A szemünk belülről
Életünk szinte minden percében gyűjtjük az információkat: látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk, tapintunk. Minden érzékszervünk közül a szemünk a leggazdagabb információforrás: az összes érzékletünk kétharmadát adja.
Ínhártya (sclera): a szemgolyót kívülről burkoló, átlátszó hártya.
Szaruhártya (cornea): az ínhártya elülső része, amely óraüvegszerű védőburkot képez a szem belső részei előtt. Áttetsző, így nem akadályozza a fény bejutását. Megtöri a fényt, és azt a szem középpontja felé irányítja.
Érhártya (chorioidea): az ínhártya belső, gazdagon erezett felszíne, amely a tápanyagellátásért felelős. Azt is biztosítja, hogy a szem belseje sötét maradjon, ami az éles kép kialakításának a feltétele.
Szivárványhártya (iris): az érhártya színes része, ettől függ, hogy milyen színű a szemünk. Érdekesség, hogy a szemszínt egyetlen pigment, az érhártya által termelt melanin határozza meg. Ha kevés van belőle, akkor a szem kék vagy zöld, ha pedig sok, akkor sötétebb. A legtöbb csecsemőnek kék a szeme, mert ebben a korban a melanin még a szivárványhártya mélyén helyezkedik el, és csak később indul el a felszín felé és határozza meg a végleges szemszínt.
Szembogár (pupilla): a szivárványhártya közepén található nyílás. Mindig feketének látszik, hiszen rajta keresztül a szem sötét belsejét láthatjuk. Erős fényben a pupilla átmérője akár a milliméter századrészére is csökkenhet, míg sötétben akár nyolc milliméteresre is kitágulhat. Ez a működés teljesen automatikus. Érdekes, hogy a pupilla méretét az erős érzelmek és bizonyos kémiai anyagok is befolyásolják.
Szemlencse (lens): a pupilla mögött helyezkedik el. Ahogy a fényképezőgépben a lencse előre-hátra mozogva végzi a fókuszálást, úgy a szemben a szemlencse formájának változása állítja élesre a képet. Ezt nevezzük akkomodációnak. A szemlencse a sugártest izmainak és rugalmasságának köszönhetően képes változtatni a fénytörő erejét, így mindig éles képet vetít a szem belsejébe. Amikor a szem pihen, a lencse ellaposodik, és automatikusan a hat méternél távolabbi tárgyakra fókuszál.
Üvegtest (corpus vitreum): a szemlencse mögött elhelyezkedő áttetsző rész, amely teljesen kitölti a szem hátsó részét. Igen magas a víztartalma.
Látóideghártya (retina): a szemgolyó falának legbelső rétege, a „film” a „fényképezőgépben”. Ez az a hely, ahol a fénysugár végül eléri a szemgolyó belső falát. Itt alakul elektromos idegi jelekké a fényenergia.
Pálcikák és csapok: a retina fotoreceptor sejtjei. A csapok – amelyekből az emberi szemben 6–7 millió található – a világosban látásért felelősek. Ezek teszik lehetővé az éleslátást és a színlátást. Vörös, zöld és kék csapok vannak: mindegyik az adott hullámhosszúságú fényt érzékeli a leginkább. A többi színt – a másodlagos színeket – a retina és az agy az elsődleges színek kombinációiból képezi. Pálcikákból sokkal több van, mintegy 125 millió. Sötétben csak ezek működnek. A legkisebb fényre is érzékenyen reagálnak, de színeket és részleteket nem érzékelnek. A csapok és a pálcikák speciálisan rendeződnek el, így biztosítják azt, hogy a szem képes alkalmazkodni a különféle fényviszonyokhoz.
Sárgafolt (macula): az éleslátás helye, amely a retina középpontjában egy kis árokban helyezkedik el. Itt leginkább csapok találhatók.
Vakfolt (papilla): közvetlenül a sárgafoltnál helyezkedik el. A sárgafoltnál lép be a retina egyik legfontosabb artériája, és itt lép ki az ennek megfelelő véna. Itt kezdődik továbbá a látóideg. Mivel se csapok, se pálcikák nem találhatók itt, a vakfolt nem érzékeli a fényt, itt nem képződik kép. Érdekes, hogy a látómezőt mégsem érzékeljük hiányosnak, hiszen az agy kipótolja a képet. Szemfenék-vizsgálatkor a vakfolt jól informál a retina állapotáról.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
