A népszerű színésznő számára mindig fontos volt, hogy hallassa a hangját a számára fontos témákban. Nem csupán odafigyel, de igyekszik példát is mutatni. A környezetvédelem és a fenntarthatóság lényegéről beszélgettünk.

Ezer fokon lángolsz, tele vagy energiával, el sem tudom képzelni, hogyan viselted az elmúlt hónapokat, amikor nem tehetted a dolgodat úgy, mint korábban…

Érdekes, hogy most hiába van pandémia, mégsem élem meg annyira nehezen a helyzetet, mint amennyire tartottam ettől. Annyi mindent átalakítottam az életemben az utóbbi hónapokban, hogy ez nagyon sok erőt ad nekem. Arra szánom a hirtelen kapott időt, hogy átgondoljam, mit is kell lerakni, elengedni, átalakítani. Rájöttem, hogy mennyi mindent őrizgetek, ami már nem érvényes, vagy aminek nincs helye az életemben. Igyekszem most megszabadulni mindentől, ami gátol, visszatart, vagy nem olyan minőségben történik, ahogyan kellene. Ettől aztán rohamtempóban meg is jött a visszajelzés az élettől, egyből bejöttek minőségi dolgok, megjelentek emberek a semmiből, és csodálatos dolgok születtek az utóbbi pár hónapban. Természetes, hogy nagyon hiányzik a színház, de nem mondhatnám, hogy unatkozom.

A közönség úgy ismer, mint egy fantasztikus humorú, spontán színésznőt. Tudod azt mondja a pszichológia, hogy azoknál fejlődik ki ilyen intelligens, magas szintű humorérzék, akik gyermekkorukban valami frusztrációban léteztek, vagy erős megfelelési kényszerben nőttek fel. Igaz ez rád is?

Van ebben igazság, de ezt már felnőttkoromban fejtettem meg. Egy gyerek nem mindig tudja megfogalmazni, hogy ami éppen történik vele, az esetleg problémát okoz. Erős megfelelési kényszer volt bennem kislánykoromban, ez tény. Azt is tudom már, hogy ez miből fakad. Imádom a szüleimet, csodálatos kapcsolatunk van, mindenről tudunk beszélni, de az apukám szigora erős hatással volt rám. Komoly elvárásokat támasztott felém, amiknek én mindig megpróbáltam eleget tenni. Tulajdonképpen ma már belátom, hogy nagyon sokat segített ő nekem ezzel a fajta viselkedéssel, hiszen, ha máshogy nevelt volna, ma nem lehetnék az, aki vagyok. A színpadon azért sokkal könnyebben megy, az életben nem tudok mindig viccesen reagálni a helyzetekre, előfordul, hogy leblokkolok. Az igaz, hogy sokszor humorral ütöm el azokat a szituációkat, amikre mások dühösséggel, vagy sírással reagálnak. Mondjuk úgy, hogy megvan a magamhoz való öniróniám, ami előjön, ha szükség van rá.

Jó vagy a hirtelen adódó problémák megoldásában?

Igen. Nem mindig élem meg kalandos kihívásnak, velem is előfordul, hogy tehernek, vagy akár büntetésnek is érzek feladatokat, és frusztráltnak is tudom magam érezni, de az önsajnálatot hamar elengedem. Gyorsan kitalálom, hogy merre kell tovább lépnem, vagy mit kell tennem ahhoz, hogy rendeződjenek a dolgaim.

Köztudott rólad, hogy nagyon sokat túrázol, kirándulsz, környezetvédő vagy. Már kislányként is fontos volt számodra a természet közelsége?

Az apukám munkája miatt nagyon sokat költöztünk. Mindig a természethez közel laktunk, a Mátrában például konkrétan az erdő közepén éltünk. Az öcsémmel gyalog jártunk iskolába, vadregényes bunkereket építettünk a fák között, így ismerkedtünk a növényekkel, az állatokkal. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy betondzsungelben éljek. Van most egy túracsapatunk, akikkel csodálatos kapcsolatban vagyunk. Mindenki máshonnan jött, mégis tiszteletben és békében tudunk létezni. Nagyon gyakran felhúzzuk a túracipőt, és járjuk az országot. Ha az időjárás megengedi, biciklitúrákra is megyünk. Nagyon szeretek itthon utazni, nem ragaszkodom a külföldi tájakhoz, ebben az országban is rengeteg felfedezni való van még, de a szívem csücske a Tátra. Imádom a hegyek energiáját. Előfordul, hogy csak leülök egy réten, vagy egy fa tövében, és figyelem a természetet. Tökéletesen feltöltődöm egy-egy kirándulás alatt.

Mikor lett fontos számodra a környezetvédelem?

Évekkel ezelőtt azt vettem észre, hogy engem is megérintett a klíma-szorongás. Egyre több dolgot olvastam, hallottam a témában, és minden arra mutatott rá, hogy visszafordíthatatlanul pusztítjuk a környezetünket. Azt hiszem, hogy ha most nem alakítunk át nagyon gyorsan egy csomó mindent, akkor nagy bajban leszünk. Jó lenne, ha az unokáink is láthatnák a Föld azon szépségeit, amit mi még élvezhetünk. Első lépésként az otthonomban próbáltam meg tudatosan létezni. Nem használok műanyag flakonokat, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, nem hagyom a konnektorba bedugva az elektronikai készülékeket, és csak annyi vizet használok, amennyit feltétlenül szükséges. Igyekszem kerülni a felesleges csomagolószereket, inkább a természetes alapanyagokat létesítem előnyben. Amikor lehet, akkor gyalog vagy biciklivel közlekedem, a piacra vászonzsákocskákkal megyek, hogy ne kelljen az eldobható műanyag zacskókkal terhelnem a környezetet. Arra is odafigyelek, hogy itthoni kistermelőktől vásároljak, ezek a zöldségek- gyümölcsök jóval egészségesebbek is, mint amik a fél világot körbe utazzák, mire eljutnak hozzánk. Rá kellene döbbennünk, hogy nem a miénk a világ, mi csak vendégek vagyunk a Földön, és kötelességünk vigyázni rá. Tisztelettel és alázattal kellene léteznünk, de ez nem a lemondást jelenti. Ahogy a lakásunkat rendben tartjuk, úgy az egész Földre is vigyáznunk kell, hiszen az is az otthonunk. Keresek minden olyan lehetőséget, amivel példát lehet mutatni. Amikor égtek az őserdők, csatlakoztam egy faültetési kampányhoz. Ha azt szeretnénk, hogy holnapra is maradjon, akkor bizony spórolnunk kell a Föld energiáival. Igyekszem átadni azt a fajta gondolkodást, hogy átálljunk egy másik vágányra, ami még sokáig élhetővé teszi ezt a bolygót. Ragaszkodunk valamihez, mert azt ismerjük, és el sem tudjuk képzelni, hogy lehet máshogy, ami még nagyobb örömöt okoz. A lemondás nem lemondás lesz, hanem csak valami más. Ne féljünk a mástól, mert az nem feltétlenül ijesztő, vagy rossz.

Tavaly egy köteted is megjelent, mely első ránézésre szakácskönyvnek tűnhet, de jóval többről van szó…

Szeretek főzni, de ennél a kötetnél is a fenntarthatóság volt a lényeg, nem egy hagyományos szakácskönyvet kell elképzelni, és igazából Hajós Szandra vetette papírra a gondolataimat. Azt szerettem volna bemutatni, hogy a fenntarthatóság a konyhában sem a lemondásról szól. Megehetjük a kedvenc ételeinket, csak sokkal kreatívabban kellene gondolkodnunk. Ne termeljünk felesleget, használjunk fel mindent, ami a hűtőszekrényben van, tiszteljük és értékeljük az ételek alapanyagait. Olyan embereket kerestem meg, akik már egy ideje csodálatos módon így élnek, ebben léteznek. Lenyűgöző ételeket készítenek, közben nem pazarolnak. Ezt a gondolkodásmódot, az odafigyelést mutatom be a könyvben. A fantasztikus receptek mellett ott vannak a számomra fontos gondolatok is.

A fiad most tizenhét éves. Hogy látod, az ő korosztálya mennyire veszi komolyan ezeket a dolgokat?

Az tény, hogy nem egyszerű a kamaszkor, de közben ez sem egy büntetés a sorstól. A fiammal nagyon jól lehet kommunikálni. Persze nálunk is adódnak problémás helyzetek, amikor le kell ülnünk, hogy beszélgessünk, de nagyon jól látja, és értékeli is amit csinálok. Azt látom, hogy a barátai is hasonlóan gondolkodnak, alakítják a saját kis életüket, keresik a lehetőségeket. Én csak egy mintát mutatok, semmit sem erőltetek rá. A mostani kamaszok többsége tisztában van a környezetvédelem fontosságával, és megfelelések nélkül próbálnak gondolkodni. Néha megdöbbenek azon, hogy ők milyen tisztán gondolkodnak a világról. Nagyon bírom például, hogy számukra nem ciki turkálóból öltözködni, legfeljebb a kreatív energiáikkal átalakítják a ruhadarabokat a saját ízlésüknek megfelelően. Miattuk is bizakodó vagyok a jövőt illetően.

 

Zoltán Tamás