Lezárult pályázatunk a szív történeteiből
Nyáron meghirdetett pályázatunkra a szeptemberi határidőig közel 100 írás érkezett: ezekben olvasóink a szívüknek kedves, illetve fájó történeteket elevenítettek fel a saját életükből.
Szívemből tettem, szívemre vettem
A zsűri és a szerkesztőség tagjai érdeklődéssel és gyakran meghatottan olvasták az önök sorait: ezúton is köszönjük nyíltságukat, őszinteségüket, mellyel megosztották életük fontos pillanatait.
A szív szava
A Pirosban a Nőkért, a női szív védelmét célul kitűző alapítvánnyal összefogva úgy gondoltuk, hogy a SZÍV hívószavára sok nőolvasónk reagál majd. Így is történt. Igaz, a „Szívemre vettem” szlogen sokakban fájó emlékeket ébresztett, s jó néhányan egész eddigi életük rövidített történetét vetették papírra.
A zsűri – melynek tagjai dr. Matos Lajos kardiológus, Molnár Gabriella újságíró és Nagy Orsolya divattervező – köszöni mindazoknak, akik tollat fogtak vagy számítógéphez ültek azért, hogy pályázzanak. Az élettörténetek mellett sok gyógyulástörténetet is olvashattunk, például Nagy Istvánné írását Balmazújvárosból. E gyógyulástörténetek között üdítő volt néhány ötletes megoldás, például Choranetz Ottóné versei, melyek egyikében így ír:
…„kisebb-nagyobb betegségek
húzták be a kéziféket.”…..
Fájdalmak
Sokan gyermekkori fájó emlékeket idéztek, mint például a szegedi Nagrahsus Margit, akit négyévesen elválasztottak ikertestvérétől, és ezt a fájdalmat csak az tudta gyógyítani, hogy felnőtten immár együtt élnek. Többen mesélnek arról, hogyan segítettek szomszédjaiknak – ezek a történetek arról tanúskodnak, hogy nem veszett még ki a szolidaritás a kisközösségekben. Köszönjük a csengeletanyai Baloghné Farkas Zsuzsa történetét szomszédjáról. Ózdról, Józsa Lászlónétól olyan szívbe markoló történetet kaptunk a 18 évről, amennyi ideig – beteg gyermeke haláláig – Lacikát ápolta, hogy senki sem tudta könnyek nélkül olvasni. Miholics Istvánné Csesztregről édesanyja betegségének történetét meséli el meghatóan, Ádám Józsefné csodálatos lelkierőről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy megpróbál gyermeke halála után is élni, a család támasza lenni – köszönjük, hogy elküldte történetét. Énekes Albertné felsőtárkányi nagymama a sérülten született unoka tragédiáját beszéli el, vele is osztozunk fájdalmában, és köszönjük írását. Üdítő volt olvasni, hogy a győri Horváth Kálmánt cukorbetegsége miatt hogyan óvják unokái a hűtőn elhelyezett versikével: „…kerüld a SOKAT és az ÉDESET, találd meg a kefirt és az éltető vizet!”
Örömök
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Szívemből tettem témakörben sok életvidító történetet is küldtek nekünk. Azok között a pályázók között, akik írásukkal megnyerték a közlés lehetőségét, volt, aki beteg unokahúgában igyekezett tartani a lelket – hol horgolt sapkákkal, hol azzal, hogy az angoltanulásban segítette. Volt, aki a szomszédjába költözött menekült fiatal pár gyermekének adott ajándékot. Kaptunk történetet arról, hogyan szervezett valaki szűrővizsgálatot a szülőhelyén, és arról is szól történet, hogy 1956-ban egyik olvasónk fiatal lányként segített egy másik fiatal külföldre szöktetésében, akire itthon forradalmi részvétele miatt büntetés várt volna.
Az egyik pályázónk egy idősotthoni takarítónőről emlékezett meg nagyon szépen, egy másik felidézte a boldog pillanatot, amikor családjukba megérkezett gyermekük, akit örökbe fogadtak. Sokak társairól, az állatokról is esik szó némelyik írásban. Balogh P. Hédi olvasónk két szeretett kutyájáról, Vackorról és Cseresznyéről mesél, melyek közül az utóbbi jelenleg is hű barátja.
A díjazottak
A zsűri leginkább az olyan történeteket értékelte, amelyek egyetlen szép vagy szívbemarkoló eseményt idéztek fel. Döntésüknek megfelelően a legjobb három pályázónak lehetőséget adunk a megjelenésre: a Patika Tükör és az Egészségtükör.hu közli a legérdekesebb történeteket. Ez a három pályázó ajándékkal is gazdagodik: ők a Patika Tükör Lapkiadó Kft. által felajánlott konyhai ajándékcsomagot vehetik át hamarosan.
További 12 pályázó pályamunkájából szintén szeretnénk részleteket megjelentetni. Ők 2013 januárjától havonta kézhez kapják postán a Patika Tükröt.
Díjazottjainkat postán is értesítjük és tájékoztatjuk az ünnepélyes díjátadó részleteiről, amelyre szeretettel várjuk őket.
Reméljük, az, hogy együtt gondolkodunk a szívről, és gondolataikat önök papírra is vetették, hozzájárul majd ahhoz, hogy többet tegyünk a szívünk egészsége érdekében.
Dr. Matos Lajos, Nagy Orsolya, Molnár Gabriella (a zsűri tagjai), valamint dr. Nagy Gabriella, a Patika Tükör főszerkesztője
Az első három helyezett:
1. Solti Endréné, Budapest (XVII. kerület)
2. Gedos Zorka, Budapest (IX. kerület)
3. Érsekné Kormos Andrea, Borsodnádasd
Dicséretben részesülnek
1. Kisgyörgy Ágnes, Kézdivásárhely, Románia
2. Bodor Anett, Nagyberki
3. Fábián Károlyné, Kőszeg
4. Szabó Sándorné, Hajdúnánás
5. Bőhm Júlia, Budapest
6. Kiss Ildikó Mária
7. Benczes Istvánné, Komló
8. Ruszó Marietta
9. Hegedüs György, Budapest (XXI. kerület)
10. Németh Ferencné, Mosonmagyaróvár
11. Dr. Mórocz Magdolna, Kaposvár
12. Robicsek Károlyné, Szentendre
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

