Levél a kilátástalanságból - A pszichológus válaszol

Levél a kilátástalanságból - A pszichológus válaszol

Olvasónk élete olyan irányt vett, amit nem akart. Szeretne változtatni, de úgy érzi képtelen rá. Reménytelen helyzetében pszichiáterünkhöz fordult tanácsért.

"Kedves Mária,

Huszonkét éves koromig Szőcsénypusztán éltem, falun jó volt az élet, sokszor beszélgettek egymással az emberek. Aztán a férjemmel és egyéves fiammal egy kertes házba költöztünk Marcaliba, még az is hasonlított a „normális” élethez, tettünk-vettünk, bogarásztunk. Lányom már egy panellakásba született 1984-ben. Férjemtől elváltam, dolgoztam, tanultam, felneveltem a gyerekeket, a fiam építőmérnök lett Budapesten, a lányom informatika szakon végzett Szombathelyen, de visszajött hozzám, asztmás és allergiás, nem küzdő típus. A lakásunk penészes, beázik, nekem hol van munkám, hol nincs, az emberek körülöttünk rosszindulatúak, irigyek. Szeretnék elmenni innen, de nehéz lépni, nem tudom, hogyan tovább.

Takács Erzsébet, Marcali"

Levél a kilátástalanságból - A pszichológus válaszol

Kedves Erzsébet,

Nagyon jól tette, hogy – ahogy Ön fogalmaz – kipanaszkodta magát, valakivel megosztotta a gondjait. Leveléből úgy érzem, azt gondolja, még ’84 előtt, amikor egy kis faluban lakott, jól működtek a dolgok, de amint eljött onnan, romlani kezdett az élet. Közben azonban felnevelt két gyermeket, tehát „megcsinálta”, nem is akárhogy, hiszen a fia sikeres ember lett, és kezdetben lánya is jól haladt. Azt hiszem, amint beköltöztek az említett panelba, elkezdődött Önnél egy befele fordulás, beszűkült a kommunikáció, kevesebb a munka is, amióta pedig felnőttek a gyerekek, céltalannak érzi az életet. A világot gonosznak látja, és amióta lánya is visszatért, egymásba kapaszkodnak, mindketten bezárkóztak. Ahogy leveléből sejtem, lánya pszichoszomatikus tünetei sem véletlenek. Az asztma sokszor az anyához való túlzott kötődésnek, ragaszkodásnak a jele, az allergia pedig annak a szimbóluma, hogy valaki nem tud jól alkalmazkodni, nem tud megfelelni a külvilágnak. Mindketten biztonságot keresnek egymás mellett, de ez csalóka megoldás lehet, benne rekedhetnek ebben a kellemetlen élethelyzetben.

Ha javasolhatom, az lenne a feladat, hogy új célokat tűzzön ki maga elé, hiszen bebizonyította, hogy képes rá, van Önben kellő energia, tudott tanulni, dolgozni. A lányát ki kell „robbantani”, hogy munkát keressen magának, párra leljen, önálló élete legyen. Ha Ön falura vágyik, talán vissza kellene menni, fel kellene építeni egy rövid távú tervet, és lépésről lépésre megvalósítani a célokat.

Mindenki életében kialakulhat olyan helyzet, amikor nem tudja, hogyan tovább, ilyenkor nagyon jól jönne egy pszichológus/pszichiáter segítsége. Ha nem engedhet meg magának egy magánterapeutát, nyugodtan elmehet a területileg illetékes ideggondozóba akkor is, ha nincs „súlyos” problémája, megoszthatja a sérelmeit. Kapna segítséget, motivációt, ha esetleg enyhén depressziós, szakmai kezelést is. Már néhány találkozás is elvezethet odáig, hogy ki tudjon lépni ebből a megrekedt, kicsit szomorú helyzetből.

Dr. Bácskai Mária
pszichiáter
Mobil: 06 (30) 212-5510

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek