Meddig tűrjön egy nő?

Meddig tűrjön egy nő?

A társfüggőség kedvenc csemegéje a leleplező típusú terapeutáknak, a női magazinoknak és portáloknak. Az ilyen elemzések végkicsengése valahol azt sejteti, hogy a nők, mert általában nőkről van szó, gyávák, megalkuvók, csökkent önértékelésűek, s ahelyett, hogy bátran szembeszállnának agresszorukkal, az életüket boldogtalanná tévő (alkoholista, szexfüggő, játékszenvedélyben szenvedő, durva, stb.) férfival, helyette tűrnek, kiszolgálják őt és szenvednek.

Olvasva az ilyen "jólmegmondós" cikkecskéket, mindig arra gondolok, vajon aki írta, az már rendbe tette az életét azon elvek szerint, amiket ilyen bőszen hirdet, vagy talán éppen attól ilyen elszánt, mert legalább írásaiban szeretne eljátszani azokkal a gondolatokkal, amiket nem mer megvalósítani saját életében. Amikor tömeges jelenséggel állunk szemben, mindig felvetődik a kérdés, tényleg arról van-e szó, hogy körül vagyunk véve opportunista, gyáva, jellemhibás emberekkel, vagy inkább az a helyzet, hogy olyan kényszerítő körülményekkel állunk szemben, amikről jobb nem tudomást venni, mert akkor tehetetlennek kéne éreznénk magunkat. Ilyenkor kezdik a körülmények helyett az egyént bírálni.

Amikor evolúciós kutatók könyvet írtak a nemi erőszak evolúciós gyökereiről, az lett a fejükhöz vágva, hogy igazolni akarják a nemi erőszaktevők viselkedését. A végén már úgy nézett ki a dolog, mintha a szerzők egyenesen buzdítani akarnák a férfiakat a nemi erőszakra. Attól azonban, hogy valaminek az okát feltárjuk, esetleg sajnálattal megállapítjuk, hogy a jelenség -mélyen gyökerező evolúciós okokból- továbbra is elő fog fordulni, nem jelenti azt, hogy egyetértünk vele. A tudomány leírja, magyarázza, milyen a világ, az átlagember pedig tiltakozik az ellen, hogy olyan a világ, amilyen. Valami hasonló a helyzet a társfüggőséggel is. Bárcsak ne lenne ilyen, bárcsak férfi és nő szabad volna, s ne kellene élethossziglan megalkudnia méltatlan körülményekkel és viszonyokkal. Az egyes ember tiltakozik, hőzöng, hogy ő ezt meg azt nem tűrné el, kioktatja a balsorsban élőket, aztán, amikor szembekerül egy hasonló helyzettel, nagy valószínűséggel ő is eltűri.

Mondjuk, mit tanácsolna Ön annak a nőnek, aki csinos, okos, kedves, de férje vagy 15 éve nem kívánja vele a szexet?

Van egy kamasz gyermekük, élnek egy közös lakásban. Nyilván azt, hogy váljon el, de legalábbis keresse másnál a szexuális örömöket. Az igazságérzetünk legalábbis ilyen tanácsokat diktálna. És ha a nő nem ezt teszi, természetesen gyáva, elvesztegeti az éveit, örökre boldogtalan lesz.

Meddig tűrjön egy nő?

Vagy mit tanácsolna annak a másik nőnek, akinek férje nem ad haza pénzt, csak otthon él, titokzatos kimaradásain csak adósságokat csinál, olykor, ha már kívánja a szexet, magához édesgeti feleségét, míg máskor mondvacsinált vitákban durva vele, fenyegetően viselkedik, stb.? Ja és van három kisgyermekük. Nyilván az a tanács, hogy a nő fogja rövid pórázra, utasítsa vissza szexuális közeledését, fenyegesse meg a férfit, hogy elválik tőle.

De miért van az, hogy sok-sok ezer nő él így, boldogtalannak vallja magát, és mégis marad a kapcsolatban?

Talán bizony itt is evolúciós erők dolgoznak, mint mondjuk a nemi erőszak esetében, s ezek az erők abba az irányba hatnak, hogy a nő inkább maradjon és tűrjön? Tegyük fel, egy házasságától megcsömörlött nő, egy-két-három gyermekkel úgy dönt, nem tűr tovább, és úgy dönt, el akar válni. Már ott megbicsaklik a terv, hogy van egy közös kis lakásuk, amin talán még hitelteher is van. Hova költözzön a nő a gyerekekkel? Lehet, hogy nem tud sehova, vagy szerencsés esetben szüleihez, ahol hasonló szűkös körülmények közt nyomoroghatnak évekig. Mert hány év huzavona után mondják is ki a vagyonmegosztást, sikerül eladni a közös lakást, és mit is lehet majd abból venni? De mondjuk, a nő minden nehézség ellenére belevág a dologba. Miből fogja eltartani a gyerekeket? Ha a férfi nem fizeti a gyerektartást, igen nehéz a jogos igényt jogi úton érvényre juttatni. A sértett férjek ilyenkor szoktak minimálbéres vállalkozóvá válni. Hogy fogja egyedül megoldani a gyerekek ide-oda szállítását, betegség esetén a velük való otthon maradást, stb.? Aki gyermeket nevel, az pontosan tudja, micsoda nehézségeket jelent munka mellett akár csak egy gyermek nevelése is, ha nincs semmiféle segítség.

Egy fiatal, egygyermekes nő vette a bátorságot és elvált alkoholista férjétől. A bíróság természetesen, elismerve az apa láthatási jogát, megítélte az apának a rendszeres gyermekelvitelt. Ilyenkor a gyerek bámulta a tévét, az apa meg alkoholizált. Az apa rendszeresen mindenfélével feljelentgette volt feleséget, még pedofiliával is megvádolta. A rendőrségen kínjukban már nevettek, de azt mondták, ha feljelentés érkezik, nekik muszáj kivizsgálni az ügyet, ezért az asszony állandóan mehetett vallomást tenni. Az apa nem ritkán részegen érkezett a gyermeket átvenni, egy alkalommal az anya rendőrt hívott, a rendőr közölte az apával, hogy részeg, mire az apa a rendőrt is feljelentette. Mikor a vele készült teszteket az anya kérésére átnéztem, és az igazságügyi szakértő végtelenül elfogult, az apának kedvező értelmezéseit leírtam, az apuka nekem is írt egy fenyegető levelet, hogy még gondolkodik, feljelentsen-e. Nem tudom, ez elég kedvcsináló-e egy magát csapdában érző nőnek a válásra. Szerintem sok nő, ismerve férjét, pontosan látja előre, mi lenne a válás következménye. A bántalmazó férj nagy elánnal, becstelen ügyvédek segítségével bosszúból nem ritkán az anya beszámíthatóságát, anyának való alkalmasságát is célba veszi, és nem egyszer sikerrel jár. Bosszúból megszerzi a gyerekek nevelési jogát, a nőt anyagilag, érzelmileg tönkreteszi. Vajon az ilyen nők nem rosszabb helyzetbe kerülnek a végén, mint voltak?

Mik is tehát azok a körülmények, aminek hatására sok nő úgy dönt, inkább szenved, s aztán viseli magán a gyáva társfüggő billogát?

A nők anyagi kiszolgáltatottsága mind a mai napig fennáll, hiszen a gyermekek szülése, nevelése miatt eleve hátrányba kerülnek a karrierépítésnél, ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kapnak. A férjek nem csak jobban szoktak keresni, hanem nagyobb szabadságuk miatt szélesebb kapcsolati hálóval rendelkeznek, amit aztán mozgósítani tudnak, ha érdekeiket érvényesíteni akarják. A modern társadalmakban minden abba az irányba hat, hogy az egyén csak akkor boldogulhat, ha házasságban, vagy élettársi közösségben él. A lakhatás ugyanis akár saját tulajdonú lakásban, akár béreltben, akkora anyagi teher, hogy egyedülálló embernek elég reménytelen feladat ezt nyélbe ütnie. A gyerekek születése a nőt még inkább kiszolgáltatott helyzetbe dönti, hiszen mind anyagilag, mind logisztikai szempontból szüksége van minden támogatásra, amit esetleg férjétől megkaphat. A modern nukleáris családban gyakran nem lehet számítani a nagymamákra sem, mert vagy távol élnek, vagy nem jó velük a viszony, vagy betegek, esetleg már nem is élnek.

Ha szembeállítjuk a mai viszonyokat az ősi társadalmakkal, még nagyobb a kontraszt. Ahol nincs vagyon, nincs kereset, csak napi megélhetés a gyűjtött és vadászott élelemből, ahol a nagycsalád védelmezőn áll a nő mögött és az erőszakoskodó, feleségével durván bánó férjet a család és a közösség megleckézteti, ott a bántalmazó viselkedés ritka. A férfi, mint eltartó, persze fontos, de ismeretlen az a férfiaknak kijáró hatalom, amit az teremt meg, hogy szinte korlátlan hatalmú kakasok lehetnek a saját kis szemétdombjukon, s a társadalom csak meglehetősen bizonytalan és személytelen jogi és fizikai védelmet tud nyújtani a nőnek. Azt is akkor, ha már vér folyik ki az ajtó alatt. Az ősi társadalmakban megszokott dolog a párkapcsolatok felbomlása és újak születése, a nőnek termékeny korában nem kell félnie az egyedül maradástól, s idős korában sem kerül izolált helyzetbe, hiszen körülveszi a nagycsalád és a törzs. A modern viszonyok közt a férj-feleség viszony túlságosan is magánüggyé vált, a négy fal közötti drámák csak akkor hallatszanak ki, ha már a dolgok szinte végletessé fajulnak. Formálisan a jog az anyát és a gyereket védi, de ez a gépezet olyan csikorogva és lassan mozdul, annyi a visszaélés és csűrés-csavarás lehetősége, hogy józan pillanatában nem egy nő visszaretten a változtatástól.

Terápiákban általában megfontolásra ajánlom a nőknek, vajon végig tudják-e majd csinálni a válást, mit kezdenek majd magukkal, amikor magukra maradnak...folytatáshoz illetve a teljes cikk elolvasásához kattintson ide

Kapcsolódó írások
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek