Női Tükör

Előző Következő

Napjainkban közkedvelt téma a böjtölés és annak egyik fajtája, az időszakos böjt. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége állásfoglalásában ...

  • 2013.10.13 Minél kevesebb az alvás, annál több az evés

    Akik szeretnék megőrizni ideális testsúlyukat, jó, ha nem csak az étrendjükkel és a testmozgással törődnek, de eleget alszanak is. Több tanulmány talált már összefüggést a rövidebb alvási ciklusok és a magasabb testtömeg-index (BMI) között, de a jelenség okát mindezidáig nem vizsgálták. Dr. Laurent Brondel, a dijoni Ízleléstudományok Európai Kutatóközpontjának munkatársa azonban nemrég a rejtély nyomába eredt, mégpedig 12 teljesen egészséges fiatalember kétszer 48 órás megfigyelésével.

  • 2013.10.13 Hatékony hormontapaszok

    Francia kutatók úgy vélik, hogy a menopauza idején alkalmazott hormonpótló kezelés biztonságosabb tapaszok vagy gél formájában, mivel így kisebb a vérrögök kialakulásának kockázata, mint a tabletták használatával.

  • 2013.10.13 Kutatás az otthonszülésről

    Egy nemzetközi tanulmány szerint a tervezetten otthon szülő nők gyorsabban felépülnek a szülés után, ugyanakkor nagyobb az esélye annak, hogy gyermekük életét veszti. A több, mint félmillió Észak-Amerikában és Európában lefolytatott szülést elemző tanulmányból az derült ki, hogy a tervezett otthonszülés során született csecsemők esetében kétszer olyan magas a halálozás aránya, mint a tervezett kórházi szülések esetében. A kockázat azonban még így is alacsony, csupán 0,2 százalék.

  • 2013.10.13 Testi tünetek, lelki tényezők

    Bármilyen furcsa is, de az emésztési problémák hátterében sokszor lelki okok húzódnak meg. Olvasónk is ezért fordult szakértőnkhöz.

  • 2013.10.12 Dögös tűsarkú versus babás balerina

    Tűsarkú és balerinacipő. Mindkét lábbeli lehet nőies és elegáns, és mindkét cipőfajta viselése okoz negatív és pozitív hatásokat is.

  • 2013.10.12 Lelki libikóka - Egyensúly az egészségben

    - A helyzet változatlan - mondja kissé rezignáltan Kurimay Tamás, a Szent János Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. A rövid és tömör megállapítás arra vonatkozik, hogy egy évvel ezelőtt uniós felmérés készült Európa 27 országának lelki állapotáról, lelki egészségéről. A megmérettetésnél Magyarország könnyűnek találtatott, ami köznapi nyelvre lefordítva annyit jelent: csaknem a legpesszimistább ország a miénk. A világ szinte el is könyveli a magyart borúlátó, jövőkép nélküli, lógó orral, örömtelen arccal járó népnek. A pszichiáter szerint nincs is sok túlzás a megállapításban.

  • 2013.10.11 Alternatív gyógyszerek

    A Michigani Egyetem vizsgálatában a krónikus fájdalommal küzdő felnőttek közül minden harmadik számolt be olyan kiegészítő és alternatív gyógymódok használatáról, mint az akupunktúra vagy a csontkovács felkeresése. Az olyan társadalmi-gazdasági tényezők, mint például a kor és a nem jelentősen befolyásolja, hogy az illető fordul-e alternatív gyógymódokhoz.

  • 2013.10.11 5 férfitípus, amit messzire kerülj el!

    Vonzalom ide vagy oda, az alábbi öt férfitípust érdemes kihúznod a listádról! A most következőkben segítünk, hogyan ismerd fel a legdurvább eseteket!

  • 2013.10.11 A vércsoport-diétáról

    Az ABO-terv szerint, mely a különböző vércsoportok eltérő tápanyag-szükségletére épít, a vércsoportunknak kedvező ételek fogyasztásával elkerülhetjük a fertőzéseket és a daganatos megbetegedéseket, normalizálhatjuk testsúlyunkat, valamint lassíthatjuk az öregedési folyamatokat. Írásunkban tanácsokat olvashat, mely vércsoporthoz milyen étel fogyasztása ajánlott, illetve kerülendő.

  • 2013.10.11 Várandóság alatti depresszió hat a magzat mentális állapotára

    A várandós anya depressziója a magzat mentális egészségére is hat - derült ki egy nagy léptékű brit vizsgálatból.