Engem is gyógyít, ha másokat segítek

Engem is gyógyít, ha másokat segítek

Kovács Betti fiatal, mosolygós, szép nő. 2009-ben derült ki, hogy hallássérült, de a diagnózistól a hallókészülékig hosszú út vezetett. Azt mondja, akkor tudtak neki segíteni, amikor elhatározta, hogy hallani akar.

Hogyan vetted észre, hogy gond van a hallásoddal?
A nagyothallás felismerése meglehetősen nehéz. Ha a hallással változás történik, nem olyan egyértelmű, mint például a látás romlása. Az agy elfelejti a hangokat, elkezdesz tompább világban élni. Ez egy folyamat, hacsak nem hirtelen történő hallásromlásról van szó, amit előidézhet például egy robbanás vagy lövés stb. De az én estemben nem ez történt. A mai napig nem tudni, hogy nálam mitől alakult ki, azt sem, mikor kezdődött. Mivel nem hallottam jól, nem tudtam, hogy az adott dolognak halk, vagy erősebb hangja kellene, hogy legyen. A környezet visszajelzéseiből derült fény a problémára. Utólag jöttem rá, hogy tünete volt az esti fülzúgás, sípolás, füldugulás, amit akkor a fáradtság számlájára írtam.

Mikor sikerült diagnosztizálni?
Huszonéves koromban, de azt megelőzően sok kellemetlen szituációba kerültem. Nem értettem vagy félreértettem, amit mondtak nekem. Előfordult, hogy szóltak hozzám és nem reagáltam. Frusztrált, hogy próbálok mindenhol jól teljesíteni, figyelni az emberekre, és önhibámon kívül rontok, nem jól csinálok dolgokat. Észrevettem, hogy néha kinevettek, nem értettem miért. Fel sem merült bennem, hogy a hallásommal van gond. Idővel feltűnt a környezetemnek, és végül a főnököm jelezte, hogy szerinte nagyot hallok. Igazán rosszul esett, de elmentem orvoshoz, hogy kimossák a fülem. Ott derült ki, hogy fülmosásra nincs szükség, viszont másra igen. Átirányítottak az audiológiára, ahol sokkolt a diagnózis: olyan nagyfokú a hallássérülésem, hogy hallókészülékre van szükség. Elutasítottam a készüléket, viszont kaptam egy infúziós kezelést. Ez azoknak lehet megoldás, akiknél a halláscsökkenés hirtelen alakult ki. Ha 24-48 órán belül megkapják a kezelést, akkor visszafordítható lehet az állapot. Nekem sajnos nem segített. Utána próbáltam az életet úgy élni, mintha semmi sem történt volna. Eldöntöttem, hogy boldogulni fogok készülék nélkül is.

Most a füleden a hallókészülék, tehát nem sikerült boldogulni?
A hallássérülés miatt sokkal hamarabb elfáradtam a mindennapok során, mert sok energiát igényelt az magas fokú figyelem, ami kellett ahhoz, hogy kompenzáljam a nagyothallást. Egyre fáradtabb voltam, egyre több kellemetlen helyzetbe kerültem, rányomta a bélyegét mindenre, párkapcsolatomra, munkámra egyaránt. Már nem volt kedvem társaságba, programokra járni. Visszahúzódtam. A diagnózist követően két és fél évig küzdöttem, csak utána fordultam segítségért.

Mi volt a végső ok, ami rávett erre a lépésre?
A kényszer. Úgy érzetem, nem boldogulok. Ennyi idő alatt sokat romlott a hallásom, és ez megmutatkozott a beszédértésben is. Végül elfogadtam, hogy hallókészülékem legyen, és kiderült, együtt lehet élni vele. A hallást befolyásolja a készülék mellett az is, hogy mennyire vagyok fáradt, esteleg náthás stb. Ha minden rendben van velem és viselem a készüléket, nagyon jó eredményt lehet elérni.

Most használod a készüléket, rendszeresen jársz kontrollra. Megállítható a hallás további romlása?
A hallókészülék használata lassítja a folyamatot, időlegesen meg is állíthatja. De a kor előrehaladtával a fülben lévő sejtek pusztulnak, egy természetes romlás mindenkinél mutatkozhat. Nekem az elmúlt egy évben nem volt romlás, de előtte igen. Nem tudom mi vár rám, de nagyon bizakodó vagyok. Minden erőmmel küzdök, és teszek azért, hogy ne veszítsem el a hallásomat. Számomra az élet elképzelhetetlen hangok, kommunikáció nélkül. Figyelek az életmódra, sportolok, egészségesen táplálkozom, igyekszem kiiktatni a stresszt. Tudatosabban élek, mint előtte. Az orvostudomány fejlődik, a hallókészülékek szintén. Ki tudja, hova juthat ennek a kezelése pár év múlva. Jelenleg arra fókuszálok, hogy ezt a pillanatot megoldjam, és pár évet lássak előre.

Említetted, hogy a diagnózis felállításakor mennyire elkeseredtél. Most úgy tűnik, kiegyensúlyozott, jókedvű vagy.
Volt egy időszak, amikor nagyon kerestem a hallássérülésem okát. Különböző kivizsgálásokra mentem, találtak kisebb problémákat, de semmi komolyat. Az ok soha nem derült ki, de ezalatt az idő alatt rájöttem egy fontos dologra. Ha az ember akar, akkor talál problémát. Úgy döntöttem a pozitív dolgokra fektetem a hangsúlyt. Akkor kezdtem el egészségesebben élni. A gondolkodásom is változott, azt vallom, a negatív eseményekben meg kell látni a legjobbat. Az én életemben a hallássérülés azt a pozitívumot hozta, hogy ezen a területen kezdtem el dolgozni. A jó és rossz tapasztalataimat összegyúrtam, és megpróbálok másokat segíteni vele, lerövidíteni nekik ezt az utat. Mindenkinek azt tanácsolom, aki hasonló helyzetben van, adja meg magának a lehetőséget a hallókészülékek kipróbálására. Nagyon sok múlik azon, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbbet! Lehetőség van két hétig ingyenesen viselni a különböző típusokat, ami elég idő eldönteni, melyik válik be. Ha választott, hat évig nincs lehetőség módosítani, és ez túl hosszú idő egy rossz készülékkel. Drágák ezek az eszközök, de hat év viselése napra lebontva olyan összeg, amit megéri kifizetni, mert érték a jó, a jobb hallás.

Úgy érzem, a küldetésednek tekinted a hallás ügyét.
Igen. Nagyon fontosnak tartom, hogy felhívjam az emberek a figyelmét arra, mennyire fontos vigyázni a fülre. Sokat beszélünk más problémákról, de a hallásra nem figyelünk. Pedig jó lenne, ha komolyabban vennék, és időnként elmennének hallásvizsgálatra. Azzal, hogy támogatok másokat, segít önmagam elfogadom. De ehhez az is szükséges, hogy a másik fél nyitott legyen. Én is csak azzal osztom meg a hallássérülésem történetét, akivel szeretném, és nem első találkozáskor teszem. Azt figyeltem meg, amikor észreveszik a hallókészüléket, besorolnak egy skatulyába. Szeretném, ha erre nem lenne szükség.  Hiszem azt, ahogy a szemüvegből lehetett divatot csinálni, úgy a hallókészülékekből is lehet.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek