Kutyaharapást szőrivel: mindannyian ismerjük ezt a magyar szólást, amely éppen a homeopátia lényegére tapint. A homeopátia maga több mint kétszáz éves, és bár hatásmechanizmusa nem ismert pontosan, világszerte páciensek milliói igazolják: működik. Áttekintjük a homeopátia történetét és alapelveit. Szakértőnk dr. Papp Huba fogszakorvos, homeopata.

A homeopátia kifejezés a görög homoion (hasonló) és pathosz (szenvedés) szavakból származik. A XIX. századi Magyarországon éppen ezért hasonszenvi gyógyászatnak is nevezték. Olyannyira ismert volt nálunk már az 1800-as években is, hogy nagyjaink közül többek között Széchenyit és Kossuthot is homeopata orvosok kezelték. Ahogyan teszik ezt ma a brit királyi családdal is. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Hogyan is kezdődött?

Méreg vagy gyógyszer?

Már az ókori Hippokratész és a középkori Paracelsus is utalt olyan jelenségekre, amelyeket ma a homeopátia jellegzetességeként tartunk számon. Ám a homeopátia valódi atyja Samuel Hahnemann német orvos, gyógyszerész, vegyész volt, aki az 1790-es években kísérleteket kezdett végezni önmagán a kínafa kérgével. Naponta többször, nagy mennyiségben bevette az anyagot, és azt tapasztalta, hogy a malária tünetei jelentek meg rajta.

Ezután számos anyagot tesztelt hasonlóképpen saját magán, családtagjain és tanítványain, és úgy találta, hogy ami nagy mennyiségben méreg, az kis mennyiségben gyógyít. Tehát minden betegség kezelhető olyan gyógyszerrel, amely nagy dózisban éppen a betegségre jellemző tüneteket idézi elő. Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban, arra nagyon jó példa a vöröshagyma. Amikor hagymát szeletelünk, többnyire nyugtalanok leszünk, vizes könnyezés indul meg a szemünkben, és orrunkban vízszerű, maró váladék termelődik. A tünetek javulnak a friss levegőn. Ha náthásak vagy influenzásak leszünk, és éppen a fenti tünetekkel küszködünk, akkor a vöröshagymából készült gyógyszer - megfelelő hígításban - nagy valószínűséggel meggyógyít!

Ez a "similia similibus currentur", azaz "a hasonló a hasonlóval gyógyítható" elve - amely a homeopátia első alaptörvénye. Ezt és a többi alaptörvényt Hahnemann 1796-ban adta közre.

Laboratóriumoktól távol

A második alapelv a gyógyszervizsgálat. Hahnemann egészséges egyéneken vizsgálta bizonyos anyagok hatásait, majd pontosan leírta a tüneteket. Ez ma is hasonlóképpen történik, a homeopátiás szereket ma sem laboratóriumokban fejlesztik ki. A gyógyszervizsgálók - akik önkéntes egészséges személyek - meghatározott ideig számukra és a vizsgálatot vezető orvos számára is ismeretlen homeopátiás gyógyszert kapnak (természetesen sohasem veszélyes adagban), míg a betegek másik csoportjának hatóanyag nélküli szert, placebót adnak. Megfigyelik a gyógyszerek hatására bekövetkező testi-lelki állapotváltozásokat és érzeteket, majd ezeket a tüneteket összesítik.

Így jön létre a gyógyszerkép, amely a farmakológiai-toxikológiai eredményeken túl a páciensek személyes tapasztalatait is magában foglalja. A különféle gyógyszerképeket Materia Medicának nevezett gyógyszertankönyvekben foglalják össze. (Több országban ma is csak úgy válhat valaki homeopata orvossá, hogy előtte saját magán kipróbál egy addig ismeretlen szert!) Ma három- és négyezer között van az elfogadott homeopátiás gyógyszerek száma, és ezek között változatlanul szerepelnek a Hahnemann által kikísérletezett szerek!

A rezgés mint információ

A homeopátia harmadik alapelve a potenciálás, azaz a speciális hígítási-összerázási eljárás. Annak idején Hahnemann csodálatos sikereket ért el számos beteg gyógyítása során, ám néhányuknál azt tapasztalta, hogy tüneteik nemhogy elmúltak volna, de tovább súlyosbodtak. Ezért vízben vagy alkoholban kezdte feloldani a szereket: kellőképpen hígítva már nem okoztak mellékhatásokat, ám gyógyító erejük is csökkent. Ekkor kísérletezte ki azt a speciális rázást, amit dinamizálásnak nevezünk. Úgy vélte, ez a különleges technika felszabadítja az anyag energiáját.

Az eredeti anyagot - az őstinktúrát - egy lépcsőzetes eljárás során kell hígítani és rázni, hígítani és rázni... Hahnemnann különböző hígítási sorokat kísérletezett ki: a D a tízszeres, a C a százszoros, az LM az ötvenezerszeres elsőfokú hígítást jelöli. Minden hígítás után ütverázás következik, mégpedig tízszer (az LM potenciasornál százszor). Hogy miért éppen tíz rázásnak kell következnie? Erre nehéz racionális magyarázatot találni, de tény, hogy Hahnemann mindenféle variációt kipróbált, és egyszerűen a tízszeres rázás vált be!

Joggal tehetnénk fel a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy egy szer, amely a sokszoros hígítás következtében már gyakorlatilag nem tartalmazza a kiinduló hatóanyagot, gyógyítani képes? Egyelőre nem tudunk erre tökéletes tudományos magyarázatot adni, de valószínűleg arról lehet szó, hogy a hígítás és rázás hatására a szerek rezonancia-frekvenciája megváltozik, a víz kristályszerkezete "megjegyzi" az eredeti hatóanyag frekvenciáját, információként tárolva a gyógyhatást. A kiinduló anyag rezgésinformációja aztán rezonanciába lép a szervezet saját frekvenciájával, hogy beindítsa az öngyógyító folyamatokat.