Erről árulkodnak erotikus álmaid

Erről árulkodnak erotikus álmaid

Egy nő karjaiban jutsz el a csúcsra éjjeli látomásodban, míg hőn szeretett pasid békésen szunyókál melletted? A legnépszerűbb erotikus álmok képeit és azok mögöttes tartalmát vesszük kíméletlenül górcső alá!

Szex az ex-szel

Megnyugodhatunk, ugyanis a régi partner felbukkanása kevés esetben utal arra, hogy lelkünk mélyén még mindig vonzónak tartanánk volt szerelmünket. A jelenünkben, és boldog párkapcsolatunkban ily módon megjelenő kedves, inkább képletes jellegű. Vágyunk az általa nyújtott felszabadult életérzésre, biztonságra vagy az érzelmek teljes megélésére. Boldognak hitt párkapcsolatunk lehet, hogy mégsem olyan boldog!

Egy ágyban az ellenséggel

Álmunkban olyasvalakivel szeretkezni, akivel a való életben soha – még fajfenntartás szempontjából sem, mint utolsó emberpár -, az bizony igen hátborzongató tud lenni! Egy utálatos munkatárssal, szomszéddal vagy a felettessel szeretkezni éjjel, nem titkolni kívánt vonzalomra utal, hanem arra, hogy az illető bizonyos tulajdonságait felettébb irigyeljük. Pl.: a kolléga határtalan bátorságát, aki kockáztatni is képes azért, hogy mindig megkapja, amit akar!

Erről árulkodnak erotikus álmaid

Sztárral párban

Egy heves együttlét Brad Pittel? Sajnos, nem a közelgő jövő előrevetülését jelképezi az álomkép, hanem egy elismerésre vágyó, sikereket áhító személyiség felkiáltása! „Én is ilyen akarok lenni, ilyen vagy ehhez hasonló karriert kívánok elérni!” Emellett jelképezheti a híres szerető azt is, hogy jelen életeddel nem vagy teljes mértékben elégedett. Újdonságra, életed teljesen más nézőpontban való megvilágítására vágysz, nem olyanra, mint amit jelenleg átélsz!

Homo- és biszexualitás

Egy újabb meglepő, ám igen gyakori típusa az erotikus álmok tárházának, ha saját nemünk képviselőjével szeretkezünk álmunk során! Amennyiben párkapcsolatban élünk, úgy az abból hiányzó fontos vonások hiányát vetítjük azonos nemű párunkra, azaz a kedvesség, törődés, és teljes összhang hiánya miatt jelenik meg álmainkban a homoszexualitás! Emellett sugallhatja a korlátok, valamint elnyomás alóli kitörés erősödő vágyát is! Ritkább esetben e szex formájában tör felszínre kíváncsiságunk.

Szülők

A szülők jelenléte közbeni szex, egy múltbéli eseménynek köszönhető. A legtöbb esetben arra lehet következtetni ezekből az álomképekből, hogy egy-egy cselekvés során nem voltunk biztosak abban, hogy szüleink jó szemmel nézik döntésünket. A bizonytalanság, esetleg a később fellépő bűntudat hatására jelenhetnek meg álmainkban szüleink!

Még több szexuális álomfejtést találsz a napidoktor.hu cikkében

MÉG TÖBB CIKK A SZEXRŐL

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek