben kiszekál majd minket a társaság, hogy vakarózunk, nyavalygunk.
Aki allergiás a pollenekre, ám mégis a szabadtéri program mellett döntött, az egyrészt vegye be, használja indulás előtt az allergia és asztmagyógyszereit, másrészt vigye is magával azokat. Ha valaki méh- vagy darázscsípésre allergiás, akkor semmiképp ne induljon el az életmentő injekciója nélkül! Komolyan, inkább forduljon vissza, inkább késsen el, inkább maradjon le teljesen a kirándulásról, egyszerűen nem éri meg kockáztatni!
Ne minket csípjen, inkább mi csipegessünk!
Bár néha lehet látni porcelántányéros, pezsgős, ételkölteményes piknikfotókat, valljuk be, hogy a szabadtéri eszegetés inkább a kicsi falatkákról szól. Olyasmi kell, ami - az állófogadáshoz hasonlóan – egy kézzel is könnyedén ehető, nem fröcsög, nem kell hozzá kés- és villa, és ‒ nem utolsósorban – nem romlik meg!
Hiába kedvence a gyereknek a majonézes krumplisaláta, nem piknikre való. A szárazabb dolgok praktikusak, a levet eresztő zöldségek (feldarabolt paradicsom) és gyümölcsök kevésbé tetszetős állapotban kerülnek elő a hűtődobozból néhány órányi zötykölődés után.
A másik lehetőség, hogy frissen készítünk valamit a szabadban. A hordozható grillsütők korában csak időre és egy vállalkozó szellemű éhes ember segítségére van szükségünk ahhoz, hogy igazi kulináris élményben legyen részünk. Szabad levegő, füstös ízű, frissen sült húsok, zöldségek – ez az elégedett, boldog társaság receptje.
Arra viszont figyeljünk, hogy a felhasználásig a hús hidegen maradjon. Vagy vigyünk elektromos hűtőtáskát, és az autó akkumulátoráról üzemeltetve tudjuk biztosítani a 10 fok alatti hőmérsékletet, vagy pakoljuk meg a hűtőtáskát jégakkuval, esetleg lefagyasztott palackozott vízzel, így arra a pár órára bent tartható a hideg.
Grillen a zöldségek és húsok mellett fóliában krumplit is süthetünk, de nagyon vigyázzunk arra, hogy ne okozzunk tüzet, legyen nálunk porral oltó vagy elegendő víz, ha baj lenne.
Ne legyen beteg!
Mivel a piknik nem a késsel-villával evésről szól, ezért nagyon fontos, hogy valamiképpen kezet tudjunk mosni evés előtt! Ehhez akár fertőtlenítő törlőkendőt is vihetünk magunkkal, de zselék, gélek, sprayk is a rendelkezésünkre állnak.
A tikkasztó hőség ideális körülményeket teremt a kórokozók szaporodásának, ezért kell elkerülni a gyorsan romlandó, tejet, tojást tartalmazó ételek hurcolászását. A betegség másik forrása a kézmosás elmulasztásából eredhet. Több tanulmány igazolta, hogy gyakori kézmosással a bakteriális vagy vírusos fertőzések egyharmada, sőt akár fele is megelőzhető lenne. Az emésztőrendszeri fertőzéseké, mint például a Hepatitisz (fertőző májgyulladás), szalmonella kockázata pedig akár 80 százalékkal is csökkenthető. Mosson vagy tisztítson kezet evés előtt, a piknik ételeinek kipakolása előtt, grillezés előtt, a mellékhelyiség használata előtt és után is, és akkor is, ha a velünk érkezett vagy a szomszéd társaságból hozzánk bóklászó kutyát simogattuk meg és utána még falatozgatnánk.
Vigyünk elegendő folyadékot. Bizonytalan helyről, fúrt kútból, folyóból vagy ismeretlen forrásból lehetőleg ne fogyasszunk vizet, csak akkor, ha feltüntették, hogy a víz iható!
Esténként (vagy ha hazaértünk) alaposan vizsgáljuk át a testünket, illetve a nehezen látható helyek miatt egymás testét, és ha kullancsot találunk, akkor haladéktalanul szedjük ki! (Figyelem: sem a foszforos gyufás, sem a zsírral bekenős változat nem jó, mert ha a kullancs a stressz hatására belénk öklendezi a gyomortartalmát, akkor lesz esélyünk megfertőződni! Nyugodtan tépjük ki, ha benne marad a feje, idővel kilökődik.)
Legyen nálunk sebtapasz, még akkor is legyen ivóvíz, ha a társaságból mindenki inkább valami ízesített folyadékot fogyaszt. Seb, horzsolás leöblítéséhez szükségünk lesz rá.
A telefonunk legyen feltöltve, hogy ha segítséget kell hívni, akkor ez ne akadályozzon meg minket!
Ha villámlik, akkor vonuljunk fedezékbe, de semmiképp ne álljunk fa alá, mert ott nagyobb az esélye a villámcsapásnak!
Mit együnk?
- praktikus a kifli, zsömle, briós, croissant, szeletelt kenyér,
- erre kenhetünk édes és sós krémeket, melyeket jól zárható üvegben, vagy eredeti, visszazárható csomagolásban vigyünk, legyen nálunk valami kenő alkalmatosság,
- szendvicsek mindenféle verzióban,
- fasírtok, sült hússzeletek, főtt kolbász vagy főtt virsli,
- salátát maximum úgy vigyünk, hogy vagy csak az alapanyag legyen nálunk és a helyszínen daraboljunk, vagy a salátaöntetet külön vigyük, és csak a helyszínen keverjük össze a zöldségekkel,
- friss, csíkokra vágott zöldség
- pogácsa, édes- vagy sós aprósütemény,
- muffin, cookie.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

