Kevesen táplálkoznak tudatosan

Kevesen táplálkoznak tudatosan

A magyar lakosságnak csak kis aránya figyel a kiegyensúlyozott táplálkozásra, választja meg gondosan étrendjét. A bioélelmiszerekkel kapcsolatos leggyakrabban említett elvárás: a vegyszermentesség, a természetesség és az egészségre gyakorolt pozitív hatás - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet nemrégiben készített felméréséből, mely a 15 évesnél idősebb lakosság bioélelmiszerekkel kapcsolatos vélekedéseit, valamint vásárlási szokásait vizsgálta.

Kevesen táplálkoznak tudatosan

A kutatás eredményei arról tanúskodnak, hogy hazánkban egyenlőre kisebbségben vannak azok, akik tudatosan táplálkoznak. A felmérésben résztvevő 1000 fő közel háromötöde (58 százalék) vélte úgy, hogy "teljesen normálisan étkezik, így szervezetébe automatikusan bekerül mindaz, amire szüksége van". A válaszadók mintegy harmada (29 százalék) "csak olyasmit eszik, ami ízlik neki, még akkor is, ha az állítólag kevésbé egészséges", és csupán 13 százalék azoknak az aránya, akik "nagyon odafigyelnek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra és gondosan választják meg étrendjüket".

A tudatos táplálkozásnak a hölgyek szentelnek nagyobb figyelmet. Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra odafigyelők 70 százaléka a nők közülük kerül ki, míg a férfiak aránya csupán 30 százalék volt.

Az egészséges táplálkozásra nagy hangsúlyt fektetők korösszetételét vizsgálva megállapítható, hogy jelentős (mintegy 40%) a 60 év feletti korosztály számaránya. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy körükben már gyakrabban fordulnak elő krónikus megbetegedések, emiatt nagyobb figyelmet szentelnek az egészséges táplálkozásnak. Elmondható még, hogy a nagyvárosban élők is jobban odafigyelnek a kiegyensúlyozott táplálkozásra.


Sokan nem tudják, mitől "bio" a bioélelmiszer

A megkérdezettek túlnyomó többsége - 88 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy "egyáltalán nem érdekli a manapság tapasztalható bio-, fitnesz- és wellness-őrület, ahol megmondják, mi az egészséges", és csupán 12 százalék jelezte, hogy "igyekszik minél több bio- és fitnesz- (pl. kalóriaszegény) élelmiszert fogyasztani".

A kutató szakemberek arra is kíváncsiak voltak, vajon a lakosságban egyöntetű kép él-e a bioélelmiszerekkel kapcsolatosan, azaz azonos módon határozzák-e meg a fogalmat. E tekintetben meglehetősen vegyes a kép. A megkérdezettek mindegy harmada nem tudta megfogalmazni, mitől is "bio" egy bioélelmiszer. A válaszadók a bio jelző tartalmát legtöbbször a "növényvédő-, műtrágya és vegyszermentes, azaz nem permetezett"-ként jelölték. Az ökológiai minőség mellett a második leggyakrabban említett kritérium a természetesség, vagyis e válaszadók szerint azok az élelmiszerek sorolhatók a "bio" jelzés alá, melyek "természetesek és csak természetes anyagot tartalmaznak". Fontos és arányaiban gyakran emlegetett elvárás a bioélelmiszerekkel szemben, hogy "egészséges", "nem műanyag, nem tartalmaz tartósítószert, és ebben a legkevesebb a mesterséges adalékanyag".

 

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek