Női Tükör

Előző Következő

Itt a nyár, a családi, baráti összejövetelek, a nyaralás, a pihenés, az önfeledt kikapcsolódás időszaka. Ilyenkor előfordul, hogy kevésbé ...

  • 2013.06.12 A fagyasztott petesejt jobb, mint a friss?

    Egyes vélemények szerint a fagyasztott petesejt alkalmasabb a mesterséges megtermékenyítésre, mint a friss. Dán kutatók szerint nagyobb arányban eredményeznek sikeres terhességet azok a beültetések, amelyeknél fagyasztott petesejtet használtak.

  • 2013.06.12 A szűrés nem csökkenti a mellrákhalálozások számát?

    Egy átfogó brit tanulmány azt állítja, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben.

  • 2013.06.11 Meddő szeretnék lenni, de hogyan? - A szakértő válaszol

    A védekezés nem csak ifjúkorban jelenthet gondot, hanem a gyerekek megszületés után is. Mit kell tenni, ha egy nő végleg meddővé akarja tenni magát? Egy olvasónk is erre kereste a választ, és meg is találta Dr. Demjén László szülész-nőgyógyász szakértőnknél.

  • 2013.06.11 5 tipp az erős körmökért!

    Az erős köröm - mint az erős haj - lehet adottság kérdése, hiszen máshogy vagyunk összerakva, de ez nem jelenti azt, hogy nem tehetsz semmit érte.

  • 2013.06.09 A kamaszkori fogyókúra veszélyei

    Sokak számára "rettegett ellenség" a mérleg, hisz használatával szembesülhetünk testtömegünkkel. Általában fogyókúrára sarkall, ha többet mutat a mérleg nyelve, mint amennyit szeretnénk. De vajon jó-e, ha mérlegünk rabjává válunk, és naponta, rutinszerűen mérjük a súlyunkat? 

  • 2013.06.06 Az anyaság hétköznapjai

    Az anyaság megélése a nők életének egyik legfontosabb része. A reklámokban, filmekben többnyire harmonikus családábrázolást látunk boldog, kiegyensúlyozott szülőkkel és önfeledten játszó gyermekekkel. A valóságban azonban a szülőknek rengeteg új konfliktussal kell szembenézniük. Férj és feleség egyaránt szorong az új teendők és szerepek miatt, melyet önmaguknak is nehéz bevallaniuk.

  • 2013.06.06 A fogyás mérsékli a cellulitiszt?

    A cellulitisz, más néven narancsbőr  bátran nevezhető a hölgyek rémálmának. A leginkább esztétikai problémákat okozó elváltozásra ezerféle, többé-kevésbé hatékony gyógymód létezik.

  • 2013.06.05 Ön mennyit tud a méhnyakrákról?

    Töltse ki tesztünket, s kiderül, mennyire ismeri a betegséget. Az ismeretek bővítésével s a szerzett információk figyelembe vételével nagyobb eséllyel előzheti meg a méhnyakrák kialakulását.

  • 2013.06.04 A chlamydia

    Több mint huszonötféle, nemi úton terjedő betegséget ismerünk, amelyek közül az egyik legelterjedtebb a Chlamydia trachomatis. A fertőzés a nők 70, a férfiak 50 százalékánál rejtőzködik, és sok esetben semmiféle tünetet nem okoz. Azonban ha nem kezeltetjük, súlyos következményekhez vezethet, akár meddőséget is okozhat.

  • 2013.06.04 Fogfájások

    Szerencsés az a felnőtt, akinek még sosem fájt a foga, de erre a magyaroknak nincs túl sok esélye, hiszen egy megdöbbentő statisztika szerint évente átlagosan egy fogkefét és két tubus fogkrémet használunk el. Így nem csoda, ha előbb-utóbb elromlik és fájni kezd a fog.