A stressz miatt nem esel teherbe?

A stressz miatt nem esel teherbe?

Számos vizsgálat igazolta a stressz és a teherbeesés elmaradása közti kapcsolatot. A szervezet fokozott igénybevétele miatt a gyulladásos folyamatokra jellemző akut fázis fehérjék, így emelkedett koncentrációban CRP is megjelenhet, ez pedig csökkentheti a fogantatáshoz nélkülözhetetlen progeszteron mértékét.

"A stressz számtalan szövődménye ismert, megfigyelések igazolják, hogy több betegség kialakulásában szerepet játszhat. A pszicho-, neuro-, endokrin-, és immunrendszer kölcsönhatásait már az 1900-as évek elején felfedezték” – magyarázza dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa.

Franz Alexander, a pszichoszomatikus orvoslás egyik megalapítója már ekkor hét olyan kórképet sorolt fel, melyek kialakulásában a stressz is lényeges szerepet tölt be. A gyomorfekély, idült vastagbélgyulladás, magas vérnyomás, neurodermatitisz, asztma, ízületi gyulladás és a pajzsmirigytúltengés mellett azonban ma már a betegségek lényegesen szélesebb köréről tudjuk, hogy pszichoszomatikus tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban.

A stressz miatt nem esel teherbe?

A stressz tehát az egész szervezetre hatással van, így a túlzott hajtás a hormonrendszert, vagy akár az immunrendszert sem kíméli. Egy, az American Journal of Human Biology folyóiratban közölt vizsgálatból az is kiderült, hogy a stressz a szervezetben akár olyan gyulladást is okozhat,amely negatívan befolyásolja a petefészek működését, így csökkentve a fogantatás esélyét.

Kathryn Clancy, a kutatást vezető antropológus professzor ezt úgy magyarázza, hogy a szervezet elsősorban önfenntartásra törekszik, a fajfenntartás, a reprodukció csak ezt követően lép előtérbe. A kutatók fordított arányosságot fedeztek fel a CRP és a progeszteron szint közt.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek