Novák Katalin: „Nehezen ruházzuk át a döntéseket”
Az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a családokért dolgozik nap mint nap, miközben őt is várja otthon három gyermek és egy férj. Hogyan tudja összeegyeztetni hivatását a magánéletével? Milyen tudást tart fontosnak átadni a mai gyerekeknek? Novák Katalinnal beszélgettünk.
Sokan tudják Önről, hogy három gyermeke van. Mindig is nagycsaládról álmodott?
Valójában mindig négy gyerekre vágytam. Mivel nekem is van - bár csak egy - testvérem, ezért abban biztos voltam, hogy több gyereket szeretnék, mert a legnagyobb kincs, amit adhatunk nekik, az a testvér. A nagycsaládos tapasztalat az általános iskolás legjobb barátnőm családjával kapcsolatos, akik kilencen voltak testvérek. Ani barátnőm volt az egyik középső gyerek, és én tudtam mindenkiről mindent, hiszen iskola után folyton náluk voltunk. Ott mindig történt valami, volt kivel játszani, és én teljesen odavoltam ezért a hangulatért. Azt gondoltam, ha majd egyszer családom lesz, akkor valami hasonlót szeretnék én is. Gondolatban négy gyerekig jutottam, a gyakorlatban pedig igazolom azt az országos statisztikát, hogy a tényleges gyerekszám sokszor elmarad a tervezettől. Három csodálatos gyerekünk van, akikért végtelenül hálás vagyok.
Mennyi idősek most?
11 lesz a legkisebb, 13 a középső és 15 éves múlt a nagy.
Három gyerek, munka és háztartás. Ez rengeteg feladat. Hogyan működik a munkamegosztás a férje és Ön között?
A férjem is és én is úgy tekintünk ezekre a teendőkre, mint közös feladatokra. Mindkettőnknek komoly munkája van, viszonylag gyakran utazunk külföldre, az otthoni munkát így beosztjuk. A férjem mindenféle feladatot elvégez otthon, és nem tekinti magát áldozatnak emiatt - amiért nagyon hálás vagyok neki. Mindig az végzi el a teendőket, aki éppen ott van. Ha István látja, hogy mosatlan van a mosogatóban, szó nélkül elmossa. Ha kinyitja a hűtőt és látja, hogy üres, akkor elmegy és bevásárol. Nem kér tőlem listát, hanem azt vesz, amit jónak lát. Én már csak azzal szembesülök otthon, hogy hirtelen van minden. De ha éppen én veszem észre, hogy fogyóban van a mosószer, akkor én veszek. Bevallom, hogy nagyon nem szeretek vásárolni, ez egy kötelező nyűg számomra, ezért például a gyerekek a ruháikat általában az édesapjukkal szerzik be.
Fantasztikusan hangzik. Volt ennek a kialakításában valami nehézség?
Azt tapasztaltam, hogy mi nők, sokszor nehezen ruházzuk át a döntéseket. Bár átadjuk a feladatot, azért szeretnénk megmondani, hogy azt hogyan végezzék el. Vigyázz a gyerekekre, de majd ebbe öltöztesd, ezt add neki enni, és ha elmentek vásárolni, akkor ezeket vegyétek meg. Ha pedig nem így történik, akkor méltatlankodunk miatta. El kell fogadni, hogy ha a másik vállal egy adott feladatot, akkor az azzal járó felelősséget is viseli. Ezt nekem is meg kellett tanulnom.
A nyár sok családnak nehézséget okoz a hosszú iskolaszünet miatt. Önök hogyan oldják meg ezt a két és fél hónapot?
Tizenegy hetet áthidalni és tartalommal megtölteni nekünk sem könnyű feladat és sokszor költséges is. Ami nekünk a hétköznapokban nehézség, az a nyári szünetben lehetőség: a férjem is és én is vidékről származunk, így a gyerekeinknek megadatott, hogy a nyár egy részét a vidéki nagyszülőkkel tölthessék. Ez óriási dolog! Idén pedig először már dolgozhatott a 15 éves nagyfiunk (szülői engedéllyel), így két hetet munkával töltött a szünetben. Fontosnak tartjuk, hogy megtapasztalja, milyen sokat kell dolgozni egy kis pénzért is. Ezt mi is így csináltuk annak idején, ennyi idősen a férjem is és én is dolgoztunk már. Ezeken túl pedig táborok és egy családi nyaralás is színesíti a vakációt.
A hosszú nyár végén mennyire érinti őket rosszul a szeptemberi iskolakezdés?
Úgy látom, hogy bár megy a nyafogás, hogy iskolába kell menni és megint tanulni kell, azért érzem rajtuk a jóleső izgalmat is. Ennyi idő után már hiányoznak nekik a barátaik, akiket mi nem tudunk pótolni. Ráadásul most a három gyerekünk közül ketten is iskolát váltanak, úgyhogy náluk még nagyobb az izgalom és a készülődés.
Egy gyorsan változó világban próbáljuk meg felkészíteni a gyerekeinket egy távoli, ismeretlen jövőre. Milyen tudást tart fontosnak a mai gyerekek számára?
Talán a legfontosabb az, hogy meg tudják különböztetni az értékest az értéktelentől. Ha ezt megtanítjuk nekik, akkor felvértezzük őket a világra, bármilyen legyen is az a jövőben. Persze vannak nagyon fontos készségek, mint például, hogy beszéljenek nyelveket és egészséges önbizalmuk legyen. Ismerjék a korlátaikat és lehetőségeiket, legyenek tisztában önmagukkal. De ami még fontosabb, hogy tudják, ott van nekik a biztonságot adó családjuk, ahova mindig visszatérhetnek, ahol elmondhatják azt is, ha hibáztak. Hogy hogyan szerezzük meg ezt a bizalmat, gyakorló szülőként sokszor nem látjuk könnyű feladatnak, de remélem, hogy sikerül kialakítanunk bennük ezt az érzést.
Sok-sok óra az iskolában, utána különórák. Mennyire látja leterheltnek a gyerekeket?
Sokat hallani, hogy mennyire leterheltek és fáradtak a mai gyerekek. Kétségtelen, hogy egy kicsi gyereknek szabad játékra van szüksége, de iskolás korban már feladatok is kellenek. Az annyi idős gyerekeknek, mint a mieink, a legfőbb dolguk a tanulás. Fontos, hogy értelmesen töltsék el az idejüket, és az iskolában szerintem így történik. Egy gyerek ott nem unatkozik, hanem kitölti a rendelkezésre álló időt és teret. Ha nincs értelmes elfoglaltsága, akkor lehet, hogy a számítógép előtt ül majd órákat. Nekünk szerencsénk van, mert mind a hárman nagyon szeretnek olvasni. Falják a könyveket, egy hétvége egyet jelent ezer oldallal. A nyaralásra például nem tudunk elég könyvet vinni. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon konzervatívan álltunk a képernyő kérdéséhez.
Mi volt a szabály?
Egyáltalán nem engedtük. Ismerik az okoseszközöket, tudják őket használni, ha kell, de a két kisebbnek még nincs okostelefonja. „Buta” van nekik, mert jó, ha el tudjuk őket érni, hiszen önállóan közlekednek. A középső fiam nemrégiben meg is fertőzte az osztálytársát, és ő is lecserélte az okostelefonját „butára”. Menőséget csinált a nem menőből. Visszatérve a leterheltségre: járnak különórákra, de csak olyanra, amit szeretnek. Van közte sport, hangszer és nyelvóra is.
És Önnek mikor van ideje a kedvteléseire?
Éjjel és hajnalban. Nagyon keveset alszom. Én vagyok az utolsó, aki este lefekszik, és én vagyok az első, aki reggel felkel.
És olyankor mit csinál?
Dolgozom. (Nevet)
Az nem nevezhető éppenséggel „énidőnek”.
Igen, de néha ez is kell. Nagyon szeretem a jó filmeket is. Tévézni nem szoktam, de kikapcsolódásképp egy jó filmet néha megnézünk a férjemmel. A késő esti sütéseket is nagyon kedvelem. Főzni nem igazán szeretek, de sütni annál inkább, és élvezem, hogy a családom mennyire igényli ezt. Hajnalban pedig futni vagy tornázni szoktam. Az otthoni mozgást nekem találták ki, mert a videóban szereplő edzőkkel is képes vagyok versenyre kelni. Így mire a család többi tagja felébred, én már túl vagyok a napi mozgásadagomon, és ezáltal egy energikusabb, összeszedettebb anyával találkoznak. Így sokkal jobban kezdődik a nap. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt!
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
