Erős szívizom, rugalmas erek
A fejlett világban a legtöbb ember szív- és érrendszeri betegség miatt hal meg. Érthető módon törekedni kell tehát a szív- és érrendszeri elhalálozási rizikó csökkentésére. Tudni kell, hogy több gyógynövény és vitaminszerű anyag is hozzájárulhat ahhoz, hogy a szív- és érrendszeri kockázat csökkenjen.
A gyógyszertárakban vény nélkül kapható szerek garmada áll rendelkezésünkre. A gyógynövények közül jónéhány a segítségünkre lehet, például a galagonya, a fokhagyma, a lenmag, a zöld tea és a szőlőmag kaphat szerepet a szív- és érrendszeri problémákra visszavezethető megbetegedések megelőzésében. Emellett lényeges a rostfogyasztás, csakúgy, mint a mélytengeri halakból kinyert ómega-3-zsírsavak és a koenzim Q10 megfelelő bevitele.
Fogyasszunk minél több rostot!
A rostok gátolják a koleszterinnek a bélből való felszívódását, annak a vérkeringésbe való bekerülését. Az árpából, lenből, rozsból, bab- és borsófélékből kinyert rostok alkalmazásának az összkoleszterinszintre és az LDL-koleszterinszintre kifejtett kedvező hatása igazolt.
Bebizonyosodott, hogy a rostokban dúsan táplálkozóknál 15-30 százalékkal ritkábban fordul elő a szív- és érrendszeri kórképekre visszavezethető korai elhalálozás. Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy a nyugati diétát követőknél (a magyarok többségénél) a napi rostfogyasztás elmarad az ajánlott szinttől, ami napi 25-30 gramm lenne.
A keringés „motorjának” erősítői
Ha a szívösszehúzódások ereje csökken, akkor kevesebb vér pumpálódik az erekbe. Az oxigénben és tápanyagokban dús vér hiányának, a szívelégtelenségnek az egész szervezet láthatja kárát. Ennek légszomj, kifáradás, gyengeségérzet, lábdagadás a következménye. Sajnos a szívizom regenerálására nem képesek a gyógyszerek sem; jó esetben azonban a további állapotromlás megakadályozható a szedésükkel.
Agyógyszerek mellett alkalmazottgalagonya vagy koenzim Q10 vizsgálatokkal igazolt módon kedvező hatásúnak bizonyul, ha a szívizom összehúzódásának az erejét kell növelni.Ajánlatos a koenzim Q10-et szelénnel kombinálni. Egy vizsgálat alapján ez a kombináció ugyanisaz időskorúaknála szív- és érrendszeri elhalálozást 55 százalékkal csökkentheti.
Ha a különféle termékek közötti választásról van szó, akkor a hangsúly aminőségen van. A minőség pedig a garantált „gyógyszerminőségtől” a megbízhatatlan, egyes internetes szállítók által nyújtott szintig terjedhet. Érdemes megbízható forrásból származó terméket vásárolni!
Halolaj és ómega-3-zsírsavak
A többszörösen telítetlen ómega-3 zsírsavak ‒kiemelten az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA)‒örökzöldnek számítanak, ha arról van szó, hogy segítsék aszív- és érrendszeri megbetegedések megelőzését.Mivel a zsíros halak a legtökéletesebb EPA- és DHA-források, anemzetközi szakmai szervezetek legalább heti kétszer ajánlják fogyasztásukat,ami kb. napi 500 mg EPA-, illetve DHA-bevitelnek felel meg.Mindeközben sajnálatos tény, hogy a magyarok alig fogyasztanak halat.
Azoknál, akiknél korábbankeringési betegséget (pl. szívinfarktus) vagy érelmeszesedést diagnosztizáltak, különösen javasolható az ómega-3-zsírsavak fogyasztása/pótlása.
Ha halolajos, ómega-3-as terméket vásárolunk, a legfontosabb teendő, hogy tájékozódjunk annak az EPA- és DHA-tartalmáról. Az a lényeges ugyanis, hogy hány milligramm (mg) EPA-t vagy DHA-t tartalmaz a készítmény egyetlen adagja, nem pedig az, hogy mennyi mg halolaj vagy trigliceridtalálható egy adagban.
tban is alkal
Fokhagyma, lenmagolaj, szőlőmag kivonat és zöld tea
A népgyógyászatban is alkalmazott fokhagyma szív- és érrendszeri támogató szerepe elismert. A fokhagyma készítményeinek 2 hónapon keresztüli szedése a szérum összkoleszterinszintjét átlagosan mintegy 8 százalékkalcsökkenti, ami azt is jelenti egyben, hogy az 50+-os korosztálynál ennek eredményeként a szív- és érrendszeri betegségek valószínűsége csökkenthető. Emellett a fokhagyma vérnyomáscsökkentő hatású is, az avérnyomás felső értékét kb. 12 Hgmm-rel, míg az alsót 9 Hgmm-rel redukálhatja.
A jövőben szerepet kaphat a szív- és érrendszeri rizikó csökkentésében a lenmagolaj (napi minimum 40 g-os adagokban), a szőlőmag kivonat, illetve a zöld tea is, noha ezek hatásossága egyelőre még nem alátámasztott nagy betegszámú vizsgálatokkal.
Dr. Harsányi Mária
szakgyógyszerész
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

