Erika átalakulása: "Rossz néven vettem az élettől"

Erika átalakulása: "Rossz néven vettem az élettől"

Szathmáriné Bodnár Erika keresztbe tett lábakkal, hátradőlve ül a szalon kanapéján, nincs zavarban a hajlakk illatú sürgés-forgástól, inkább élvezi a helyzetet. Amint leülök mellé, mesélni kezd magáról, nyíltan a betegségéről is. Ő az az ember, aki saját történetével szeretne erőt adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

Erika, te vagy itt az a hölgy, aki cseppet sincs zavarban az átalakítástól, olyan mintha otthon lennél ebben a közegben.

Nyitott ember vagyok, könnyen és szívesen beszélgetek. Ez nem csak a magánéletemben, de a munkámban is hasznos tulajdonság, ugyanis szervezetfejlesztési vezetőként dolgozom egy miskolci cégnél, üzleti reggeliket szervezek. Mellette pedig önkéntesként dolgozom, ez nagyon fontos része az életemnek. Halom Bori csapatát erősítem, a „Mellrák után is van élet” csoport marketingtevékenységeit intézem.

Mesélj kérlek erről a csoportról!

Bori blogját a betegeknek nem kell bemutatni. A diagnózis után sokan keresnek rá a neten a mellrákra, tudni szeretnék mi történik most velük, mik az esélyeik. Majd rátalálnak a facebook-csoportunkra is, ahol én vagyok az egyik szerkesztő. Ez egy zárt csoport, ahol reményt, biztatást, praktikus tanácsot tudunk adni egymásnak, itt csak mellrákkal diagnosztizált nők lehetnek tagok. A diagnózis után olyan helyzetek adódnak, amelyekről az ember – érthető módon – nem tud semmit. Mit vigyen a kórházba, mit tehet a rosszullétek ellen, kendőt hordjon vagy parókát, milyen melltartót vegyen és hol? Persze a lelket is tartjuk egymásban, ha éppen erre van szükség.

Erika átalakulása:

Úgy tűnik, neked sok a tapasztalatod a témában. Mikor derült ki a betegséged?

Ötvenegy éves koromban költöztem Miskolcról Budapestre, mert itt találtam munkát. Este hétig dolgoztam, és a Szent Imre Kórház felé jártam haza, ott tartották éppen a Szűrések éjszakáját. Megcsinálták a mammográfiát, majd 2-3 hét múlva hívtak, menjek vissza, mert látnak valamit a mellcsont közelében, ami valószínűleg rosszindulatú. A gyors biopszia igazolta a gyanút, úgyhogy mellrákkal diagnosztizáltak.

Hogyan él meg az ember egy ilyen pillanatot?

Nehéz elmagyarázni, ez egy halálközeli „élmény”. Rossz néven vettem az élettől, hogy ilyen betegséget mért rám, hiszen soha nem dohányoztam, nem ittam. A kezelés és a gyógyulás alatt aztán sok mindenre ráébredtem. Ez a betegség – az én véleményem szerint – egyrészt genetikai okok miatt alakul ki,  másrészt fontos szerepe van az immunrendszernek, harmadrészt pedig a lelki háttérnek, annak a viselkedésformának, amit életünk során követünk. Én alárendeltem magam mindennek, aminek csak lehetett, munkának, családnak, férjnek, soha nem tudtam lelkiismeret-furdalás nélkül nemet mondani. Önbizalom-hiányos voltam, mindent túlaggódtam, örökké meg akartam felelni. Az elmúlt néhány évben meg kellett tanulnom, hogy felvállalhatom magam, hogy saját magamnak én legyek a legfontosabb.

Erika átalakulása:

Ezt sokaknak komoly pszichoterápián sem sikerül megtanulni…

Nekem rengeteget segítettek dr. Borodi Judit előadásai. Szerinte a rákos betegségek kezelésében az a legfontosabb, hogy olyan állapotba kerüljön a szervezet, hogy ne legyen oka és lehetősége daganatot fejleszteni. Vagyis el kell pusztítani a daganatot, megfelelő életmódra kell váltani, a léleknek pedig segíteni kell. El kell gondolkodnunk, mit nem tettünk meg magunkért az elmúlt hat évben, és számítanunk kell rá, hogy eltart újabb hat évig, amíg meggyógyulunk.

Te már gyógyultnak tekinted magad?

Szerencsém volt, én a lehető legjobb kezelést kaptam. Dr. Kelemen Péter onkoplasztikai mellkisebbítő műtétet javasolt, és olyan „jó fej” volt végig, hogy sikerült feloldania minden szorongásomat. Vérbeli szakember, aki képes arra, hogy megteremtse a baráti hangulatot ebben a nem túl rózsás helyzetben. Azt mondta, eltávolításra nincs szükség: „csinálunk magának egy hetyke cicit!” És úgy is lett. A lelki változásom pedig azóta is zajlik, megtaláltam a helyem ebben a segítő csoportban, tudom, hogy képes vagyok tenni másokért, akik hasonló helyzetbe kerültek. Vannak olyanok akik egyedül vannak, és nem támaszkodhatnak a családra, de sokszor azokért is többet tehet egy kívülálló, mint akik mellett mindvégig ott állnak a szeretteik. Akik érzelmileg túlságosan érintettek, sokkal jobban aggódnak, rettegnek, hogy elveszítik anyjukat, nagyanyjukat, feleségüket, ezzel pedig akaratlanul is szorongást okoznak. Én pontosan tudom, két nagy fiam van, közel a harminchoz, mindketten szörnyen féltettek.

Szemmel láthatóan jól vagy. Szinte csillogsz, közben pedig megállás nélkül adod a tanácsokat, ez egy „friss” mellrákosnak különösen biztató lehet.

Egy rákos betegségből meggyógyulni olyan, mintha az ember kapna egy második esélyt. Már másképp nézek az életre, küldetésemnek tekintem, hogy a Mellrák után is van élet csoportban a lehető legtöbbet elérjem. Szeretnék nyitni a fiatalok felé, az önvizsgálat fontosságára felhívni a figyelmet, adományokat gyűjteni. „Carpe diem”, ez lett a jelszavam. Imádok zumbázni, salsázni, sokkal bevállalósabb lettem, nem riasztanak az extrém helyzetek, sőt, arra sarkallnak, hogy kilépjek a komfortzónámból. Nyáron például tandemugrásra készülök. Ki tudja, mi minden vár még rám?!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek