Hirdetés
Három barátnő: Fesztiválhangulat, falusi idill

Három barátnő: Fesztiválhangulat, falusi idill

A barátnők a júniust sem hagyják ki, hiszen mindhármuk számára fontosak ezek a találkozók. Melindának rendben mennek a dolgai, Mónika fürdik a boldogságban új párja mellett, csak még a gyerekeket kell felvilágosítani a megváltozott helyzetről és a válásról. Ez nem könnyű feladat. Vajon sikerül zökkenőmentesen megoldani ezt a problémát? Borika naplójából ez is kiderül.

Türelmetlenül ácsorogtam a kapuban Melindát várva, hiszen telefonált, hogy 5 perc múlva érkezik. Mire elhatároztam, hogy felhívom, a jól ismert fehér autó már épp be is gördült az utcába. Melinda bocsánatkérő tekintettel szállt ki az autóból: „Ne haragudj, de baleset volt itt nem messze, és nem haladtunk.” Móni is széles vigyorral integetett az üveg mögül, ettől rögtön jobb kedvre derültem.

Elindultunk úti célunk felé egy közeli faluba, ahol évtizedek óta rendeznek borfesztiválokat. Móni mesélte, hogy régebben nagyobb bulik voltak, de a program mostanra hétvégi kiruccanásra is alkalmas, vidéki hangulatú borkóstolóvá szelídült. Mondjuk ezt a kijelentést hamar megkérdőjelezte az a tény, hogy érkezésünkkor már kocsisor akadályozta a forgalmat, de szerencsére a szervezőknek köszönhetően hamar leparkolhattunk.

Kiszálltunk és elindultunk az emelkedőn a pincék felé. Az elmúlt hetek rossz időjárása után jó volt sétálni a kellemes melegben. Mire felértünk a domb tetejére, egy kicsit ki is fulladtunk. Szerencsére rögtön egy sátornál megpillantottuk, hogy lehet sétálópoharat kapni, amire rögtön le is csaptunk, így már csak ízletes nedűt kellett találnunk hozzá. Az első pincébe betérve finom fehérbort választottunk, csak Melinda volt kissé szomorú, hogy neki a vezetés miatt most ezt ki kell hagynia, úgyhogy ő a házi bodzaszörp mellett döntött. „Mielőtt hazamegyünk, azért még betankolok pár üveg jó minőségű bort, amit majd Tamással elkortyolgatunk.”

Sok pincénél megálltunk, egyelőre csak felmértük a terepet, volt itt házi rétes, kolbász, lecsó, kürtös kalács, minden, ami egy vidéki mulatságban elengedhetetlen. Sok helyről zeneszó hallatszott, a népi muzsikától kezdve a jazz akkordjaitól a dixielandig.

„Már kicsit elfáradtam és éhes is lettem ettől a sok fantasztikus illattól” – fékezett le Móni. „Válasszunk valami jó helyet, ahol zene és finomságok is vannak. Szerintem az jó lesz, ami mellett az előbb eljöttünk!”

Pár métert visszasétáltunk, bementünk egy udvarba, ahol valóban nagy választék volt ételekből, a fák alatt asztalok várták a vendégeket, a hátsó udvaron pedig zenekar játszott. Választottam húst parázson sült burgonyával, Mónika sült kolbászt friss parasztkenyérrel és mustárral, Melinda pedig roston csirkét salátával.

Amikor végre leülhettünk az árnyas fák alatti fapadokra, nekiálltunk a falatozásnak. „Ez nagyon finom” – csettintett Móni. „Ilyenkor nem érdekel a fogyókúrám sem, nem hagyom ki ezt a falusi ízkavalkádot.” Megértően bólogattunk Melindával.

„Emlékszem, Lacival régebben sokszor utaztunk vidékre különböző rendezvényekre” – merengtem két falat között. „Ma már érdekes, hogyha utazásról kezdünk el gondolkodni, inkább a külföldi út a vonzóbb, vagy nyáron a tengerpart. Ritkábban indulunk útnak, de ha megyünk, akkor valahogy mindig ezek lesznek a célállomások.”

Három barátnő: Fesztiválhangulat, falusi idill

„Mi is jobbára külföldre mentünk minden évben, pedig sok különleges és szép hely van hazánkban is” – bólogatott Melinda. „A nyaralás mindig a kiszabadulásról szól, és ez egybeforrt a külföldi úttal.”

„Nekünk ezzel nem volt gondunk, a három gyerek mellett soha nem telt flancos külföldi utazásra” – kacagott fel hangosan Móni. „Mi mindig azt néztük, hol vannak gyerekbarát helyek, jártuk az országot, kirándultunk. Bálinttal is tervezünk nyaralást, talán augusztusban elmegyünk a Balatonhoz kettesben, bár ő is javasolta a tengerpartot” – látszott, hogy már a felvetett gondolat miatt is mennyire imádja a férfit. „Végre megbeszéltük a gyerekekkel is, hogy elválunk Robival, és nekem is van egy új párom, akit hamarosan bemutatok majd nekik. A nagyok örültek, hogy így döntöttünk, és nem élünk csak úgy „egymás mellett”, kihűlt érzelmekkel. Marci és Nóra is elmondta, hogy ma már ez a természetes: ha egy házasság már nem működik, akkor is van még esély újra megtalálni a szerelmet és a boldogságot. Barbara viszont nehezebben viseli, ő egyelőre nem akar találkozni Bálinttal. De remélem, majd ha megérti, hogy ez az apjának és nekem is így jobb, akkor elfogadóbb lesz. Beígértem neki egy kéthetes angol tábort nyárra, úgyhogy ennek nagyon örül, így kevésbé foglalkozik most a családban történt változásokkal.”

„Örülök, hogy sikerült ezt így lerendezni, mert nem lehet tudni, hogy a gyerekek miként élik meg a válást. Imre fiaméknál a kislányok még mindig nem értik ezt az egészet, a különélést, hogy nincs ott egyszerre az apa és az anya is. A volt menyem új kapcsolatát pedig végképp nem tudják a helyén kezelni. Bár az is igaz, hogy ők még kicsik ahhoz, hogy megértsék a felnőttek érzelmeit, gondolatait. Imre már említette, hogy fel kellene keresniük egy pszichológust, mert a gyerekek sokszor szomorúak, és hiába próbálnak mindketten beszélgetni a problémáikról, nem nyitottak rá.”

„Valóban, ők még kicsik, és talán épp ezért érdemes kivárni, hogy a saját ritmusukban értsék meg ezt a helyzetet. Nem támogatom a pszichológust, szerintem mindkét szülőnek türelmesnek kell lenni ilyenkor, és nem szabad rátukmálni a gyerekekre semmi olyat, amit még nem szeretnének. Mielőtt Tamást bemutattam Klaudiának, leültem vele, és mondtam: megértem, ha egyelőre még nem akar találkozni vele. De Klau nagyon nyitott volt, bár ő is feltett pár kérdést, amire őszintén válaszoltam. Például, hogy mit érzünk egymás iránt az apjával. Elmondtam neki, hogy szeretjük és becsüljük egymást, de már nem úgy, ahogy régen, és ilyenkor jobb továbblépni. Pár nap múlva egy reggelinél nevetve megjegyezte, hogy ez még jó buli is, hiszen az apja majd megveszi neki azt, amit tőlem nem sikerült megkapnia. Ilyenek a gyerekek! Rögtön látják a praktikumot a ’tragédia’ árnyékában” – nevetett fel Melinda.

Három barátnő: Fesztiválhangulat, falusi idill

Belekortyoltam a hűs fehérborba. Hirtelen felkaptam a fejem és a zenekar felé fordultam, amely egy régi, ismerős dallamot játszott. Elkezdtem a gondolataimban kutatni, hogy vajon miért öntött el ez meleg érzés, amikor meghallottam az első hangokat. Aztán eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti emlék, amikor Lacival Olaszországban nyaraltunk. Igen, a tengerparti vacsora közben hallottam ezt slágert! Ez az élmény pár pillanatig visszarepített ahhoz a csodálatos estéhez, bevillant, ahogy éjszaka némán, kézen fogva sétáltunk a parton, csak a tenger zúgását hallgatva.

„Valaki nagyon messze jár” – bökött meg Móni. „Ez a dal felidézett egy nagyon szép emléket, azért merengtem el” – válaszoltam, bár még szívesen maradtam volna a dal végéig ebben a mámorító érzésben.

„Egyre jobban érzem, hogy eddig az életemből mennyire hiányzott a romantika. Kristóf jó férj volt, és nagyszerű apa, de nem igazán mutatta ki az érzelmeit. Valószínű, hogy ezt a családjából, gyerekkorából hozta, mert sokszor mesélte, náluk nem volt szokás a lelkizés, nem ültek le megbeszélni az érzelmi dolgokat. Tamás annyira más. Neki vannak apró mozdulatai, „trükkjei”, ötletei. Tud meglepetést okozni. Egy ideig egyébként nem is tudtam ezekkel a gesztusokkal mit kezdeni, de lassan megtanulom, hogy reagáljak ezekre a finom érzelmi megnyilvánulásokra. Talán ezért is jó néha a váltás, mert megismerünk önmagunkban olyan dolgokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy létezik” – merengett el Melinda.

„A mi családunkban soha nem volt szégyen vagy tabu az érzelmekről beszélni. Viszont érdekes, hogy Judit nyitott ezekre a dolgokra, Imre viszont mindig is visszafogott volt, talán emiatt is ment tönkre a házassága. A lányunk gyerekkora óta nyíltan vállalja az érzelmeit, most is hatalmas erővel éli meg a szerelmet, készül az esküvőre, intézkedik, teljes esküvői lázban ég. Múlt hét végén meglátogattak minket, és néha mi éreztük kissé kellemetlenül magunkat, mert annyira szeretetteljesen viselkedtek egymással, hogy néha teljesen kiiktatták a külvilágot. Este mondtam Lacinak, néha zavarban éreztem magam, mint egy kukkoló” – nevettem.

„Nehéz az érzelmeket kordában tartani, de ez így is van jól” – állt fel Móni. „Szerintem induljunk, mert még pár dolgot szeretnék vásárolni, láttam házi szörpöket, és viszek pár palack fehérbort. Meg kissé megfájdult a hasam, sajnos a zsíros dolgoktól hamar felpuffadok, úgyhogy még egy vécét is kellene keresni.”

Felszedelőzködtünk, kidobtuk a műanyag tányérokat, és visszasodródtunk a forgatagba. A pincesoron még vásároltunk pár dolgot, majd elindultunk az autó felé. Az este közeledtével egyre többen érkeztek a fesztiválra, így nehezen jutottunk ki a faluból.

A házunkhoz érve elégedetten szálltam ki az autóból, elbúcsúzva a barátnőimtől. Örültem, hogy Lacinak tudtam pár finomságot hozni, biztos nagyon fog örülni. De amire legjobban vágytam, hogy átölelhessem - bár biztos nem érti majd ezt a hirtelen érzelmi kitörést. De elmesélem neki az olasz dalocskát, és felidézzük a nyaralás emlékeit.

Az előző részt itt olvashatja el

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
Pirula Trend