Mikor és mennyi vizet igyunk?

Mikor és mennyi vizet igyunk?

Amikor azt olvassuk, hogy egy felnőtt szervezetnek napi átlag 2-2,5 liter folyadékra van szüksége, elsőre soknak tűnhet ez a mennyiség. Ha azonban belegondolunk abba, hogy a verejték, a lehelet, illetve a kiválasztás útján testünk másfél liter folyadéktól szabadul meg, könnyű belátni, hogy logikus módon ennél nagyobb mennyiséget igényel a szervezetünk.

2014.03.20

Tehát a nap során elsősorban víz - esetleg ízesítetlen gyógyteák vagy gyümölcslevek - formájában érdemes legalább két liter folyadékot magunkhoz venni. Fontos, hogy ezt a mennyiséget, egész napra elosztva igyuk meg.

Mikor és mennyi vizet igyunk?

Amennyiben nem fogyasztunk elég vizet, a dehidratáció olyan kellemetlen következményeivel számolhatunk, mint a fejfájás, a karikás szemek, a száraz bőr vagy a lelassult emésztés.

Ébredés után

Ha az éjszakai pihenés után, reggel egy pohár vízzel indítunk, azzal nagyban hozzájárulunk a belső szervek munkájához. Az éhgyomorra fogyasztott víz segít abban, hogy testünk gyorsabban válassza ki az éjszaka során felgyűlt salakanyagokat, feltölti sejteket, beindítja az anyagcserét. A nyirokrendszer munkáját is segíti, hozzájárulva ezzel a fertőzések sikeres leküzdéséhez.

Étkezés előtt

Ha ebéd előtt megiszunk egy pohár vizet, azzal egyfelől segítjük az anyagcsere-működést, hiszen a táplálkozás során bevitt rostanyagok csak kellő mennyiségű folyadékfogyasztás mellett tudnak megfelelően haladni az emésztőrendszerben.

Másfelől a kalóriát nem tartalmazó víz a táplálék elől foglal el helyet a gyomorban, ennek következtében kevesebbet tudunk majd enni. Vagyis a megfelelő mennyiségben is időben fogyasztott folyadék a diétát is segíti.

Evés közben egyébként nem ajánlott a vízfogyasztás - inkább előtte és utána -, mert felhígul az emésztőnedv, zavart szenved a táplálék feldolgozás.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek