Hirdetés
Svájcban győzött a homeopátia

Svájcban győzött a homeopátia

A svájci belügyminisztérium bejelentette, hogy öt kiegészítő terápia ugyanolyan státuszt szerezhet, mint a hagyományos gyógyszerek. A döntés értelmében 2017 májusától az egészségbiztosítási keretből nemcsak hosszas eljárással letesztelt gyógyszereket lehet majd venni, hanem homeopátiás, holisztikus, gyógynövényi, akupunktúrás és hagyományos kínai gyógyászati termékeket is.

Félreértés ne essék, a svájci gyógyszerészeti hatóság is elutasította a kiegészítő és alternatív gyógyászati módszereket, miután nem látták bizonyítottnak a hatásukat. Csakhogy 2009-ben a svájciak kétharmada úgy döntött, hogy támogatják ezeket a gyógyászati módszereket. A szavazás eredményeként ezeket a kezeléseket is lefedi a kötelező egészségbiztosítás a 2012-től 2017-ig tartó próbaidőszak alatt.

Svájcban győzött a homeopátia

Eddig mindegyik terápiával kapcsolatban elvárás volt, hogy 2017-ig bizonyítsák hatékonyságukat, de a svájci belügyi tárca kedden közölte, lehetetlen elvárni ilyen bizonyítékokat. Ebből viszont nem az következik, hogy lemondanak ezekről az alternatív módszerekről, hanem egyenrangúak lesznek a hagyományos gyógyászattal.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
Pirula Trend