Túl sok a penészgomba többféle hennafestékben

Túl sok a penészgomba többféle hennafestékben

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi ellenőrzés során csaknem hatvan szépségápolási cikk esett át laborvizsgálaton, miközben minden egyéb termék megfelelt az előírásoknak, nyolc hennafesték a mikrobiológiai tisztaság szempontjából megbukott, ezek forgalmazását megtiltották - közölte a tárca.

Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriuma összesen 59 női kozmetikumot és borotválkozás utáni balzsamot vizsgált. A folyékony rúzsok, szájfények, szemhéjtusok, alapozók és hennafestékek esetében a nehézfémtartalmat és mikrobiológiai tisztaságot ellenőrizték a szakemberek. A jogszabály a fogyasztók egészségének védelme érdekében egyértelműen rögzíti, hogy a szépségápolási termékekben a legkisebb mértékben sem fordulhat elő például arzén, kadmium vagy ólom.

A nehézfémtartalom szempontjából a 49 női kozmetikum mindegyike megfelelt a vonatkozó előírásoknak.

A mikrobiológiai tisztaság vizsgálata során azonban 19-ből 8 henna tartalmú növényi haj- és testfesték megbukott az ellenőrzésen. A színezőporok kozmetikai termékekben meg nem engedett mennyiségben tartalmaztak penészgombát és egyéb mikrobákat, ezeknek csak egy része pusztul el a forró víztől, amellyel a hennát használat előtt össze kell keverni.

Túl sok a penészgomba többféle hennafestékben

A határértéket meghaladó mennyiségű mikrobák, gombák bőrproblémákat, sérült bőrfelületen vagy az arra érzékenyeknél gyulladást okozhatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság ezért megtiltotta a laborvizsgálaton kifogásolt hennafestékek forgalmazását, és arra kötelezte a gyártókat, hogy a továbbiakban csak az előírásoknak megfelelő termékeket árusítsanak - emelte ki Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

A 10 borotválkozás utáni balzsam a mikrobiológiai tisztaság, a termékekben található tartósítószer mennyisége és a címkén található, kapcsolódó tájékoztatás megfelelőssége szempontjából is kifogástalan volt.

A kozmetikai termékek laborvizsgálatának eredménye termékcsoportonkénti bontásban a kormányzati honlap fogyasztóvédelmi oldalán érhető el.

A magyar fogyasztóvédelemben a vásárlók biztonsága az első, ezért az ITM akkreditált laboratóriumai rendszeresen vizsgálják a különböző termékekből elérhető kínálatot. Az ellenőrzések nemcsak a magyar családok védelmét szolgálják, hanem tisztességes piaci magatartásra ösztönzik a vállalkozásokat is - hangsúlyozta közleményében a minisztérium.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek