Mióma kellett az új élethez - Gyógyulásom története

Mióma kellett az új élethez - Gyógyulásom története

Évit két nőgyógyászati műtétje segítette, hogy a mostani életére találjon. Bár akkor nem volt könnyű, ma már azt vallja, a test egészsége nagyban múlik a lélek harmóniáján.

-        Nőgyógyászati problémáid voltak, amire azt mondják a szakemberek, hogy alattomosak, hiszen sokáig tünetmentes a beteg.

-        Én úgy gondolom, hogy a szervezet mindent jelez, ha gond van. Nálam az első jel az volt, hogy a bőröm illata megváltozott, de nem igazán foglalkoztam vele. A szerencsém az volt, hogy a szokásos éves nőgyógyászati szűrésre elmentem, ahol az orvos megállapította, hogy egy olyan méretű ciszta van a petefészkemben, ami már problémát is okozhat. Azt javasolta, hogy várjunk egy hónapot, hátha elkezd felszívódni, és nézzük meg újra. Egyébként semmi jelét nem éreztem, hogy ott lenne, se menstruáció alatt, sem az intim pillanatokban.

Mekkora cisztáról volt szó?

Háromszor három centi nagyságú. Amikor egy hónap múlva visszamentem az orvoshoz kontrollra, kiderült, hogy tovább nőtt, és így már nem lehetett tovább várni, azonnal kiírták a műtétet. Azoperáció előtt alá kellett írnom egy papírt, ha az életem veszélybe kerül a hirtelen fellépő vérzés miatt, akkor radikális műtétre kerül sor.

Ez mit jelent pontosan?

Kiveszik a petefészkem. Mivel én gyermektelen voltam, ez a gondolat nagyon megviselt. Azt éreztem, ha erre sor kerül, akkor nemcsak a gyerekről kell lemondanom, de a női mivoltom kérdőjeleződik meg. De végül is bíztam az orvosomban, és ez a bizalom átsegített a kockázatoktól való félelmen. A műtét során tizenkét centis vágást ejtettek a hasamon, ez a hasizom átvágásával járt. Ez volt életem első műtétje, nem mondom, hogy nem féltem. A műtét után az orvos felhívta a figyelmemet, hogy jó ideig nem sportolhatok, milyen ételeket ehetek kerülnöm kellett a puffasztó és nehezen emészthető dolgokat. Egy ideig diétáztam, hogy könnyű legyen az emésztésem. Hat hét lábadozás után volt a varratszedés, de utána a sporttal még várnom kellett. Ez a másfél hónap hasznosan telt, megerősödésre használtam fel, nem csak fizikailag, de lelkileg is igyekeztem formálódni. Sokat gondolkodtam, hogy miért kaptam mindezt.

Büntetésnek élted meg?

Inkább annak tulajdonítottam, hogy valami nincs rendben az életemben és feltétlenül rendbe kellene tennem. Mivel vallom, hogy a legtöbb betegség a lélektől indul, így magamra is érvényesnek kellett ezt tekintenem. Nagyon kevés figyelmet fordítunk magunkra, a jelekre, pedig van összefüggés.

Mióma kellett az új élethez - Gyógyulásom története

Mire jutottál?

Amíg gyógyultam otthon, elemeztem az életemet, a párkapcsolatomat. Hosszú évek óta benne voltam egy kapcsolatban, ami már rég nem volt működőképes, én mégis ragaszkodtam, mert az élettársam jó ember volt, azonban nem illettünk össze. Én kettőnk különbözőségeit próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a kapcsolat tartható legyen.Benne rekedtem egy rossz helyzetben, és nem voltam elég határozott, hogy kilépjek.

A műtét azonban sikerült.

Ami számomra nagyon lényeges volt, hogy a gyerekvállalásban ne okozzon fennakadást. Szerencsésnek éreztem magam, hiszen a műtét rendben zajlott. Ám továbbra sem estem teherbe, amikor egy évvel később egy vizsgálat kimutatta, hogy van egy miómám. Letaglózott a hír. Komoly volt a helyzet, egy férfi ököl nagyságú mióma nőtt a méhemben, rövid idő múlva kiírták az újabb műtétet. Annyira nem akartam elhinni, hogy ez történik velem, hogy elmentem másik orvoshoz is, hogy szakvéleményt kérjek. Biztosított róla, hogy tényleg az egyetlen megoldás a mióma mielőbbi eltávolítása, ami szinte azonos időpontban történt, mint a megelőző évben elvégzett műtét. Újra szembe kellett néznem a műtéti kockázatokkal, és azzal, hogy esetleg elveszítem a gyerekvállalás lehetőségét.Ugyanott vágtak, mint az elsőnél. Ezek után külső segítséget kértem egy kineziológustól. Ő segített rájönnöm, hogyváltoztatnom kell. Kitisztítottam a fejemet, csak arra összpontosítottam, hogy meggyógyuljak. Mélyen magamba néztem és nyolc év együttélés utánlezártam a párkapcsolatomat.

A beszélgetésünk alatt többször hangsúlyoztad, hogy a tested jelzett, nincs rendben az életed. Ha nem szükséges a két műtét, mi történik?

Vége lett volna. Nem akkor, de mindenképpen így alakul. Nem szabad kifogásokat, indokokat keresni, legyen az gyerek, anyagi megfontolás, akármi, ami miatt ragaszkodunk egy kapcsolathoz, egy helyzethez. Egy erővel fenntartott kapcsolat, egy bármi miatt létrejött megrekedt állapot nem egészséges. Ha valami mérgezi a lelket, az előbb utóbb megmutatja magát. A műtétek segítő események voltak az életemben, hogy felgyorsítsa a folyamatokat. Megtanultam, ha valami nem megy, akkor fel kell vállalni, bármilyen nehéz is.

Hogy vagy most?

Újra sportolok, futok, edzőterembe járok. Rendszeresen járok orvoshoz kontrollra. Találkoztam valakivel, akivel szeretjük egymást, és éppen a babavállalással próbálkozunk.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek