A gondolataink is hizlalnak

A gondolataink is hizlalnak

Azt a tényt, hogy a testünkön cipelt plusz kilóknak köze van valamihez, aminek nincs mérhető súlya, köze van a lelkünkhöz, sokáig nem tűnt valószínűnek. Ám sokan például a rosszkedvük miatt nyúlnak a csokoládéhoz – ezek szerint tulajdonképpen a gondolatok hizlalnak!

Ma már a táplálkozástudományban megkerülhetetlen álláspont, hogy a siker érdekében az elhízottaknak pszichés támogatásra is szüksége van. Leskovics-Ortelli Andrea tanácsadó szakpszichológus maga is megküzdött ezzel a problémával, így érintettként és szakemberként segít a hozzá fordulókon.

Milyen kapcsolat van a lelkünk és a túlsúlyunk között?

Szerencsés esetben nincs kapcsolat a lelkünk és a túlsúlyunk között, de van, amikor bizonyos lelki fájdalmakat evéssel próbálunk enyhíteni.Túlevésnél például (jóval) többet eszünk annál, mint amire a szervezetünknek szüksége van. Egyes megterhelő érzelmi helyzetekre is reagálhatunk evéssel, azzal próbáljuk meg csökkenteni érzelmeink intenzitását. Az is előfordul, hogy valamilyen szükségletünket evéssel próbálunk kielégíteni. Például, ha keveset iszunk, szomjúság helyett lehetünk éhesek. Manapság sokkal kevesebbet mozgunk a kelleténél; a mozgásszükséglet hiányát is pótolhatjuk evéssel.Munka szempontjából a monotonitás és a stressz vezet leggyakrabban túlevéshez. Unalom esetén például változatosságra vágyunk, amit különféle ízek váltogatásában találhatunk meg.

A gondolataink is hizlalnak

Akkor szeretem magam, ha megadom magamnak azt, amire vágyom?

Szerethetem magam úgy is, ha megadom magamnak, amire vágyom, de ez egy rövid távú, gyermeki szeretet, amikor azonnal kielégítem a vágyaimat, nem törődve a hosszú távú következményekkel. Ha felnőtt módon, gondoskodóan szeretem magamat, akkor számolok hosszú távú következményekkel. Úgy szeretem jól magam, ha jól gondoskodom magamról, a testemről, lelkemről.Ebben benne van a várakozás, és a mértéktartás képessége is.

Mi köze a fáradtságnak a hízáshoz?

Ha nem pihenünk eleget, az energiaszükségletünk miatt cukoréhség alakul ki bennünk,amit általában gyorsan felszívódó szénhidráttal próbálunk meg kielégíteni. Evés következtében azonban beindul az emésztésünk, ami fáradtságérzéssel jár együtt. Eztmegpróbáljuk újra evéssel legyőzni, így kerülünk ördögi körbe. Érdemesebb inkább pihenni, mozogni, friss levegőt szívni, pár tornagyakorlatot végezni, de a legjobb, ha alszunk.

Leskovics-Ortelli Andrea
tanácsadó szakpszichológus
http://leskovicsandrea.com/
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek