A képszerkesztő programok korában nehéz elfogadni az öregedés bármely jelének láthatóvá válását. Kihívást jelent szembenézni azzal, hogy a testünk nem úgy reagál a diétára, mozgásra, mint pár évvel korábban.

Kortyolgatom a délutáni kávém, közben olvasom a cikket, melyben egy férfi szerző ecseteli, hogy milyen egyszerű is a strandon jól érezni magunkat és nem is érti, miért feszengenek a nők. Hiszen a titkos recept ennyi: fogadjuk el magunkat. Kiváló….lenne. Ha ez ilyen egyszerű lenne. Meg persze, ha az irományt nem tökéletes alkatú fiatalokról készült fotóval illusztrálnák. És ha nem szakítaná meg a weboldalt három helyen egy sportszermárka reklámja, amely feszesre retusált testű nőkkel hirdeti: az önbecsüléshez a sporton – na és a mellékelt ábra szerint a szép testen - keresztül vezet az út. Érzek itt némi ellentmondást az (ön)elfogadás egyszerűségét illetően.

Tudatos testkép megalapozás

Hétköznapjainkat élve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az önmagunkhoz való hozzáállás példát szolgáltat gyermekünknek. Születésüktől fogva látják a picik, hogyan étkezünk, mit teszünk vagy épp nem teszünk egészségünk megóvása érdekében, meg úgy egyáltalán hogyan állunk az ételhez, testünkhöz. Vajon hány szülő van, aki minden nap panaszkodik a kinézetére, szégyennel néz magára?

Pedig ezek az üzenetek is hatnak gyermekeink testképére, ők maguk is így kezdik el szemlélni alakjukat. Hiszen az önelfogadásnak az elsajátítása is pici kortól, az átlagos napok eseményein keresztül történik. Tetteinknek, az ételhez, mozgáshoz való viszonyunknak azt kellene közvetíteni feléjük, hogy egészségünk megőrzése tudatos döntéseket igényel, és a végső cél nem a kifogástalan test megteremtése, hanem a jó életminőség kialakítása és fenntartása.

Vágykeltés az irracionális testre

A kamaszok nem értik, nem akarják tudomásul venni, hogy a celebek, influenszerek mögött egy csapat áll, akik a kinézetükért felelnek: sminkelik, öltöztetik, fotózzák őket. A fotókat pedig szerkesztik. Mindig. Még azokat is, amikhez azt írják, azokat aztán tutira nem. A marketingüzenet ez: ha nem így nézel ki, mint a modell a fotón, eszedbe se jusson kilépni a négy fal közül! De vedd meg/edd meg/tedd meg ezt és ezt, és te is ilyen leszel! Azzal helyeznek nyomást a fiatalkora, hogy a testnek muszáj igazodnia egy bizonyos mérethez, formához az elfogadás érdekében.

Tudatos neveléssel beláttathatjuk velük, hogy ezek a kampányok a szégyenkeltésre épülnek és jellemzően terméket akarnak eladni velük. Ezért is fontos, hogy biztassuk őket: ne hasonlítsák össze magukat ezekkel a hírességekkel!  Csak olyanokat kövessenek a közösségi médiában, olyanokkal barátkozzon a való életben is, akiknek a társaságában magabiztosnak érzik magukat. Segítsünk nekik észrevenni a saját értékeiket, hangsúlyozva, hogy az egyediség az, ami különlegessé teszi őket.

Szégyenérzet helyett egészséges célok

Fiatal felnőttként sem könnyű kordában tartani a vonzóság iránti vágyunkat. Gyakorlatilag január elsejével elkezdenek bombázni minket a testsúlyunkra fókuszáló hirdetések: ,,nyárra kell a bikinitest, most állj neki!” Munka után, gyerek mellett, háztartást vezetve próbálunk edzeni, hogy menekülhessünk a narancsbőr, a löttyedt has, az M-estől felfelé kúszó ruhaméret elől. Mintha meglett emberként se értenénk: a legtöbb fitnesz oldal az ételt a szégyennel köti össze.

Valójában nem bikinitestre, hanem egészséges célokra van szükség. Kutatási adatok bizonyítják, hogy akik az állóképesség fejlesztése, egészségmegőrzés, egészséges életmód kialakítása miatt vágnak bele a sportolásba, tartósabban maradnak benne az új életmódban, kedvezőbb hatásokról számolnak be és több pozitívumot élnek meg, mint azok, akik egyetlen évszak kedvéért a végletekig sanyargatják magukat.

Önelfogadás vagy elkényelmesedés?

A testpozitív gondolat megjelenése a médiafelületeteken hiánypótló. Rámutat, hogy mindegy, milyen az alkatunk, a női test sokféleképpen lehet szép. Végre megtapasztalhattuk, hogy nem csak a tökéletes a megfelelő. Ugyanakkor könnyen megfeledkezünk arról, hogy a testúly nem egyszerűen esztétikai kérdés. Komoly egészségügyi kockázata van a jelentős túlsúlynak. A cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, az agyvérzés kiemelt kockázati csoportjába tartoznak az elhízott emberek.

Talán ellentmondásos közlésnek tűnik most ez az eddig közöltekhez képest, de valójában nem az: az elfogadás, önmagunk szeretete nem jelentheti azt, hogy megpróbálunk olyannak tűnni, mint akiknek nem fontos a teste. Tömegközlekedésen utazva voltam fültanúja egy beszélgetésnek, melyben egy túlsúlyos fiatal nő hallgatta barátnőjét, aki arról beszélt, hogy kicsit nehezen gombolta be ma reggel a nadrágját, ideje lesz odafigyelni megint jobban a sportra, étkezésre.

Erre a túlsúlyos lány visszakérdezett: ,,miért kellene már sportolnod? Vegyél nagyobb nadrágot!” Ne feledkezzünk meg arról, hogy felelősséggel tartozunk az egészségünkért! Normális, hogy vannak hibáink. Normális, hogy nem egyforma az alkatunk és ,,körtéből nem lesz alma”. De normális az is, ha törődünk a kinézetünkkel, a testünkkel önmagunk miatt és egy jobb életminőség reményében.

Adoniszok és az aputest

Klienseimet meg szoktam kérdezni arról, hogy ha elvonulnak egy tükör előtt és meglátják benne magukat, tudják-e azt mondani legalább olykor-olykor, hogy ,,igen, ez így rendben van”. Mondom a férfiakra vonatkozó statisztikát: szinte kivétel nélküli az a válasz, hogy ,,igen, hogyne, persze”. Micsoda édeni állapot lehet így érezni magunkat, ugye, Hölgyeim? A valóság azért ennyire nem egyszerű. Sajnálatos módon szoronganak az erősebbik nem képviselői is, hiszen egyre több elvárás fogalmazódik meg a férfitesttel szemben. Természetesen esetükben is igaz, hogy a fittség, az aktivitás a vitalitást, az egészséget közvetíti.

Csakhogy a mértékletesség a férfiak esetében is alapszabály kellene, hogy legyen mind a táplálkozásban, mind a mozgás terén. Mert egyébként 1993 óta diagnosztizált kórkép az ún. izomdiszmorfia. Azaz amikor a férfi sosem látja magát elég izmosnak, ezért az étkezését, mozgásformáját teljesen ennek rendeli alá. Nem ennyire perfekcionisták a spektrum másik végéhez közelítők, az ún. ,,aputestben” élők. Ez a kevésbé definiált izomzattal rendelkező, esetleg pici pocakkal is rendelkező férfiak jelzője.

Jelzem, nem kell valóban szülőnek lenni ahhoz, hogy ezt a minősítést megkapja valaki. Csakhogy a hasi elhízás, a túlsúly felhalmozása esetükben is rizikófaktor a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a diabétesz és a stroke vonatkozásában. Bár a testpozitív mozgalom legismertebb arcai nők, a férfiak körében is vannak, akik hirdetik: fogadjuk el, amin nem tudunk változtatni és változtassunk, amin tudunk, de ez adottságaink figyelembe vételével történjen.

Tessék mondani, idős korra elmúlik?

Nőknél kifejezetten arcon csapó érzésként jelenhet meg a menopauza beköszöntése. Sokan ezt pszichés szinten is az öregséggel kötik össze, nem beszélve arról, hogy kellemetlen szembesülni a hormonális változások okozta fizikális következményekkel.

Mennyivel könnyebb lenne, ha testünket ebben a korban végre eltávolítanánk a vékonyság ideáljától. Büszkén szemlélhetnénk, hogy mi mindent kibírt, mennyire erős tudott maradni, és hogy minden zord körülmény ellenére képes egészségét megőrizni. Ugye, mennyivel barátságosabb így hozzáállni?

Akkor hogyan tovább?

Az elmélethez képest a gyakorlat persze döcögős. Vannak kétségbeejtő napok, amikor még a test vonalát lágyan követő ruhát sem vagyunk hajlandók felvenni. Vannak elégedettséggel teli napok, amikor büszkén feszítünk és vállaljuk idomainkat. A lényeg, hogy ne tántorodjunk el! A tökéletlen, de egészséges test elfogadása, szeretete maradjon a legfőbb szempont.

Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90

 

A cikk a Patika Tükörben jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!