Azt tartja a mondás, hogy a tavasz mindig sok újdonságot hoz, hiszen felszabadultabbak az emberek, levehetik végre a meleg ruhákat, és késztetést éreznek a megújulásra. A három barátnő életében is folyamatos a változás, hiszen a családanya Móni szerelmes egyik kollégájába, Melinda új párra lelt, Borika pedig soha nem gondolt problémával néz szembe fia válásával kapcsolatban. A márciusi találkozó sem maradt el, amiről Borika részletesen beszámol.

Hosszúra nyúlt az idei tél, de a jeges, hideg időszaknak vége, hiszen már februárban érezni lehetett a kitörni készülő tavasz próbálkozását. A lányokkal elhatároztuk, hogy kihasználjuk a napsütést, és a jó idő érkezését, így egy főváros melletti vadasparkba kirándultunk.

Már a városból kiérve éreztem, hogy melegszik az idő. A kocsiba beáramló nap kellemesen felfűtötte az autót, még az ablakot is résnyire le kellett húznom. Erdővel szegélyezett szerpentinen haladtam felfelé, és jó érzéssel töltöttek el az ébredező természet már jól látható jelei. Bekanyarodtam a parkolóba, ahol a lányok már ott beszélgettek Melinda kocsijának támaszkodva, és élvezték a napsütést. „Remélem bekented magad egy kis UV-védővel, mert egyre erősebb a napsütés” – intett felém Móni.

A szabadidő felsőmet a derekamra kötöttem, és úgy vettem fel a hátizsákot, majd elindultunk a bejárat és a pénztárak felé. „Látom nektek már némi színt is sikerült összeszedni” – utaltam a kissé kipirosodott arcokra. „Hát, én már nagyon vártam, hogy vége legyen ennek a jégkorszaknak” – vágta rá Móni.

A beléptető kapun átérve rögtön megpillantottuk a park első lakóit. Minden állatnál megálltunk, elolvastuk a róla szóló táblákat, nekem a nyestkutya, az aranysakál és a mosómedve tetszett a legjobban.

Elértünk a melegedőig, ahol megszavaztunk magunknak egy kávét. A dinó park melletti tisztáson kinéztünk egy különálló asztalt, és letelepedtünk. Szokás szerint előkerültek a szendvicses dobozkák Melinda hátizsákjából, Móni hozta az édességet, én pedig termoszból finom gyümölcsteát töltöttem a piknik poharakba.

„Ez az igazi kikapcsolódás! Természet, jó levegő, állatok” – nyújtózkodott Melinda. „Ha már ilyen jól érzed magad, kezd te! Hogy alakulnak a dolgaid?” - adtam meg a lehetőséget, hogy meséljen.

„A szalonban nagyon sok a bejelentkezés, szinte megállás nélkül dolgoznak a kollégák, úgyhogy nekem is rengeteg az adminisztráció és az egyeztetés. Itt a tavasz, úgy tűnik, a nőknek fontos, hogy felkészítsék a bőrüket a napozáshoz, vagy az is lehet, hogy csak a megújulás miatt jönnek a kozmetikába. Ami viszont várható volt, hogy nem igazán tudom megtartani az új évi fogadalmam, hogy egyensúlyt teremtek a magánélet és a munka között. Klaudiával terveztünk ugyan utazást februárban, de nem jött össze. Majd a tavaszi szünetben igyekszünk bepótolni.”

„Mi újság Tamással? – nézett kérdőn Móni. „Elmentünk vacsorázni a múlt héten, sok mindent megbeszéltünk. Nincs még felkészülve egy új kapcsolatra, sok évig húzódott válása, és a házasságuk utolsó évei sem voltak felhőtlenek. Azt érzem, hogy fél még egy érzelmi sokktól, így inkább tudatosan távol tartja magát még a szerelem lehetőségétől is. Elgondolkodtam, hogy vajon én fel vagyok-e készülve? Arra jutottam, hogy valószínűleg még én sem.”

„Ezek szerint vége?” – kérdeztem szomorúan. „Nem egészen! A vacsora alatt nagyon jól éreztük magunkat, tudtunk érzelmekről beszélgetni, megittunk egy üveg bort, úgyhogy végül nálam kötöttünk ki, és együtt töltöttük az éjszakát, ami fantasztikus volt. Reggel megbeszéltük, hogy ezt megismételjük, egyelőre mindenféle kötelezettség nélkül. Annyi időt töltünk egymással, amennyi mindkettőnknek kényelmes, aztán majd meglátjuk. Nem gondoltam volna, hogy nálam működik egy ilyen kapcsolat, de most úgy érzem, hogy ez jobb, mintha belevágtunk volna úgy, hogy egyikünk sem kész még teljesen lekötni magát.”

„Akkor ez egy nyitott kapcsolat!” – vonta le a következtetést Móni. „Nem egészen, mert azért azt kikötöttük alapszabálynak, hogy nem fekszünk le mással, és szólunk, ha bármelyikünk életébe bejön egy harmadik. Szerintem ez így korrekt.”

„Ez így van!” – vágta rá Móni! „Nekem is bonyolódott az életem, nem is kicsit. Robinak ínygyulladása volt, és mondta, bejön a rendelőbe megnézetni, hogy mi okozza, szóljak a fogorvosnak, mikor tudja fogadni. Képzelhetitek milyen kellemetlenül éreztem magam, mert nem akartam nemet mondani neki, viszont azt sem igazán szerettem volna, ha találkozik az új szerelmemmel, Bálinttal.”

„Szerelmed?” – kerekedett ki mindkettőnk szeme. „Meséltem nektek, hogy nagyon bejövünk egymásnak, és bevallom már egy-két csók is elcsattant, bár azon kívül még nem történt semmi”- sütötte le mosolyogva szemét Móni. „Most kezd érdekes lenni a történet! Összehoztad a két pasit?” – hajolt előre Melinda az asztalra támaszkodva.

„Képzelhetitek milyen zavarban voltam, amikor Robi megérkezett a rendelőbe és találkoztak. Nem is mertem Bálintra nézni, aki viszont nagyon lazán és profin viselkedett a vizsgálat alatt. De már tudta, hogy mi van a házasságunkkal, elmeséltem, hogy a férjem már régóta megcsal, csak én nem akartam róla tudomást venni. Bálint szerint nem szabad egy olyan kapcsolatban maradni - bármilyen régi is - ami hazugságra és bizalmatlanságra épül.”

„Ebben egyetértek vele” – bólintottam. „Ha egy kapcsolatban megjelennek a kifogások, a magyarázkodások, az elhallgatások, akkor azt már nem biztos, hogy fenn kell tartani. Az ilyen helyzetekben már egyik fél sem boldog, megszokásból meg nem szabad hosszú távon benne maradni egy erre épülő házasságban sem. Az én Imre fiamon látom, mennyire megroppantotta a válása, főképp, amik közben derültek ki. Nem is vagyok biztos benne, hogy valaha megbízik egy nőben, vagy egyáltalán készen áll majd egy új kapcsolatra. Zárkózott lett, csak a munkájának él, és alig várja, hogy hétvégén a lányaival lehessen. De legyünk pozitívak, hátha jön egy lány, aki majd felolvasztja a jeget a szívén, és újból bízni kezd” – merültem el pár percig a gondolataimban.

Amikor felnéztem a lányok tekintetében szomorúság volt. Mindegyikünk megélt már hasonló helyzetet, a szakítás, a válás senkinek sem könnyű.

„Nevetni fogtok, de mióta kivirultam azt látom Robin is, hogy kezd furcsán viselkedni velem. Sokkal előzékenyebb, kedvesebb, múltkor még azt is megemlítette, hogy esetleg elmehetnék egy hétvégi wellnessre” – oldotta fel a hangulatot Móni.

„Nocsak! Bizonyára megint kezdi a nőt látni benned” – mosolyogtam rá! „Vagy csak egyszerűen érzi, hogy konkurenciája lett, és ilyenkor a pasik elkezdenek kapaszkodni. Amíg ők a félrelépők, addig nem számít, de ha érzik, hogy esetleg őket csalják meg, akkor beindul a vészjelzés az önérzetükben” – vágta rá kissé mérgesen Melinda.

„Az is igaz…” – gondolkodtam el a lehetőségen. „A jó hírt majd elfelejttettem mesélni nektek. Úgy néz ki, hogy Juditom is házasságra adja a fejét. Hétvégén meglepetés bulit szerveznek a lakásukba, azt gondolom, hogy az eljegyzést fogják bejelenteni. Végül is már 31 éves, és Lacimmal örömmel várjuk az új unokát is.”

„Ez nagyszerű hír! Ennek örömére kóstoljátok meg ezt a gluténmentes süteményt, amit én csináltam. Szerintem nagyon jó lett! Most az étkezésben is átállok az egészségesebb alapanyagokra, már fogytam 3 kilót!” – dicsekedett Móni, felénk nyújtva a sütis dobozt.

„Egészséges életmód, fogyókúra… Nagyon ráerősítettél erre az új kapcsolatra. De hogyan lesz tovább?” - nézett rá kérdőn Melinda. „Egyelőre élvezem ezt a helyzetet, és a pillangókat a gyomromban. Persze, már elgondolkodtam, hogy mi legyen, és pontosan tudom, hogy előbb-utóbb lépni kell. Most még friss ez az érzés, ez az élmény. Rég nem éreztem magam ennyire nőnek és felszabadultnak. Robi is észrevette, többször is említett már, hogy mennyire megváltoztam. Már nem zavar, ha nincs pedáns rend otthon, nem érdekel, ha gyors vacsora van. Még az is előfordul, hogy pizzát rendelünk, vagy hazafelé bemegyek a kínaiba, és dobozokba viszem haza a kaját. Azt hiszem Barbi élvezi a legjobban ezt a helyzetet. Már 14 éves, kezd önálló lenni, egyre kevésbé enged beleszólni a dolgaiba. Még várok egy kicsit, hogyan alakul ez az egész, és annak fényében eldöntöm, vagyis eldöntjük, mi legyen.”

„Ha nekem fél évvel ezelőtt valaki azzal jön, hogy te ilyeneket mondasz majd, hát esküszöm, halálra röhögöm magam” – kacagott fel Melinda. „Pakoljunk össze lányok és haladjunk! Még egy csomó mindent nem láttunk! Lehet, hogy a friss levegő, vagy a hirtelen kapott sok oxigén hatása, de nekem megfájdult a fejem. Remélem hamar elmúlik” – nyomkodta meg a homlokát.

Elindultunk medvék felé. „Olvastam, hogy február elején a két mackó Romulus és Tibor kibújtak a barlangjukból, és nem látták meg az árnyékukat, úgyhogy hamar érkezik a tavasz” – mondta szinte egy természetfilmes narrátor hangján Melinda.  „Ahogy az időjárást nézem, valóban nem tévedtek” – jegyezte meg elégedetten Móni, majd felkaptatott egy magas dombra.

„Gyere le, ne vagánykodj!” – figyelmeztettem. Hamarosan kiderült, hogy hiába szóltam: ahogy lépkedett a még ingoványos talajon, rálépett egy nagyobb ágra, ami nekicsapódott a lábának. Sántikálva ért le a dombocska aljára.

„Megmondtam, hogy vigyázz! – korholtam. „Mutasd, nem történt nagy baj?” Felhúzta a nadrágja szárát, a lábán már nagy felületen pirosan látszott az ütés helye – ebből véraláfutás lesz. „Ezt bizony rendesen eltalálta a faág, pár óra múlva még csúnyább lesz” – ingattam a fejem. „Nem is fáj annyira, rá tudok állni” – húzta le nadrágja szárát Móni.

Lassan elindultunk a kijárat felé, útközben még megcsodáltuk az állatokat. A parkból kiérve az erdei úton sétáltunk a parkoló felé. Élveztük a friss levegőt, az erdő csöndjét, a lombokon átvillanó tavaszi napsugarak érintését. Éled a természet, ami újult erővel és energiával tölti fel a testet és a lelket. Mélyeket lélegeztem, hogy magamba szívjam az erdő illatát. Éreztem, amint a tüdőm megtelik friss levegővel és átjár a jóleső megkönnyebbülés.

Ránéztem a lányokra, akik komótosan baktattak mellettem az úton gondolataikba merülve. „Jó, hogy kijöttünk ide, szinte újjászülettem” – törte meg a közös csendet Melinda. Bólogattunk, majd elindultunk, hogy újra elnyeljen minket a nagyvárosi forgatag.

(A következő számban folytatjuk)