Inzulinnal az Alzheimer-kór ellen?

Inzulinnal az Alzheimer-kór ellen?

Reményt adhat az Alzheimer-kórban szenvedőknek az a felfedezés, amely szerint az inzulin jótékonyan hat a memóriára az idős, demens betegek esetében. Elképzelhető, hogy további kísérletek után az orvosok segíteni tudnak az eddig gyógyíthatatlannak hitt betegségben szenvedőknek.

Az időskori leépülés, azaz a demencia legáltalánosabb megnyilvánulásai szoros kapcsolatba hozhatók más, idősebb korban jelentkező betegséggel, például a 2-es típusú diabétesszel.

Éppen ezért az inzulinkezelés akár az Alzheimer-kórban szenvedőknek is segíthet, az ugyanis jótékonyan hathat például a memóriára.

A vizsgálatok során a kutatók arra jöttek rá, hogy az agy memóriáért felelős része érzékenyen reagál az inzulinra.

A felfedezés alapot adhat arra, hogy a betegségben szenvedőket egy egészen más kezelési módnak vessék alá, mint eddig.

Az alzheimeres betegek magatartászavarban szenvedek, képtelenek gondolkodni, elbutulnak. A betegség gyakran jár tájékozódási zavarral, az ítélőképesség gyengülésével, de beszéd és olvasási zavarok is felléphetnek.

A betegséget a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, a folyamat megállíthatatlan. Eddig nem találtak rá ellenszert, arról pedig megoszlik az orvosok véleménye, hogy egyáltalán megelőzhető-e. Számos kísérlet ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a megfelelő táplálkozás kockázata csökkenthető, például a telítetlen zsírsavak fogyasztásával.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek