Pataki Zitát eddig legtöbben a tévéből ismerhettük. Régóta mosolyogva mondja el nekünk, hogy milyen idő vár ránk. Az utóbbi hetekben azonban kivételes dolog történt, beengedett minket élete legintimebb részeibe, konkrétan az utolsó lombik programjába. Aki végignézte a videókat, az együtt sírt, együtt nevetett vele és férjével. Az interjú 2019. áprilisában jelent meg a Patika Tükörben.

Az utolsó lombikotokat több mint százezer ember követte hétről hétre, de arról kevés szó esett, hogy miért nem lehetett természetes úton gyereketek.

Hosszú évtizedeken át kínzott egy betegség, amiről nagyon sokáig senki sem tudta, hogy micsoda, majd egy szerencsés véletlen folytán kiderült, hogy endometriózis. Azért volt szükség a lombikokra, mert a betegség következtében teljesen elzáródtak a petevezetékeim.

Nagyon keveset hallani az endometriózisról, pedig rengeteg nőt érint. Elmeséled, hogy nálad hogyan kezdődött?

Amióta menstruálok, azaz 12 éves korom óta fájdalmat okozott a havi vérzés. Olyan mértékű fájdalmat, hogy az iskolából rendszeresen hívták fel édesanyámat, hogy azonnal vigyen haza. A húszas éveimre már annyira súlyos volt a helyzet, hogy többször mentő vitt el.

Mit mondtak az orvosok?

Általában semmit. Esetleg azt, hogy ez normális, van, hogy a menstruáció fáj. Amikor mentő vitt a kórházba, akkor azt mondták, hogy biztos most vetélek el, hiába magyaráztam, hogy az lehetetlen, mert nem is élek nemi életet.

A környezeted hogyan reagált az állapotodra?

A szüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy enyhítsék a fájdalmamat, de mivel az orvosok nem tudtak segíteni, ezért maradtak a házi praktikák és a fájdalomcsillapítók. A legjobb barátnőm egészen a diagnózisig az hitte, hogy szimplán hisztis vagyok.

Hogy derült fény végül az endometriózisra?

A diagnózis előtt már annyira erős fájdalmaim voltak, hogy szinte egy fájdalomcsillapító sem tudta enyhíteni azokat, pedig mindig nagy reményekkel vártam az újonnan piacra dobott készítményeket. Csak egy dolog bizonyult hatásosnak: a forró vízben való üldögélés. Végül egy nagyon szerencsés véletlen folytán derült ki a betegségem. Rendszeresen vizsgáltattam az anyajegyeimet, és épp az Onkológiai Intézetben jártam, hogy leszedjenek hármat a hátamról. Mikor visszamentem kötözésre, az orvos észrevette, hogy más vagyok, mint első alkalommal. Megkérdezte, hogy mi a baj. Én próbáltam elterelni a témát, de nem hagyta annyiban, mert látta az arcomon a fájdalmat. Lenyúltam a jobb oldalamhoz, és mutattam, hogy ott érzek egy erős szúró fájdalmat. “Ez vagy vakbél, vagy petefészek ciszta” - válaszolta, és már ment is a kollégákhoz, hogy ultrahangozzanak meg. Kiderült, hogy egy 6x6 cm-es ciszta van a jobb petefészkemben.

Az óriási! És ezt addig senki nem vette észre?!

Senki. Átküldtek a SOTE II-es női klinikára, ahol megműtöttek. A zárójelentésemen ez állt: “Számos endometrikus sejtlerakódás látható”. Akkor kezdtem el kutatni, hogy mi is ez az endometriózis. Egy újabb szerencsés véletlen folytán találkoztam a baráti társaságban egy sráccal, akinek a barátnőjét épp akkor műtötték endometriózissal. Rögtön elkértem az orvosa elérhetőségét. Így kerültem dr. Fülöp Istvánhoz. 32 éves voltam, amikor megműtött.

Véget ért a 20 év szenvedés?

Nagyon izgatottan vártam a műtét utáni első menstruációt. És képzeld, nem fájt! Sírva hívtam fel az orvost, anyukámat, a barátnőmet. Életem egyik legboldogabb napja volt. A doktor úr jelezte, hogy még kb. 10 százalék bent maradt, de majd jelentkezzek újra, amikor babát szeretnék, és akkor újra kitisztít. Minden gyógyszeres utókezelést elutasítottam, mert nem akartam, hogy leállítsák a menstruációmat, hiszen végre nem fájt. Inkább elmentem pszichológushoz, hogy feltegyem a nagy kérdést: miért áll ilyen távol tőlem az anyaság?

Megkaptad a választ rá?

Fantasztikus dolgok derültek ki. Hihetetlen, hogy a generációkon átívelő információ ‒ akár tudatos, akár nem ‒ mennyire befolyásol minket. A pszichológusom által tartott családállításon derült ki számomra, hogy a dédnagyanyámnak nem kettő, hanem három gyermeke volt, csakhogy az egy szem kislánya a dédnagymama gondatlansága miatt meghalt ‒ leforrázta levessel. Én nem ismertem őt, és erről a család nem is beszélt, mert nagyon fájó emlék volt. Nagyapámnak két lánya született: az elsőszülött nagyanyám nevét kapta, a második nagypapám halott testvére után lett Piroska. Piroska 20 évesen öngyilkos lett. Nem tudni, miért, sokáig nyomoztattak utána. A következő generációban pedig én vagyok a második lány. Lehetséges, hogy az én betegségemet az a tudatalatti üzenet okozta, hogy “ne szülj gyereket, mert baj lehet belőle”. A terápia előtt sokáig volt egy visszatérő álmom arról, hogy éjjel véletlenül ráfordulok a kisbabámra az ágyban és meghal. Ezek az álmok a terápia után megszűntek, és az endometriózis sem tért vissza többé.

Attila, a férjed, akivel ilyen harmóniában csináltatok végig 9 lombikot, mikor lépett az életedbe?

2012-ben ismerkedtünk meg, és ő rögtön elfogadta az én állapotomat, sőt annyira szerelmes volt, hogy három hónap ismeretség után megkérte a kezemet, úgyhogy decemberben már házasok voltunk. 2013 tavaszán pedig belevágtunk az első lombikba. Nagyon szerencsés helyzet az, amikor a szerelem sodrásában történik ez, mert hihetetlenül gyorsan talpra tudtam állni mindegyik után. Amikor pedig elfogyott a lendület, akkor mindig történt valami, ami újra erőt adott.

A kilencedik és egyben utolsó lombikotokról készült a videoblog, azzal a céllal, hogy segítsétek a hasonló eljárásra készülő párokat. Most már azt is tudjuk, hogy sajnos nem volt sikeres ez a lombik sem. Az egyik epizódban volt egy ilyen mondatod: “Ha én az elején tudtam volna mindent, amit ma tudok, akkor már anyuka lennék”.

Amikor valaki belevág az első lombikjába, nem tudja, mi vár rá. Ha megnézi ezt a vlogot, akkor fel tud rá készülni valamennyire. Sok pár nincs tisztában azzal, hogy mennyit jelent a táplálkozás, az életmód, az, hogy milyen táplálékkiegészítőket kap, vagy például, hogy mennyire fontos lenne egy nőnek hónapról hónapra vezetnie a menstruációs görbéjét már akár évekkel a lombik előtt. Azt gondolom, hogy ehhez a tudáshoz minden nőnek azonos joga van, teljesen függetlenül attól, hogy az ország melyik részén él. Nem szeretném, hogy attól függjön, hogy egy nő anya lesz-e vagy sem, hogy az orvosa vagy az intézmény, ahova kerül mennyire felkészült szakmailag. Úgyhogy most azon dolgozunk, hogy ez az információ összeálljon és egységes legyen. Már rengeteg meddőségi klinikán jártam, beszéltem professzorokkal és egyetemi hallgatókkal is, akik a jövő generáció nőit kezelik majd.

Zita, lesz gyereketek?

Napról napra, hétről hétre változnak bennünk a dolgok. Egyelőre még nem tudjuk. Ismerjük a lehetőségeinket, én dolgoztam az örökbefogadásban is egy ideig. Az biztos, hogy több lombikunk nem lesz. A többi pedig majd szépen kialakul.

MI IS AZ AZ ENDOMETRIÓZIS? ITT MINDENT MEGTUDHAT RÓLA!