Interjú Temesvári Andreával.

Temesvári Andreáról elsősorban a tenisz jut eszünkbe, hiszen a mai napig ő az egyik legeredményesebb sportolónk. A tenisz még mindig életének meghatározó része, hiszen edzősködik, emellett három kamasz gyermek édesanyja. Nehéz volt összehozni ezt a beszélgetést, mert épp mindenki belőle akart egy „darabot”: a család, a tanítványok, a kollégák és a sajtó… De azért sikerült! (Az interjú a Patika Tükör májusi számában jelent meg)

 

Nagyon elfoglalt vagy, talán most még jobban, mint máskor. Sokat láttalak a tévében a Magyar Tenisz Szövetség ügyével kapcsolatban nyilatkozni. Milyen a jelenlegi helyzet?

Röviden és tömören: nagyon nagy a baj. A szövetség a “kirakatot” nagyon szépen rendben tartja, szervezi a versenyeket, többszázmilliós lelátókat épít, ám többet kellene áldoznia az utánpótlás, a klubok és az edzők támogatására. Mi régi játékosok felemeltük a hangunkat a helyzet ellen, de sokan a mai napig nem mernek mellénk állni, mert félnek, hogy attól a kevés támogatástól is elesnek, amit most kapnak. Ez tarthatatlan állapot! Szomorú, hogy a Magyar Tenisz Szövetség nem hallgatja meg a véleményünket, pedig mi képviseljük a szakmát. De nem hagyjuk annyiban! Már az Emberi Erőforrások Minisztériuma is feljelentette őket közbeszerzési problémák miatt.

Elhiszem, hogy milyen érzékenyen érint ez téged, akinek az élete a tenisz, ráadásul évekig az utánpótlással foglalkoztál edzőként.

Egészen 2011-ig futott a nevem alatt egy teniszakadémia, de akkor kaptam egy ajánlatot, hogy csatlakozzak a Babos Team-hez, és eddzem Babos Timit. Akkor nem tudtam ezt a két feladatot egyszerre vállalni, és úgy döntöttem, hogy az akadémiát átadom másnak. Viszont így Gálfi Dalmát is én edzhettem, aki 2015-ben megnyerte a US Open junior lányok versenyét, és ez év szeptember 14-én a junior lány világranglista élére került, párosban pedig a wimbledoni teniszbajnokságon a junior lányok páros versenyén győzött. De szívesen folytatnám majd az akadémiát… Hiszen most már az én gyerekeim is egyre nagyobbak.

Három kamasz. És mindegyik teniszezik?

Igen. Sok más sportba belekóstoltak: a fiúk úsztak, fociztak, Timi többféle táncot is kipróbált, mindet szerette, de 10-11 éves korában elköteleződött a tenisz mellett, mint ahogy a fiúk is. Amúgy mindhárman jó tanulók, Timi az idén érettségizik, úgyhogy nála most ezen van a hangsúly.

A szülők hajlamosak a saját szakmájukról lebeszélni a gyerekeiket. Te nem féltetted őket a versenyszerű teniszezéstől?

Semmilyen félsz nem volt bennem. Próbáltam nekik főleg a pozitívumot átadni, de persze a nehézségekre is felkészítettem őket, mert azok is vannak bőven. Az én legnehezebb pillanataimon édesapám segített át, és most mi is ott vagyunk a férjemmel Csongorral a gyerekeink mellett. De nem lehet mindentől megvédeni őket, néha elkerülhetetlen egy-egy pofon, hogy ők maguk tapasztalják meg a kudarcot, és tanuljanak belőle.

Ezek szerint mindhármójuknak jutott a te tehetségedből.

Mindhárman tehetségesek a maguk módján. Ám hogy ki mit tud kihozni ebből a tehetségből, az sok mindentől függ: mennyire kitartó, mennyire tűri jól a fájdalmat, mennyire viseli el a monotóniát.  Azt gondolom, ha valamit középszerűen csinálsz, akkor középszerű leszel. Ha valami kimagaslót szeretnél elérni, akkor azért tenni kell. Azért se féltettem őket a tenisztől, mert az élet más területein is sokat adhat nekik. Én a mai napig sok erőt merítek a sportolói múltamból. Tudom, hogy milyen úton kell járnom ahhoz, hogy megőrizzem a lelki egyensúlyomat.

Timi már 18, Márk 17, Milán pedig 14 éves lesz az idén. Nagyon kicsi a korkülönbség hármójuk között. Hogyan élted ezt meg kisgyerekes anyukaként?

Tervezetten érkeztek ilyen gyorsan egymás után. Én már benne voltam a korban, amikor Timit szültem, majdnem 35 éves voltam. Mivel Csongorral több gyereket akartunk ‒ ráadásul szerettem volna őket 40 éves korom előtt megszülni, hogy még sok időt is tölthessek velük, és egyszer a nagyanyai örömöket is átélhessem ‒ ezért gyors egymásutánban született a három. Nem mondom, hogy nem volt húzós az eleje, de ebben megint a sportolói tartalékaimhoz nyúltam vissza. Ez segített higgadtnak maradni. Mindig nagyon figyeltem arra, hogy nyugodt legyek, vagy legalább is a nyugodtság benyomását keltsem, mert a gyerekekre gyorsan átragad a mi lelkiállapotunk. Egy-egy nagyobb esésnél is mindig próbáltam higgadt és pozitív maradni, pedig belül a szívem majd’ megszakadt, és a kezem sohasem remegett még annyira, mint akkor. Szerintem egész jól sikerült, mert a gyerekeink nagyon kiegyensúlyozottak a mai napig.

Az első évek nehézségei után viszont gondolom, gyorsan összenőttek.

Timi mindig egy kicsit az anya szerepét vette fel a két fiúval szemben, sokszor valóban el is játszotta, hogy ő az anyukájuk. A fiúk a mai napig úgy tekintenek rá, mint egy királykisasszonyra. Imádják egymást!

Milyenek kamaszként?

Ez nem egy egyszerű időszak… Néha mi is csak pislogunk a dolgaikon. De azért nagyon normálisak, nincs semmi durvaság. Teljesen más ez a világ, mint amiben mi felnőttünk, és ezért a mai gyerekek is nagyon mások. Annyi információ éri őket egy nap alatt, mint ami minket egy év alatt sem ért. Nem csoda, hogy néha még a saját gyerekeinket is nehéz megérteni!

Kényezteted őket?

Azt gondolom, hogy mindenki többet akar adni a saját gyerekének, mint amit ő kapott. Így egy kicsit el is kényeztetjük őket. Nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt, pláne, hogy mindegyik gyerek más. Sok mindent megkapnak, de azért mindig előveszem az “amikor én ennyi idős voltam” kártyát. Tudom, hogy utálják, de muszáj egy egészséges értékrendet adni nekik, és tudatosítani bennük, hogy nem mindenkinek van annyi mindene, mint nekik. Hogy jól csináljuk-e, az majd úgyis csak a végén derül ki, amikor meglátjuk, hova keveredtek az életben.

Hogy köszöntenek anyák napján?

Nincs semmi szigorú tradíciónk ezzel kapcsolatban, de bárhol is legyünk, sosem felejtenek el felköszönteni. A férjemmel elmennek virágot venni, de nekik is mindig mondom, hogy nem az ajándék a lényeg, hanem a figyelem, a törődés. És ahogy mondják, ahogy ölelnek, az mindennél többet mond… Én annak a híve vagyok, hogy ne csak ünnepekkor értékeljük egymást, hanem legyen ez a mindennapjaink része. Minden napunkat éljük meg úgy, hogy hálásak vagyunk egymásért.

 

 

Temesvári Andrea pályafutásának főbb állomásai:

1981-ben 14 évesen kezdte profi karrierjét.

1983-ban a WTA Tour legtöbbet fejlődött játékosának választották, a világranglistán pedig már a hetedik helyen jegyezték.

1986-ban párosban Navratilovával megnyerték a Roland Garrost.

1983-87 között folyamatosan az első húszban volt a világranglistán.

1987-ben megsérült

1989-ben tért vissza és pár év alatt újra beküzdötte magát a legjobb 25-be.

1997-ben vonult vissza

2001-2004 között a női válogatott szövetségi kapitánya volt

2004-től saját teniszakadémiát működtetett

2011-től a Babos-team tagja, és versenyzőket edz

 

Családja

Édesapja Temesvári Ottó, kosárlabdázó, olimpikon, akinek hobbija a tenisz volt. Eleinte csak magának szeretett volna kinevelni egy jó parnert, de gyorsan észrevette, hogy lánya kezében milyen jól forog az ütő.

Férje, Visontai Csongor, eredetileg testnevelő tanár és teniszedző, jelenleg ügyvéd.

Három közös gyerekük született: Tímea Orsolya 2001-ben, Márk Olivér 2002-ben, Milán Dávid 2005-ben.