Soha nem késő átélni: Anya vagyok!

Soha nem késő átélni: Anya vagyok!

Negyven éves kor felett már nem olyan egyszerű teherbe esni, ilyenkor általában már több problémával is szembesülünk. Mire elérkezik ez az életkor, addigra a meddő párok már nagyon sok helyen jártak, amely lelkileg és anyagilag is egyaránt megterhelő számukra. Tény, hogy 45 év felett rendkívül nehéz terhességet létrehozni, de nem lehetetlen! Az 5% is esély, ha a páciens úgy érzi, hogy ő igenis bele szeretne tartozni ebbe az 5%-ba, akkor meg kell neki adni az esélyt. De a legfontosabb, hogy ez az ő döntése legyen.

Van, aki nem ismer lehetetlent…

V. Zsuzsa 45 évesen, 10 év sikertelen próbálkozás után adott életet kisfiának. Most egy csodaszép, 10 hónapos kisfiú csüng a nyakában, akire hihetetlenül büszke. Korábban már született két nagyfia, de minden vágya volt, hogy új kapcsolatának is szülessen gyümölcse. Története erőt adhat sorstársainak, ezért is osztotta meg velünk azt…Teljes nevét és a fotózást azonban nem vállalta, mert ahogyan ő mondja, itthon  még mindig furcsán tekintenek a lombikbabákra, mintha nem lennének ugyanolyan teljes értékű és egészséges babák, mint a többi csöppség.

– Tíz éve kezdődtek a megpróbáltatásaink. Az új párommal szerettünk volna közös gyermeket, de hiába próbálkoztunk, csak nem jött a baba. Mivel spontán nem sikerült teherbe esnem, elmentünk orvoshoz, aki többféle problémát is talált, és a lombikprogramot javasolta. Először egy nagy magánintézetben voltunk, de két sikertelen beültetés után egy kisebb magánintézményhez fordultunk. Ott sem sikerült a lombikprogram, úgyhogy egy állami kórházba kezdtünk járni. Hét év alatt összesen 14 sikertelen beültetésem volt, három különböző intézményben. Ebből az állam persze csak ötöt finanszírozott, a többit mi álltuk. Gondolhatják, hogy mind anyagilag, de leginkább lelkileg nagyon megviseltek azok az évek...

A csodáért, minden áron!

– Idő közben kiderült, hogy van két kis miómám, ami megnehezíti a teherbeesést, ezért megműttetem magam. Ekkor már 43 éves voltam, és sajnos az operáció utáni újabb beültetés sem járt sikerrel. De ami még rosszabb, addigra kedvesemmel a kapcsolatunk is megromlott. Nagyon el voltam keseredve. Az összes körülmény miatt már hajszál híján feladtam az egészet…

– Az volt a szerencsém, hogy az egyik barátnőm a tudtomon kívül bejelentett Dr. Vereczkey Attilához-aki jelenleg a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosa-, és mivel sem a barátnőmet, sem a főorvos urat nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, így elmentem a megbeszélt konzultációra. A vizsgálaton aztán megállapították, hogy további 6 miómám van, ráadásul ezek 4-5 centisek. Azt hittem, rosszul hallok, hiszen három hónappal azelőtt volt a műtétem, amelyet részletes kivizsgálás előzött meg...

Soha nem késő átélni: Anya vagyok!

– Vereczkey doktor javaslatára újabb operáció következett, amely során nem hasi úton, hanem laparoszkópiával távolították el a miómáimat. Ezt követően már a doktor úr végezte el a lombikbébi beültetést, amely ugyan sikeres volt, de egy vírusfertőzés miatt elment a baba. Újra elkeseredtem, de még pont annyi erőm maradt, hogy elmenjek egy újabb beavatkozásra. Hittem az orvosomban és az abban a szakmai koncepcióban, amit ő képviselt, így még egy utolsó beültetésre vállalkoztam. A beültetés ismét sikeres volt, és 10 hónapja, csodával határos módon, végre megszületett a kisfiam!

– Nagyon hálás vagyok a doktor úrnak és a klinika dolgozóinak, mert mindent megtettek, hogy gyermekem születhessen. Ma már nem haragszom a korábbi orvosaimra, de néha elgondolkodom azon, hogy ha lelkiismeretesen vizsgáltak volna meg, és így korábban megoperáltak volna, ma már egy kilenc éves gyerekem is lehetne, akinek akár testvérei is lehetnének.  Arról már nem beszélve, hogy sem a párommal való kapcsolatomnak, sem a munkámnak nem tett jót ez a kálvária.  De elmondhatom, hogy nagyon szerencsés voltam, mert megtaláltam azt az orvost, aki segíteni tudott rajtam.

Ne adják fel!

– Úgy gondolom, van az a pont, ami után az embernek fel kell adnia a próbálkozást, de csak abban az esetben, ha már nem hisz a dolog sikerében. Én viszont a szívem mélyén mindvégig hittem abban, hogy újra anya leszek. A sikertelen próbálkozások alatt elkezdtem babaruhákat venni, egészen a 68-as méretig mindent megvásároltam. Az ismerősök azt hitték, megőrültem, de belül éreztem, tudtam, hogy sikerülni fog. Nem véletlenül mondják, hogy szinte minden fejben dől el...

– Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne ragadjon le egy helyen, hanem keresse meg a számára legjobb orvost, és hacsak nincs olyan probléma, ami kizárja a terhességet, ne adja fel, hiszen egy gyereket semmi sem tud pótolni. Kívánom, hogy másnak is megadathasson ez a boldogság!

Bízza specialistára!

A meddőségnek egyszerre több oka is lehet: például a férfinak nem megfelelő a spermaképe, emellett herevisszere van, ráadásul a munkahelyén állandó és fokozott stressznek van kitéve, amely miatt lelkileg mélypontra kerül. Ezzel egy időben a hölgy mondjuk PCOS- szindrómával küzd, ami a hormonháztartás zavarát jelenti, a petevezetői pedig egy régi gyulladás következtében nem működnek jól.

– Megállapíthatjuk, hogy adott egy hihetetlenül bonyolult viszony/szerkezeti rendszer, amelynek minden egyes pontján felmerülhet egy olyan probléma /hormonális zavar, anatómiai, genetikai  rendellenesség, vagy különböző lelki okok, gátlások/ , amely az egész működését boríthatja.

Soha nem késő átélni: Anya vagyok!

Ha rendszer bármely pontja megsérül, az egész sérül. Képletesen fogalmazva, egy Fomra1- es autóval sem lehet célba érni vagy a versenyt megnyerni, ha a motor rosszul van beállítva, vagy ha csak egy aprócska csavar ki van lazulva, vagy a fék van elkopva, de úgy sem, ha a pilóta sincs top formában…”- magyarázza a Dr. Vereczkey.

– Ebből kifolyólag mi komplex módszerrel dolgozunk, vagyis egyszerre több szakember kezeli a páciens problémáit. Így az előbb szemléltetett példánál az utóbbi problémát kezelheti a nőgyógyász, a többit azonban jobb az adott szakterületek specialistáira, pszichoterapeutára vagy andrológusra bízni. A párokat nem küldjük el egyből a lombikprogramra, mert az a célunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legkevésbé megterhelő módon, a lehetőségekhez képest a legolcsóbban, és szakmailag a legeredményesebb módon oldjuk meg a páciens problémáját. Ez nem mindig nőgyógyászati út, lehet, hogy egy endokrinológiai gyógyszer felírása vagy a herevisszeresség megoldása is elég” – mondja a főorvos úr.

Forrás: Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája, minimál invazív-endoszkópos sebészet részlegvezető főorvosa

Kapcsolódó írások