Ingyenes a szűrővizsgálat 45 és 65 év között
2002 óta 11 ezer rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Magyarországon a 45-65 év közötti nők számára ingyenes szűrővizsgálatokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint az emlődaganatban évente 2000 nő veszti életét és 6600 új esetet diagnosztizálnak. Az érintett korosztályból évente körülbelül 550 ezren kapnak meghívólevelet mammográfiára.
A Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által meghirdetett új egészségkultúra program részeként a tárca célja, hogy a részvételi arányt a nemzetközi ajánlás szerinti 70 százalék fölé emeljék. Éppen ezért a közlemény is arra emlékeztet, hogy az ingyenes szűrési lehetőség minden, a korosztályba tartozó magyar nő rendelkezésére áll. A szűrőközpontokban felkészült szakemberek várják a behívottakat, hogy minden megszólított nő igénybe vehesse a térítésmentesen rendelkezésre álló egészségügyi szolgáltatást.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

