Alkotótábor felnőtteknek

Alkotótábor felnőtteknek

Mit csinál a gyerek, amikor játszik? Szórakozik, nevet, bekapcsolódik közösségekbe, és kikapcsolódik. És teremt önmagában és önmaga köré valamit, ami a valóságban addig nem létezett. Oly sok minden hiányára panaszkodunk, de az biztos, hogy a legkevesebbet ebből kapjuk felnőtt éveinkben:a játékból, a nevetésből, az alkotásból.

Érzem ezt a magam bőrén is, ezért is hoztam létre 2011 nyarán a Nők Lapja Alkotótábort - akkor még a Nők Lapja főszerkesztőjeként. Öt alkotótársammal, Felföldi Annával, Horváth Anikóval, Szarka Júliával, Abody Ritával és Kiss-György Ádámmal arra szövetkeztünk, hogy megkeressük önmagunk és a hozzánk csatlakozók "belső kertjében" a szépet, és felmutatjuk.

Részletes program (kattintson ide)

Kísérlet volt, izgultunk is nagyon, mennyire lesz kedvük a jelentkezőknek kilépni egy hagyományos tanfolyam kereteiből. Ugyanis minden alkotásunkhoz önmagunkból adtunk hozzá valamit: megtaláltuk és egymásnak is bemutattuk belső kertünk gyümölcseit. Most már elmondhatjuk: sikerült! A kétszer ötnapos turnusokon összesen ötvenöten voltunk, zenéltünk, táncoltunk, rögtönöztünk, rajzoltunk, írtunk - és közben, nevettünk, sírtunk és felszabadultan éreztük: a játékos gyermek él bennünk és teret követel. Szépek voltunk, okosak és tehetségesek - mert mindennek lehetőségét felfedeztük önmagunkban, és egymásnak visszaigazoltuk e felfedezésünket.

Jelentkezés a táborba (kattintson ide)

Szeretnénk idén nyáron is tábort szervezni, ezúttal a Patika Tükör újság és a www.egeszsegtukor.hu portál a támogatónk. A trénerek most is együtt vannak és várnak benneteket, bemutatkozásukat, kínálatukat a Programok menűpont alatt találhatod, a Jelentkezésre kattintva információkat és adatokat is cserélhetünk. Kérdezz, érdeklődj, szeretettel vár:

Molnár Gabriella

újságíró, szerkesztő

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek