A Kos és az erő
Őri Katalin asztrológus segítségével ezúttal a Kos legfontosabb egészségügyi vonatkozásaival ismerkedhetünk meg. A Nap március 21-étől április 20-áig tartózkodik ebben a jegyben. Nem véletlenül mondjuk a Kosról: fejjel megy a falnak%u2026
A Kost nagyon erős énközpontúság jellemzi. Célja, hogy mindent és mindenkit meghódítson, ám megtartani már nem akarja a zsákmányt, az már nem érdekli. Nagy felfedező. Rendkívül őszinte, jó barát, egyenes jellem. A finomságokhoz kevésbé ért, a cizellált részletekkel nem igazán törődik, nem kifejezetten empatikus. Hirtelen, lobbanékony természet. Türelmetlen, nem vár, nem mérlegel.
A Koshoz tartozik az emberi testen a fej - azon belül is az állkapocs - és az izomzat. Nem véletlenül mondjuk a Kosra: önfejű, fejjel megy a falnak. Az izomzat a tónus, a tetterő megtestesítője. Ha nem állunk ki magunkért, ha nem harcolunk az igazunkért, nagyobb eséllyel lesz izomgyengeséggel járó betegségünk. Erre nem csupán a Kosoknak érdemes odafigyelniük, hanem mindenkinek, különösen ebben az időszakban.
A Kos uralkodó bolygója a Mars, amely az agresszivitás bolygója. Fennhatósága alá tartoznak az izmok, az immunrendszer, a haj és a körmök, valamint a férfi szexualitás. Mind az immunbetegségek, mind a fogcsikorgatás, mind a körömrágás utalhat arra: nem merjük kimutatni, szabadjára engedni az agressziónkat, a védekezés önmagunk ellen fordul.
Ám a Mars nem csupán az agresszió, hanem az életerő szimbóluma is. Ilyenkor érdemes átgondolnunk: életünknek melyik az a területe, ahol új felfedezéseket kellene tennünk, amelybe új energiákat kellene fektetnünk? Ha már tudjuk, intsük türelemre magunkat, járjuk alaposan körbe az ismeretlen területet, és haladjunk megfontoltan, óvatosan.
A születésünk pontos időpontja alapján felállított horoszkópábra nem határozza meg az egész életünket, csupán jelzi számunkra a fejlődés útját, lehetséges állomásait. Konkrét diagnózist inkább az egyén aktuális problémájára, betegségére fókuszáló teljes horoszkópra lehet alapozni, de az asztrológiai diagnózis soha nem helyettesíti az orvos vagy a természetgyógyász véleményét, inkább kiegészíti azt. Rámutat a rejtett összefüggésekre és azokra az életterületekre, ahol érdemes rendeznünk a sorainkat.
Őri Katalin
asztrológus
Bejelentkezés: +36-30-23-10-355
E-mail: indmanka(at)gmail(dot)com
Szakértőnktől kérdezhet is az Egészségtükör.hu portálon!
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

