Az orvos az mondta, meghalt - pedig egészséges volt a baba
Emily ma boldog édesanya, de ez csak azért van így, mert nem hallgatott arra az orvosra, aki azt mondta neki a terhesség 10. hetében, hogy a magzata halott.
Emily Wheatley sosem felejti el azt a telefonbeszélgetést, amit a kórház folyosóján folytatott édesanyjával. „Normál esetben az első ultrahang vizsgálat egy friss kismamánál egy örömteli esemény, de nekem életem legrosszabb napja volt” – meséli a 32 éves nő.
A vizsgálat során ugyanis az orvos azt állapította meg, hogy a 10 hetes baba halott Emily méhében. „Amikor ezt meghallottam, rögtön elkezdtem zokogni. A szülésznő azt mondta, hogy hazamehetek és megvárhatom, amíg a holt magzat természetes módon távozik a testemből vagy felgyorsíthatom a folyamatot gyógyszerekkel” - számol be a szörnyű pillanatokról Emily.
„A nővérem velem volt, és támogatott, de én mindenképp anyukámmal akartam beszélni, úgyhogy amint lenyugodtam picit, felhívtam őt. Hívhatjuk anyai megérzésnek, vagy akárminek, de anyukám rögtön azt mondta, hogy menjek el egy másik helyre is, ahol újra megvizsgálnak, és eszembe se jusson bevenni a gyógyszereket.” - meséli ma már teljes boldogságban, az ölében egy gyönyörű és makkegészséges kisbabával Emily.
A második vizsgálaton kiderült, hogy a másik kórház hibát követett el, és Emily még mindig terhes, a baba pedig él. Ettől még ez a félresikerült diagnózis alaposan rányomta terhességére a bélyeget, hiszen végig attól rettegett, hogy mégis az első vizsgálatnak volt igaza, és valami baj van a magzattal, de végül nem így lett, és megszületett Ella.
Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a hibás ultrahang vizsgálatok körülbelül 400 egészséges terhességnek vetnek véget Angliában.
Emily szerencsére nem hagyta annyiban a dolgot, ombudsmanhoz fordult, aki elrendelte a kórház átvizsgálását, hiszen valószínű volt, hogy Emily nem az egyetlen, akivel mindez megtörtént. Egy panaszvonalat is nyitottak, ahova több, mint 80 hívás érkezett, hogy elmondják lesújtó tapasztalatikat a Walesi Egyetemi Kórház ellátásáról.
A tanulság az, hogy sose álljunk meg egy véleménynél! Vizsgáltassuk meg magunkat több kórházban is, ha úgy érezzük, valami nem stimmel.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

