"Húsz százalék esélyt adtak" - Király Gabi gyógyulása
Király Gabi, az ismert Király testvérek anyukája is megküzdött a rákkal. Valójában ez volt az ok, amiért anno hazaköltöztek Amerikából. Nem volt nehéz megismerni, mert pont úgy néz ki mint a lánya Linda. Le sem tagadhatnák egymást!
„1998 szeptemberében derült ki, hogy petefészek rákom van. Nem igazán voltak jelei, úgyhogy csak akkor vették észre a daganatot, amikor már kitapintható volt. Ez sajnos azt is jelentette, hogy már nagyon késői stádiumban voltam, csupán 20 százalék esélyt adtak a gyógyulásomra. Az első orvos, akinél jártam nem volt szimpatikus, és bár megállapította, hogy életveszélyes állapotban vagyok, csak nyolc hét múlva akart műteni. Az érzéseimre hallgatva, felkerestem egy másik doktort, aki pénteken megvizsgált, és kedden már műtött is. Azt gondolom, nagyon fontos, ha valaki nem bízik az orvosában, akkor azonnal keressen másikat, mert a gyógyulása, az élete múlhat rajta.”
Nem méreg, hanem gyógyszer
„Négy és félórás műtét volt, és sajnos mindent ki kellett venni - petefészkeket, méhet, szöveteket. Kemoterápiát is kaptam, amit viszonylag jól viseltem: rendkívül erős hányinger elleni gyógyszert szedtem, ami jól hatott, ám nagyon furán viselkedtem tőle, erőszakos lettem, és emlékezetkieséseim voltak. Mielőtt elkezdték volna a terápiát azt mondogattam magamnak, hogy ez nem méreg, hanem gyógyszer, és ezért sokkal jobban viseltem a kezelést, mintha eleve ellenségesen álltam volna a dologhoz.
Mivel nagyon fontos női szerveket távolítottak el a műtét során, ezért már másnap nagyon durva „klimaxos” tüneteket produkáltam: iszonyatos hőhullámok és szívdobogás lett úrrá rajtam. Eleinte nagyon tartottam a hormonpótlástól, mert az ember folyton azt hallotta, hogy az megnöveli a mellrák kockázatát, de az orvosom elmondta, hogy sokkal több rosszat teszek magamnak azzal, ha nem kezdem el. Említette a csontritkulást, a magas vérnyomást, a szívbetegségek nagyobb kockázatát és a gyorsabb öregedést. Ezzel kellett volna kezdenie! (nevet) Rögtön beleegyeztem a dologba, és a mai napig végzem a hormonpótlás napi rutinját.”
A nagy változás
Amikor elkezdett nőni a hajam, akkor kértem meg a családomat, hogy költözzünk haza, Magyarországra. Amerikában 18 évig éltünk, és én mindvégig űrt éreztem magamban, pedig volt társaságunk, nem ment rosszul, mindenünk megvolt, de valami mégis hiányzott. Azt hittem, hogy a barátaim, de amikor hazajöttünk, hónapokig senkit se hívtam föl, senkit se kerestem, csak jártam az utcákat, a helyet, ahol születtem, néztem az épületeket. Mindezek nagyon hiányoztak odakint. Már nem voltunk gyerekek, amikor kiköltöztünk, volt itt egy életünk, ráadásul zenészek voltunk, kint pedig mindent elölről kellett kezdenünk, és rögtön jöttek a gyerekek is. Sehol nem volt jó, mindig költöztünk.
A rák után azt hittem, az segít majd, ha amennyire csak lehet, megváltoztatom a környezetemet – később jöttem rá, hogy nem a környezet változására volt szükség, hanem a saját gondolkodásom megváltozására.Úgy vettem észre, hogy a daganatos emberek mind hasonló típusok: mindenki szereti őket, kedvesek, belül viszont gyötrik magukat. Én se mertem soha semmilyen konfliktusba belemenni, de megtanultam, hogy igenis ki kell mondani azt, ami nyomja a lelkemet. Eleinte csak e-mailekben mertem leírni a véleményemet, aztán vártam az elküldésével, de már az is sokat segített, hogy kiírtam magamból. Ilyen apró lépésekkel kell kezdeni.
A fordított életmódváltás
Viktor és Ben még kicsik voltak, amikor megbetegedtem, úgy 14-15 évesek lehettek, nem igazán értették, hogy mi is történik, Linda viszont sokkal jobban átélte. Mindig próbáltam velük teljesen őszintén beszélni a betegségemről is. Életmódot váltottam, bár nem úgy, ahogy mások szoktak. Én előtte hat évig vegetáriánus voltam, minden nap futottam, ahogy közeledtem a 40-hez, egyre inkább fontossá vált, hogy egészségesen éljek. Úgy éreztem, hogy egy 18 éves testben éltem 42 évesen, amikor rákos lettem.
Utána elhatároztam, hogy soha többé nem fogom sanyargatni magam. Mindent csinálok, de mértékkel: azt eszem, amit kívánok és annyit mozgok, amennyi jól esik. Ha jobban odafigyelünk a testünkre, akkor úgyis megmondja, mit kíván. Én például állandóan szőlőt akartam enni, amikor csöpögött belém a kemó, nem értettem, miért, hisz sosem voltam oda a szőlőért. Később olvastam, hogy a szőlő magjában olyan anyagok vannak, amik kifejezetten rákellenesek. Azt gondolom, hogy minden az agyból indul ki, ezért mindennek ott is kell keresni az okát. És rendbe tenni is ott kell a dolgokat.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
