Oxigénnel a ráncok ellen

Oxigénnel a ráncok ellen

Az oxigén magas szintje egerekben kísérletes körülmények között gátolta az UV hatására kialakuló ráncképződést. Azonban a gáz emberi bőrre való hatása nem ismert. A Tokiói Egyetem kutatói szőrtelen kísérleti egereket UV-B-sugárzásnak tettek ki, ezt követően pedig oxigénkamrába helyezték, melynek hatására kevésbé károsodott a bőr, mint az oxigénnel nem kezelt csoportban.

Az American Journal of Physiology - Regulatory, Integrative and Comparative Physiology június 29-i számában közölt vizsgálat során az állatokat öt héten keresztül heti háromszor sugarazták be UV-B-vel, az egyik, nyolc egyedből álló csoport kapott, a másik nyolcas csoport nem kapott oxigénkezelést. A sugárzás hatására mindkét csoportnál bőrkárosodás alakult ki, mely ráncokban és bőrvastagodásban nyilvánult meg, azonban az oxigénkezelést nem kapó csoportban az elváltozások kifejezettebbek voltak.

Egyelőre nem ismert, az oxigén magas szintje hogyan hat az emberi bőrre, és hogy ugyanolyan védő hatású-e az UV-B-sugárzással szemben. A további vizsgálatok elvégzéséig a szakértők azt ajánlják, hogy óvjuk bőrünket naptejjel és bőrünket borító ruházattal.

Kapcsolódó írások