Húsítő leves a meleg napokra
A friss uborka kitűnő szomjoltó: 95-97 %-ban tartalmaz vizet, kalóriát viszont alig, ezért is lett a diétázók egyik kedvenc zöldségféléje. 100 gr-jában mindössze 16 Kcal energiatartalommal rendelkező zöldség kitűnő vízhajtó, amely főként magas káliumtartalmának köszönhető, de tisztító és jótékony tulajdonságaiban a benne található jelentős mennyiségű kalcium, magnézium, foszfor és vas, továbbá a B1-, B2, B6-, valamint C-vitaminok összessége játszik döntő szerepet. A vitaminok jórészt a héjban találhatók, ezért érdemes a friss, vegyszermentes zöldséget hámozás nélkül fogyasztani.
Hűsítő uborkaleves
Hozzávalók:
56 dkg görög joghurt
2 darab kígyóuborka
1 darab újhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 darab lime
2 tk kapor
ízlés szerint só, bors
Elkészítés:
Az uborkákat hámozzuk meg, majd kockázzuk össze. Az uborkát, a joghurtot, az összeaprított hagymát és reszelt fokhagymát, az apróra vágott kaprot és a lime levét tegyük egy turmixgépbe. Alaposan pürésítsük le, míg teljesen selymes lesz. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kóstoljuk meg, ha úgy érezzük, lehet még bele fokhagymát és kaprot is tenni. Ha túl sűrűnek ítéljük meg, egy kis vízzel lehet hígítani, de ez ízlés kérdése. Turmixoljunk rajta még egyet.
A levest önstük át egy tálba, fedjük le, majd legalább 1 órára tegyük a hűtőbe.
A recept a Patika Tükörben jelent meg! Az életmódmagazint keresse a gyógyszertárakban!
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

