A TOP 10 dolog, amire rámegy a párkapcsolat

A TOP 10 dolog, amire rámegy a párkapcsolat

A korábban hitt hét évnél, mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak.

A harmonikus kezdeti időszak kevesebb, mint felére zsugorodásában főszereplő a hosszabb munkaidő, a pénz miatti aggódás. A megkérdezettek "minősített többsége”, bő kétharmada – 67 százaléka – a harmadik esztendőt ítélte a legnehezebbnek.

A felmérés összeállította a kapcsolatölő dolgok toplistáját is:

• Első a hízás és a testedzés elhagyása, 13 százalék tette az első helyre.

• Második a pénz és költekezés körüli vitasorozat, 11 százalék tartja a legfőbb bajnak.

• Harmadik helyre került a túl sok, vagy ellentétes műszakokban végzett munka, 10 százalékkal.

• Negyedik a tisztálkodás elhanyagolása 9 százalékos kapcsolatölő rátával.

A TOP 10 dolog, amire rámegy a párkapcsolat

• Ötödik helyen a rokonságok vannak: a fő baj, hogy általában a pár kölcsönösen sokallja a másik pereputtyával eltöltendő időt. Ezt is 9 százaléknyian jelölték meg legfőbb ,,harmónia-halálnemnek”.

• A hatodik a romantika hiánya, továbbá a szexé, 8 százalékkal.

• Hetedik helyen az iszákosság áll, 7 százalékos mutatóval.

• Nyolcadik a horkolás és az emiatti korholás, továbbá az ,,antiszociális alvási szokásvilág”: hogy ezen mit értettek a felmérők, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség, feltehetően a fogcsikorgatástól kezdve, a lámpaégetésig minden benne van, s 6 százalékot kapott.

• Kilencedik a divatjamúlt öltözködés, a régi ruhák, alsóneműk viselése az elnyűttségig, 4 százalékkal.

• Tizedik helyezett a fürdőszobai szokások, például levágott körmök, szőrszálak hátrahagyása. Ezt 4 százaléknyian mondták legfőbb gondnak.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek