Altató a monoton zaj
Ha alszunk, akkor a monoton, viszonylag halk hanghatások nem zavarják álmainkat, sőt, zajos környezetben akár jól is jöhetnek.
Amerikai kutatók felfedezték, hogy az olyan zajos helyeken ügyeletben lévő dolgozók, mint például a hajók gépháza, vagy az erőművek géptere, sokkal jobban tudnak aludni, mint azok, akik ugyan kisebb hangerejű, de nem folyamatos hangoknak vannak kitéve.
Dr. Eric Powell a St. Louisi Clayton Alvásközpont kutatási vezetője így nyilatkozott a Sleep című szaklapnak: "A mélyalvás kialakulásáig, illetve a mélyalvást jellemző REM szakaszok (Rapid Eye Movement - azaz Gyors Szemmozgás, ez jellemzi a mélyalvásban lévőket, feltehetően az álmok miatt - a szerk.) közötti időben az ember könnyen felriad egy-egy hirtelen jövő inger hatására."
A kutatók kísérleteik során alváslaboratóriumban vizsgáltak meg 150 személyt, akiket különféle hatásoknak tettek ki: hirtelen fény, hirtelen hang, fokozatosan erősödő hang, és folyamatosan erős, de monoton hang, illetve folyamatosan erős fény. Az eredmények azt mutatták, hogy az erős, de folyamatos hang hatására esetenként még a teljes csendnél is hamarabb alakult ki a mélyalvás, amely még a monoton mellé adott hirtelen hanghatások hatására sem múlt el. A hirtelen hang és fényhatások egyértelműen megakadályozták a mélyalvás kialakulását, mint ahogyan a folyamatos fény is.
"A monoton zaj mintegy elnyomja a hirtelen hanghatásokat, ezáltal lehetővé téve az alvást olyan környezetben is, ahol a két hatás kombinációja áll fenn. További kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy ez a hatás milyen folyamatokat vált ki az agyban, de annyi bizonyos, hogy a monoton hang feljebb tolja az ingerküszöböt, amelyet így nem érnek el a hirtelen jövő csörömpölések" - mondta Dr. Powell, aki korábban már tanulmányozta a stressz, és az alvás kapcsolatát.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

