Jógázzunk a PMS ellen!

Jógázzunk a PMS ellen!

Indiai kutatók szerint a jóga enyhíti a premenstruációs szindrómát (PMS). A szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a jógázás egy antidepresszáns hatású, allopregnanolone nevű hormont szabadít fel, mely általában alacsony a PMS-ben szenvedő nőknél.

"Indiában széles körben ismert, hogy a jógázás jótékony hatású, de tudományosan még sohasem támasztották alá" - mondta Dr. Sharma, az új-delhi Összindiai Orvostudományi Intézet pszichológusa. "A  tény, hogy láthatóan hatással van a tünetekre és egy fontos hormon szintjét is megváltoztatja, igen sokatmondó" - tette hozzá.

A kutatók 40 nőt kértek fel, hogy egy hónapon keresztül intenzíven, minimum heti 5 alkalommal jógázzanak. A jelentkezők felének premenstruációs tünetei is voltak: szellemi feszültség, fájdalmak és puffadás egy héttel a havivérzés előtt. A "jógahónap" kezdete előtt és befejezése után kimutatták, hogy a jógázás a résztvevők 64 százalékánál jelentősen csökkentette a PMS-tüneteket.

"A javulás azoknál volt a legnagyobb mértékű, akiknek a legsúlyosabbak voltak a tünetei" - mondta Dr. Sharma. A kísérletben részt vevő nők hormonszintjét is megmérték a hónap kezdetén, s azt találták, hogy a PMS-től szenvedőknek valóban alacsonyabb volt az antidepresszáns hatásáról ismert allopregnanolone szintje. A hónap elteltével azonban hormonszintjük megemelkedett; különösen nagy mértékben azoknál, akiknél időközben a levertségérzés megszűnt.

Dr. Sharma magyarázata szerint a jógagyakorlatok hormonális változást idézhettek elő, amely a tünetek megszűnéséhez vezetett. Dr. Sue Reddish, a melbourne-i Jean Hailes Nők Egészségügyi Központjának főorvosa szerint a relaxáció és a testgyakorlás enyhítik a depressziót, mely szorosan összefügg a premenstruációs szindrómával. "Ha a jóga önmagában képes segíteni valakinek, nagyon jó, de kétlem, hogy a súlyos PMS-től szenvedő nők nagy részének ez a kezelésmód elegendő lenne" - mondta a szakember, aki a klasszikus gyógyszereket javasolja.

Forrás: Medipress

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek