Pályázati felhívás - Írja meg saját történetét a SZÍVRŐL!
Pirosban a Nőkért, rövidítve: PAN - ehhez az Amerikából negyven éve indult mozgalomhoz 2010-ben csatlakoztak a magyar kardiológusok. Arra hívják fel a figyelmünket, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nők sem kevésbé veszélyeztetettek a szív- és érrendszeri betegségek által, sőt, ezek következményeként hal meg Magyarországon a nők 57 százaléka, míg a férfiáldozatok aránya 45 százalék.
A szívgyógyászok mellé kiváló magyar divattervezők is felsorakoztak, akik gyönyörű piros kollekcióikat e jelmondat kíséretében mutatták be:" nem piros ruha, ez riadó!"
A PAN tíz "nagykövete" a művészetből, a médiából és a közéletből ismert nő.
Ha a szívről beszélünk, az érzelmekre is gondolunk. S valóban, ha "szívből" csinálunk valamit, szinte szárnyalunk, s ez életünk más cselekedeteire, közérzetünkre, egészségünkre is pozitívan hat. Ha azonban "szívünkre veszünk" valamit, akkor valószínű, hogy a stressz romboló hatásának tesszük ki magunkat. Az egészséges életmód, a dohányzás mellőzése, a korszerű étkezés, a mozgás és a szűrések mellett az is fontos, hogy az érzelmi életünk rendben legyen.
A Pirosban a Nőkért mozgalom, a Szív Világszövetsége, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Kardiológusok Társasága, valamint a Patika Tükör és az Egészségtükör.hu pályázatot hirdet az olvasóknak. A következő címmel várjuk saját történeteiket.
1. "Szívemből tettem" (egy történet arról, amikor tetteimet, cselekedeteimet a lelkesedés, a pozitív motiváció hatotta át)
2. "Szívemre vettem" (egy történet a saját életemből, amikor valamilyen megpróbáltatást kellett feldolgoznom)
Forma, terjedelem: 3 gépelt oldalnál (6000 karakternél) nem hosszabb szöveg a megadott témák egyikéről.
Beküldési határidő: 2012. szeptember 30.
Beküldés e-mailen: online(at)egeszsegtukor(dot)hu
Az email tárgy részébe kérjük ezt beírni: Egészségtükör - Facebook Szíves pályázat
A zsűri: dr. Matos Lajos szívgyógyász, Nagy Orsolya divattervező, Molnár Gabriella újságíró, a PAN egyik nagykövete.
Eredményhirdetés, díjkiosztás: a Patika Tükör és az Egészségtükör.hu novemberben közli az eredményeket, november végén pedig ünnepélyes díjkiosztót tartunk.
Nyeremények: az első 3 helyezett munkáját a Patika Tükör és az Egészségtükör.hu megjelenteti és további értékes nyereményekkel jutalmazza. A fődij egy wellness-hétvége!
További információ a mozgalomról: www.pirosbananokert.hu
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

