Megosztani a boldogságunkat másokkal. Ez az az elképzelés, ami a legtöbb embert a hosszú távú kapcsolat felé hajtja. De mi van azokkal, akik élvezik az egyedüllétet, akik nem vágynak az elköteleződésre? A szingliség ma már nem meglepő jelenség. A társadalmi változások is előre vetítették térnyerését, létjogosultságát. Hiszen ma már nem gazdasági megfontolás miatt, szerelemmentesen, a szülők által kiválasztott partnerrel éli le az életét az ember, illetve a nők egzisztenciális önállósága is lehetővé tette, hogy a párkeresésben önálló akaratukat érvényesítsék.

Ki a szingli és miért baj, ha másképp él?

Jogi értelemben a nem házasok, míg hétköznapi szóhasználatban a nem tartós kapcsolatban élők kaphatják meg ezt a titulust. A legtöbb kultúrában a család és a házasság mint ideológia, értéket képvisel, markánsan jelen van. Ez adja az alapot, hogy az ilyen társadalom a tagjaitól normatívaként várja el, hogy párban éljenek, gyermeket vállaljanak. Ennek a gondolkodásnak a sajnálatos következménye, hogy ezekben az országokban a házasságra nem opcióként tekintenek, hanem egyetlen jó megoldásként, és olvasatukban csak az érdemel tiszteletet és elismerést, aki követi ezt az értékrendet. Az ettől eltérő életformát pedig negatívan ítélik meg.

Az életforma, melytől nehéz szabadulni

A pszichológia megkülönbözteti a kényszerszingliséget a választott szingliségtől. Ez utóbbiról alkotott elképzelés: általában független, céltudatos, önbizalommal teli, karrierista személyként vízionáljuk őket. További része a képnek, hogy nyugodt, csendes környezetben élik az életüket, céljaikat saját érdekeik határozzák meg, kapcsolataikat csakis vágyaik irányítják. És valóban így van. Ők általában megfelelő identitástudattal, valamint az egyedüllét előnyeire fókuszáló szemlélettel rendelkeznek, és ezt az életformát nem szeretnék feladni az elköteleződött párkapcsolattal járó kihívásokért.

Kiegyensúlyozottak, hiszen tudatos döntésük következményeként alakítják így az életüket, számukra kielégítő a tartós kapcsolat nélkülözése. Nincs alkalmazkodás, kicsi a felelősség. Van idő karriert építeni, utazni, önmagukra figyelni. Ez a szabadságérzés átmenetileg a teljesség érzetét keltheti.

Amikor az egyedüllét kényszer

A kényszerszinglik szeretnének elköteleződött párkapcsolatot, de sikertelenség kíséri próbálkozásaikat. Akár választott szingliségből is átfordulhat ilyenbe az egyén. Hiszen aki régóta nem alkalmazkodott senkihez, nem kellett empatizálnia, figyelemmel lennie a másikra, annak kifejezetten kihívást jelent ezt ismét megtanulni, márpedig a hosszútávú kapcsolatban nem árt tekintettel lenni a másikra.

Akik nem saját elhatározásból vannak egyedül, jellemzően önbizalomhiánnyal küzdenek és súlyos teherként nehezedik rájuk a negatív sztereotípiákkal és társadalmi elvárásokkal folytatott küzdelem, ők ezektől nem tudják függetleníteni magukat. Magányosságukat megélve kialakulhat a ,,nem vagyok fontos”, ,,nincs rám szükség” érzés.

Teherré válik, hogy a körülöttük állók lassan mind házasságra lépnek, de ők még mindig nem találták meg a Nagy Őt. A csalódás, kudarcélmény kiégéshez vezethet, és praktikusnak tűnhet a munkába menekülni. Ezek elvezethetnek az eredménytelenség érzéséhez, tehetetlenséget élhet meg a kényszerszingli, mely depressziót is okozhat.

A negatív címkék

Függetlenül attól, hogy saját döntésből, vagy a körülmények alakulása miatt él egyedül valaki, a környezet gyakran stimgatizálja őket. Elhangzanak a ,,biztos boldogabb lennél, ha volna melletted valaki” és a ,,pedig nem is vagy olyan csúnya, hogy-hogy nem találsz magadnak senkit?” mondatok. Érthetetlen, hogy ha a szinglik elfogadóak barátaik házassága, tartós kapcsolata tekintetében, akkor a családi-ismerősi kör miért kérdőjelezi meg döntésüket és főleg érzésüket, hogy ők jól érezhetik magukat ebben az életstílusban?

Nem könnyíti meg a helyzetüket az sem, hogy a legtöbb országban a házasságban élőket, gyermeket vállalókat támogatja a kormány kedvezményekkel, így a diszkriminációnak gyakran már anyagi vonzatai is vannak (pl. nem tudnak igénybe venni adókedvezményeket).

A társtalálás akadályai

Térjünk vissza egy pár gondolat erejéig oda, hogy miért is lesz egyre gyakoribb az egyedülálló életmód? Lehetnek ennek nagyon prózai okai is: országunkban is magas a válások és a kapcsolatbontások aránya, ellenben kevés példát látunk a sikeres, kiegyensúlyozott kapcsolatra. Sokaknak a félresikerült kapcsolatban élés otthonról hozott minta, így nem kell csodálkozni, hogy nehezen hisznek az elköteleződés létjogosultságában. Az is nehezíti a párkapcsolat kialakítását, ha sok szakításon van túl az illető és azt tapasztalja, hogy nehéz megbízni a másikban.

De ha már itt tartunk: nem csak a partner felé alakul ki egyfajta bizalmatlanság, hanem egyes kutatás szerint önmagukban is bizonytalanok a szinglik: nem tartják magukat elég jónak ahhoz, hogy párt találjanak. Apropó, végleges elköteleződés: sokakra hatalmas nyomást helyez, hogy a pártalálást életre szóló, megmásíthatatlan döntésnek tekintik, melyben nem szabad hibázni. Említettem már, hogy a szinglik előszeretettel menekülnek a munkájukba, ahol sikeresnek élik meg magukat.

Ez egyrészt kívánatos és jó, másrészt veszélyes is. Ugyanis az egyedülállók a ranglétrán előre lépdelve öntudatlanul a jövendőbeli partnerrel szemben is emelik az elvárásokat, így viszont jelentősen csökken azoknak a száma, akikpotenciális jelöltként még szóba jöhetnek.

Boldog házasok, boldogtalan szinglik?

Társadalmi-politikai szinten erősen sugallják, hogy a kiteljesedés a házasság és a gyermekvállalás útján érhető el. Na de mit mondanak a kutatások? Azt, hogy nincs hatalmas különbség a kapcsolatban élők és az egyedülállók között a boldogság szubjektív megítélésében. Nyilván erre sem kell rácsodálkozni, hiszen önmagában a párkapcsolat kialakítása, működtetése is rengeteg erőfeszítést kíván az emberektől, csakúgy mint a vágyott gyermek nevelése.

Ezek a krízisekpedig konfliktusokhoz vezetnek, melyek bizony rontják az elköteleződött emberek boldogságérzetét. Persze, az egyedül élők sem lubickolnak a gondtalanságban, mert az életkor előrehaladtával a szingliség megélése is változik: míg huszonévesen kifejezetten elégedettek az életforma lehetőségeivel, harminc után ez  már csökkenő tendenciát mutat és egyre inkább a magányosság érzete keríti őket hatalmukba.

Ezzel is pszichológushoz? Miért?

Mert a környezet sugallatával ellentétben nem az cél, hogy párt találjon az ember. Akiket zavar ez az állapot – és általában ők kérik szakember segítségét -, azoknál az önbizalom építése, önismeret növelése az elsődleges cél. Hiszen ezeken a területeken van olyan defektus, mely akadályozza a tartós kapcsolatra lépést.

Ha ebben fejlődött már az illető, akkor érdemes a másikra való ráhangolódás képességét gyakorolni, ezzel is támogatva a párkapcsolat kialakítását. A szingliség egyik leghangsúlyozottabb előnye az élet minden területén megélt szabadság. Vigyázni kell azonban ezzel, mert ez nem csak nagyobb önállóságot jelent, hanem kevesebb támaszt, súlyosabb esetben elmagányosodást.  Ha a szülőkkel, családdal lazább a kötelék, akkor különösen fontos a baráti kapcsolatok megtartó ereje, a sorstárs közösségek támogatása.

Tolerancia és nyitottság jelenti a valódi segítséget

Az elfogadást és támogatást mindenki megérdemli, akár saját döntésből, akár kényszerből maradt egyedül. Tudomásul kell venni, hogy ma már nem a házasság a túlélés záloga. Napjainkban lehetőség van úgy élni, ahogy szeretnénk, szabad választás kérdése, hogy tartós kapcsolatban, gyermeket vállalva vagy egyedülállóként éli-e valaki az életét. Egyik sem kötelező, ellenben egyenrangú és tiszteletet érdemlő döntés.

Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90

A cikk az októberi Patika Tükörben jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!