Szülni érett fejjel is lehet

Szülni érett fejjel is lehet

Tény, hogy az emberi szervezet leginkább húsz- és harmincéves kora között képes az olyan csúcsteljesítményekre, mint a terhesség kihordása és a szülés. Ám napjainkban nem ritka, ha valaki mégis jóval később vállal babát. Szerencsére az orvostudomány ma már ezt is lehetővé teszi.

Sok nő egzisztenciális okokból nem vállalkozik húszas-harmincas éveiben a szülésre. Sajnálatos tény, hogy bizonyos munkáltatóknál hátrány lehet, ha a női munkaerő a közeljövőben szülni szeretne. Nem csoda, hogy sokan egy vagy két egyetem elvégzése után előbb a karrierjüket építik - és csak azután a családot.

- Ma már nem meglepő, ha egy nő közelebb jár a negyvenhez, mint a harminchoz, amikor első gyermekét várja - mondja dr. Krasznai Péter szülész-nőgyógyász, a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülő-nőbeteg osztályának főorvosa. - Nekünk, orvosoknak alkalmazkodnunk kell ehhez a helyzethez. Szerencsére azt kell mondanom, hogy ezek a hölgyek általában nagyon együttműködőek: tisztában vannak az esetleges veszélyekkel. Ám ha megfelelő gondozásban részesülnek, akkor a náluk előforduló szövődmények száma nem magasabb, mint a fiatalabb korban kihordott terhességek esetén!

Óvintézkedések

A később szülő nők magzatait olyan veszélyek fenyegethetik az átlagosnál gyakrabban, mint a velőcsőzáródási, a szív-, az agy-, a csontfejlődési vagy valamilyen komplex rendellenesség, illetve a Down-kór. Ám ezek a megfelelő vizsgálatokkal 70-90 százalékban kizárhatók. Sokféle szűrővizsgálat igénybe vehető, amelyek nagy része nem invazív, azaz nem jár komolyabb beavatkozással. - Az önállóan végzett ultrahangvizsgálat jelentőségét véleményem szerint kissé túlbecsülik - mondja dr. Krasznai Péter. - Én mindenképpen javaslom vérvizsgálatok, az úgynevezett négyes tesztek elvégzését. A teszt során négyféle hormon szintjét vizsgáljuk a vérben. Ezt néhány hónap múlva megismételjük, és figyelemmel követjük a hormonszintek változásait. Mivel ez a vizsgálat semmiféle veszéllyel nem jár, ám nagyon pontos, mindenkinek csak ajánlani tudom. Mindenkinek, azaz nem csupán a 35 vagy 40 év felett szülő nőknek! Amióta a fiatalabb korosztálynak is felajánljuk a vizsgálat elvégzését, jóval több születési rendellenességet tudunk kiszűrni (hiszen azok nem csupán az idősebb anyák magzatainál fordulhatnak elő)! Sajnos a teszt elvégeztetése jelenleg nem ingyenes.

Ha a vérvizsgálat eredménye felkelti valamilyen rendellenesség gyanúját, akkor (de csak akkor!) el kell végezni az invazív vizsgálatok valamelyikét. - A hatodik-hetedik héten végezhető a corion-biopszia, amely során a méhlepényből kicsípünk egy darabot, majd megvizsgáljuk azt - magyarázza a szakorvos. Ez a teszt nagyon pontos eredményt ad. Ha beigazolódik a gyanú, a terhesség még viszonylag korai szakaszban megszakítható. Az amniocentézis a 15. hét után végezhető el: ekkor a hason keresztül magzatvizet szívunk le, és azt vizsgáljuk meg. Ebből az eredményből is nagyon pontosan lehet következtetni, de a terhesség megszakítása ekkor már aggályokat vet fel.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek