Edzéstervet az élelmiszerek csomagolására!
Angol kutatók szerint sokkal hatékonyabb lenne az elhízás elleni harc, ha az ételek csomagolására edzési javaslatok is rákerülnének ugyanúgy, ahogyan most a tápanyagokat tüntetik fel – írja az index.hu a CNN nyomán.

Amanda Daley, a Loughborough Egyetem vezető kutatója azt mondta, hogy a tervezett változtatás sokkal közérthetőbbé tenné, mit is jelent egy zacskó csipszre vagy csokoládéra írt kalóriamennyiség, az eddig alkalmazott táblázatok ugyanis nem hoztak túl nagy változást az emberek étkezési szokásaiban.
Az első kutatások azt állítják, hogy az, ha edzésprogramot is rejt a csomagolás mindenképpen hatékonyabb, mintha semmit nem írnának rá, de összességében ugyanolyan, mintha csak szimplán feltüntetik, hogy hány kalóriát tartalmaz egy termék. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy ezek a vizsgálatok elég kis mintán készültek el, ellenőrzött körülmények között, ezért mindenképpen szeretnének próbát tenni, hogy a való életben hogyan működne a módszer.
A cél az lenne, hogy a csomagoláson feltüntessék a tápértékeket és az edzésprogramot is, hogy minden lényeges információ a vásárlók kezében legyen, ne csak a termékek csomagolásán, de akár az étlapokon is. Daley szerint ugyanis már az is sokat jelentene, ha napi 100 kalóriával kevesebbet fogyasztanának az emberek, miközben valamennyi testmozgást beiktatnának a mindennapjaikba.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

