Abban lehetnek eltérések, hogy a világ mely táján mit tartanak viccesnek, vagy azt, hogy min illendő mosolyogni. De nevetni minden nyelven ugyanúgy kell. Ha beengedjük a humort az életünkbe, számtalan új aspektust tapasztalhatunk meg: könnyedebb, boldogabb szemlélet uralkodhat el a hétköznapjainkon és még a stresszkezelés is jobban megy.

Már az ókori görögök is...

A jól ismert mondat. De valóban, a humorkutatók - merthogy tessék megkapaszkodni, ilyenek is vannak - nagyjából 3000 éves múltra vezetik vissza a mulattatás dokumentált történetét. Így derülhetett ki az is, hogy például Arisztotelész és Platón gonoszságnak tartotta a vicceket, mert szerintük ezek a megnyilvánulások mások lenézéséből fakadnak. Descartes már inkább úgy gondolta, hogy pont az a lényege a nevetésnek, hogy rájövünk: nem is ártott nekünk az adott történet. A 17. századra odáig jutottak a gondolkodók, hogy a humort a túlélés eszközének tekintették. Ez azonban csak féligazság, mert a humorizálás kellemetlen vonásait figyelmen kívül hagyták. Épp ezért forradalmi az a 2000-es évek elején megalkotott elmélet (Rod Martin), mely integrálta a korábbi vizsgálatok eredményeit és ezek alapján négyféle humort különböztet meg. Az úgynevezett énvédő humor támogatja a nyitottságot, az önbecsülést, tulajdonképpen a realitásérzék megtartásával segít túlélni a megterhelő helyzeteket és valóban segíti a problémával való megküzdést.

Kapcsolatépítő humortípussal azok rendelkeznek, akik társaság előtt szeretnek viccelődni. Akár egy másik csoport kárára is mehet a poénkodás, ám ezt mégsem ellenségesen teszik: ennek a viccelődésnek a lényege a csoporton belüli feszültségek oldása és az összetartás erősítése. Az előadóját magabiztosság, pozitív érzelemvilág, önmagával és társaival való elégedettség jellemzi. Az önostorozó humorú személyek saját kárukra humorizálnak, magukat teszik nevetés tárgyává, alacsony az önbecsülésük, magas a szeretetéhségük, kapcsolataikkal nem elégedettek, pszichés jóllétük is hiányokat szenved.

Az agresszív humorú emberek manipulatív céllal használják a nevettetést: szexista, rasszista, szarkasztikus poénokkal célozzák a környezetükben élőket, ezzel próbálják őket kiszolgáltatott helyzetben tartani. Általában ellenségesek, kapcsolataikkal elégedetlenek, elfogadást és lelkiismeretességet felesleges várni az ilyen humorú személyektől.

A humor vonzó

Bizony, mindkét nem esetében a párválasztás egyik szempontja a humor, hiszen jól mutatja a potenciális jelölt kognitív és érzelmi képességeit, kreativitását, intelligenciáját. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a nők vonzóbbnak találják az őket megnevettető férfiakat, mint a nem humorosokat. A férfiak párválasztását nem befolyásolja a nők viccessége, de előnyben részesítik azokat, akik nevetnek a szellemeskedéseiken. Evolúciós pszichológiai elvek alapján mondhatjuk úgy is, hogy a férfiak a humorral reklámozzák magukat, míg a nők ez alapján is mérik a kiszemeltjüket, hogy az megfelelő partner-e számukra?

Cimborákkal jó nevetni

Akár azonos nemű, akár másnemű barátról van szó, az egyik legfontosabb jellemző a partner humorérzéke. Ennek egyik oka az, hogy a vicces embereket számos, szociális szempontból vonzó tulajdonsággal ruházzuk fel, úgymint kedvesség, extraverzió, érdekesség, jó képzelőerő, érzelmi stabilitás. Ugyanakkor nem csak arról van szó, hogy szeretünk ilyen jó képességekkel rendelkező személyek holdudvarában sütkérezni: barátokkal humorizálni, velük nevetni sokkal jobban segíti a rossz érzések elfedését, mint ha más pozitív érzésekkel – akár törődéssel – támogatnánk egymást a kellemetlen pillanatban.

A humor, mint megküzdés

Másokat kinevetve – noha ez tulajdonképpen a másik elleni agresszió, támadás - a velük szemben érzett elfojtott haragunk tudattalnul vezetődik le. Akár mi humorizálunk, akár ,,csak” mosolygunk a poénon, a pszichénkben megélünk egyfajta elégtételt a másikkal szemben, de ezzel egy időben megőrizzük magunkról a ,,másnak ártani soha nem tudó”, morális ember képét.

Lélektani szempontból a humor azzal segíti a problémákkal való megküzdést, hogy a vicc tárgyát képező történés/helyzet/csoport/személy kifigurázásával megvonjuk tőlük a felettünk gyakorolt hatalmukat, megfosztjuk őket komolyságuktól, veszélyességüktől. Ez egy úgynevezett érzelmi központú megküzdés, azaz a körülményeket nem segít megváltoztatni, de jobban érezzük magunkat tőle. Roppant csábító kezelést ígér: ne foglalkozzunk a probléma megoldásával, csak a negatív érzés kezelésére fordítsuk az energiát!

Ez ugyan azonnal megkönnyebbülést hozhat, de a gond attól még nem szűnik meg – akárcsak alkoholfogyasztás vagy cigizés hatására sem. Az állandó poénkodás erőltetetté válik egy idő után és a körülöttünk élők érezni fogják, hogy ez már a valóság folyamatos hárítása. Óva intenék mindenkit, hogy egyetlen stresszkezelő módszerként a viccelődést használja, nem árt mellé tenni az úgynevezett megoldásfókuszú megküzdési mechanizmusokból sem.

Csak pozitívan!

No jó, könnyű azt mondani, hogy a helyzetet és magunkat szemléljük derűvel és legyünk bizakodóak. De hogyan kellene kivitelezni ezt a nézőpontváltást? Kezdjük azzal, hogy válasszunk tudatosan adaptív (előre vivő) megküzdési stratégiát. Elsőként helyezzük át a fókuszt a problémákról a megoldásokra. Ebben segítségünkre lehet a napjainkban egyre népszerűbb pozitív pszichológia, mely a problémákról és nehezen viselhető lelki történésekről inkább a személyes erőfeszítésekre és kompetenciákra összpontosítja a figyelmet. Az elmélet egy kutatójának megküzdési tippjeiből ajánlok most párat:

Bryant (2003) javasolja például, hogy számoljunk be másoknak arról, hogy egy tevékenység közben milyen jól éreztük/érezzük/fogjuk érezni magunkat. Tanácsai közt szerepel az is, hogy igyekezzünk tudatosan építeni az emlékeket: legyünk jelen minél több érzékszervünkkel az adott pillanatban (ízlelés, tapintás, hallás, látás, szaglás). Megfontolandó ötlet az is, hogy ne csak szavakkal, hanem viselkedéssel is adjuk környezetünk tudtára, hogy milyen jól érezzük magunkat: bátran nevessünk, ugrándozzunk, ha a jóllétünk ezt indokolja.

Lehet, hogy túl távolinak érezzük magunktól ezt a szemléletet. Ebben az esetben a korábban már emlegetett probléma- vagy megoldásfókuszú megküzdései lehetőségeket is kipróbálhatjuk. Ezeket akkor alkalmazzuk, amikor úgy érezzük, van lehetőségünk a helyzetet befolyásolni, elkerülni vagy megváltoztatni.

Első lépésként fel kell mérnünk, hogy mi is a pontos probléma, majd végig kell gondolni, hogy milyen lehetséges megoldások jöhetnek szóba: cselekedjünk, tárgyaljunk, legyünk óvatosak vagy esetleg önmagunkat változtassuk meg? Ha sikerül a legoptimálisabbnak tűnő alternatívát kiválasztani, akkor ne habozzunk, hajtsuk azt végre és legyünk elégedettek magunkkal, ha kedvező kimenetellel záródik. Sajnos nem minden helyzet felett tudunk hatalmat gyakorolni. Ilyenkor mégiscsak jól jönnek az úgynevezett érzelemközpontú megküzdési módok. Ezekkel ugyan nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet, de az értelmezését igen. A poénkodás mellett ebbe a kategóriába sorolhatjuk a sportolást, a társas támasz keresését, a vallás vagy a hit gyakorlását, a panaszkodást.

Tudatos megküzdési stratégiák

De hogyan lehetne a humort, ezt a tudattalan stresszkezelést mégis irányíthatóbbá tenni? Kezdő lépésként próbáljunk meg úgy tekinteni a nehézségre, hogy ez nem is velünk történik meg. Aztán vizsgáljuk meg, hogy mi a legkomikusabb - de legalábbis a legkevésbé szorongató a pillanatban -, és fókuszáljunk erre az elemre. Ezt az álláspontunkat próbáljuk a történés végéig megtartani és végül gondoljunk arra: mekkora sztori lesz ebből később, ha sikerül kikecmeregni a történetből!

Sokkal gyakrabban alkalmazzuk ezt a módszert, mint azt sejtjük. Hiszen minden családnak van története félresikerült rokoni összejövetelekről, melyeket most nevetve mesélnek el a fiataloknak, noha évekkel ezelőtt, az akár a kapcsolatok megrendülésével is járhatott. Baráti társaságok mulatnak középiskolai tanulmányaikat megkeserítő tanáraikon, pedig akkoriban igencsak meg voltak ijedve tőlük. Munkahelyi közösségek tagjai ma már vagányan sztoriznak az újoncok előtt az egykori rettegett feladat kacifántos megoldásáról vagy a főnök előtti sumákolásról.

Valljuk be, lassan egy éve kiemelten szükségünk van a megküzdési stratégiák egyre tudatosabb alkalmazására. Merjünk élni a változtatás lehetőségével, hiszen ha a gondok, terhek elviseléséhez rugalmasan igazítjuk a stresszkezelésünket, az pozitív változást hozhat életünkbe.

Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90

 

A cikk a Patika Tükör áprilisi számában jelent meg! A lapot keresse minden hónapban gyógyszerészénél!