Rendszeres szaunázással az infarktus megelőzésért
A finnek csak a “szegény ember gyógyszertárának” hívják, és most kutatók be is bizonyították, a szauna valóban jótékony hatással van egészségünkre.
Néhány tudós talált rá a tényre, mely szerint a szauna száraz forrósága nem csupán izzaszt, hanem meghosszabbíthatja az életet, és akár 63 százalékkal csökkentheti a szívroham kockázatát a középkorú férfiak esetében. A dél-finnországi egyetem kutatói, egyben a tanulmány írói viszont nem biztosak abban, hogy pontosan mi okozza a szív egészségének tartósságát. “További tanulmányok folynak annak érdekében, hogy kiderítsük, milyen mechanizmus köti össze a szaunázást a szív- és érrendszer egészségével.” – mondta a tanulmány vezetője, Dr. Jari Laukkanen, aki megjelenttette a tanulmányt a Jama Internal Medicine nevű lapban.
A tanulmányban 2315 42 és 60 év közötti kelet-finn férfi vett részt, akiket 21 éven át figyeltek meg. Ezidő alatt 190 hirtelen szívhalált, 281 gyógyíthatatlan szívbetegséget, 407 szív- és érrendszeri betegség által okozott halált és 929 más okból történt halálesetet rögzítettek. Azonban, akik rendszeresen használták a szaunát, védettnek bizonyultak a szívbetegségekkel szemben.
A hirtelen szívhalál kockázata 22 százalékkal kevesebb volt azon férfiak esetében, akik heti két-három alkalommal ellátogattak a szaunába. Ez az arány nem kevesebb, mint 63 százalékkal volt alacsonyabb a heti négy-hét alkalommal szaunába látogatók esetében.
Hasonlóképpen alakultak az eredmények a szívbetegségek kialakulását illetően: heti két-három látogatás a szaunában 23 százalékkal csökkentette a kockázatot, míg heti négy-hét alkalom 48 százalékkal. A szív- és érrendszeri megbetegedések száma két-három alkalomtól 27 százalékkal csökkent, és 50 százalékkal négy-hét látogatástól.
Dr. Rita Redberg, a Jama Internal Medicine szerkesztője, azt mondta: “Bár nem tudjuk pontosan, mi az oka annak, hogy a férfiak, akik gyakrabban tértek be szaunába, tovább élnek (lehet ez a szaunában töltött idő következménye, vagy a kikapcsolódás jótékony hatása vagy a szauna barátságos légköre), azt biztosan állíthatjuk, hogy érdemes időt tölteni a szaunázással.”
Korábbi kutatások is bizonyítják, hogy a szauna csökkenti a vérnyomást, redukálja a stresszhormonok számát, kordában tartja a cukorbetegségeket és tüdőproblémákat, valamint segít leküzdeni a megfázást és akár az anorexiát is.
Számos sportoló használja a szaunát, hogy fejlessze állóképességét azáltal, hogy növeli az oxigénfelvétel mértékét, a vörösvértestek számát, illetve a plazma térfogatát. Ezen kívül, ha belemártózunk egy hidegvizes medencébe szaunázás után, növelhetjük szervezetünk antioxidáns ellátását és erősíthetjük az immunrendszerünk ellenálló képességét.
Finnországban a szaunázás már több ezer éves hagyomány. Az első letelepedők lyukakat ástak a földbe, és megtöltötték őket forró kövekkel, amikre vizet locsoltak, annak érdekében, hogy “loyly”, vagyis gőz keletkezzen. Egy finn mondás szerint pedig “ha egy beteg embert nem gyógyít meg a kátrány, a szesz vagy a szauna, akkor meg fog halni”,
Továbbá érdekesség lehet, hogy a finn nők nagy százaléka még a napjainkban is a szaunában ad életet gyermekének, mivel azt tartják a legtisztább helyiségnek a lakásban.
Forrás: szeretemazeletem.hu
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

