„Úgy érzed, megtaláltad? Igen!” - interjú D. Tóth Krisztával

„Úgy érzed, megtaláltad? Igen!” - interjú D. Tóth Krisztával

Annak kapcsán beszélgetünk, hogy D. Tóth Krisztát 2014 februárjában kinevezték az UNICEF magyarországi nagykövetének. A hazai programok tevékeny résztvevőjeként valódi szerepvállalásra és nem holmi kirakatszerepre készül.

Patika Tükör: Mit jelent ez a kinevezés a valóságban?

D. Tóth Kriszta: Óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek az UNICEF nagykövete Magyarországon. Ez nem diplomáciai állás, hanem jószolgálati munka, tehát ezért nem kapok fizetést, sem megkülönböztetett jelzésű autót, viszont – kis túlzással – életemet és véremet az UNICEF, s azon belül az egyetemes gyerekjogok szolgálatába állítom.  Az UNICEF-nek nem arcok kellenek, hanem olyan emberek, akik bele is ássák magukat a feladatokba, adományokat gyűjtenek, s alaposan ismerik ennek a világszervezetnek a működését.

PT: Téged régóta összekapcsolunk a gyerekjogokkal. Van előéleted az UNICEF-nél?

D.T.K.: Már másfél éve dolgozunk együtt. A kinevezés inkább csak amolyan hivatalos elismerése az eddigi munkámnak, illetve egyfajta bizalom a jövőre nézve. 2012-ben részt vettem a „Higgyünk a Nullában” kampányban, és már akkor kiderült, hogy az UNICEF-fel azonos nyelvet beszélünk. Szinte észrevétlenül elindult egy közös munka, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy hosszú napokon át ott vagyok, velük dolgozom, és a csapat tagjaként kezelnek. Ráadásul mindez egybeesett azzal az időszakkal, amikor úgy döntöttem, hogy abbahagyom a televíziózást, és a kifelé kommunikálás helyett elkezdek befelé élni.

„Úgy érzed, megtaláltad? Igen!” - interjú D. Tóth Krisztával
Fotó: Falus Kriszta

PT: Létezik-e a kinevezésnek nemzetközi protokollja?

D.T.K.: A kinevezést a hazai szervezet kezdeményezte, de Genfben, az UNICEF központjában hagyták jóvá. Komoly dokumentációval kellett bizonyítani, hogy korábban is dolgoztam a szervezet programjaiban, és ez egy valós együttműködés, nem holmiszerep.

PT: Melyik az a tulajdonságod, ami leginkább alkalmassá tesz a jószolgálati munkára?

D.T.K.: Az a globális empátia, amit anyukámtól örököltem. Nekem tényleg megfájdul a szívem, amikor a Fülöp-szigeteki tájfun vagy a szír háború áldozatait látom, vagy az éhes orgoványi kisiskolásokat. Ilyenkor úgy érzem, hogy nekem tennem kell valamit.

PT: Szerencsére sokan éreznek így. Szeretnének tenni valamit, de aztán feladják, mert nem találják meg a segítés módját, elvégre nem lehet mindenki UNICEF nagykövet.  Szerinted mit tehetnek a „civilek”?

D.T.K.: Óvatosan kell fogalmaznom, ha általánosítani akarok, de az talán nem túlzás, hogy itthon a legtöbben még önmagukon sem tudnak segíteni. Audrey Hepburn, aki anak idején szintén UNICEF nagykövet volt, egyszer azt mondta, hogy azért van két kezünk, hogy az egyikkel magunkon, a másikkal másokon segítsünk. Nem lehet kizárólag kívülről várni a segítséget.  Persze a segítségnyújtás nem elméleti kérdés, a hétköznapokban konkrét esetek jönnek szembe velünk, amelyek megoldásra várnak. Rengeteg olyan szervezet működik Magyarországon, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy reménytelen helyzetükből kiemelje az embereket.  Hogy az egyes ember mit tehet? A szíriai menekültek vagy a növekvő hazai szegénység problémáját valószínűleg nem tudja megoldani, de már az is nagy lépés, ha látja, hol van szükség a segítségre. Tájékozódik, és akkor megtudja, hogy adott esetben hová kell fordulnia.

Az interjú többi részét a Patika Tükör áprilisi számában olvashatja el. Keresse a gyógyszertárakban!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek