A fiamat is bántani fogja? - A pszichológus válaszol
Egy aggódó, elvált édesanya írt Máriának. A gond a volt férjjel van, akinek agrassziója nem tudni, hogyan befolyásolja a közös gyermeket.
Kedves Mária!
41 éves anya vagyok és egy kiskamasz fiam van. Nemrég váltam el a férjemtől. A szakításunk sajnos elég viharos volt, a kapcsolatunk végén már sokat veszekedtünk és ahogy folyt a per, egyre inkább eldurvult a helyzet. A gyerek velem lakik, de az édesapja kéthetente egy hétvégére elviszi. Múltkor, mikor hazahozta, ismét összeszólalkoztunk, ő pedig a fiunk szeme láttára a falnak lökött engem. Úgy érzem, hiába váltunk el, egyre agresszívebb velünk, és bár a gyereket eddig nem bántotta, attól félek, egyszer megteszi. Mit tehetnék? Nem szeretném, ha a fiam félelemben élne.
Takács Judit, Debrecen
Kedves Judit!
Nagyon nehéz helyzetben van most, a válást önnek is nehéz lehet feldolgozni, teljesen természetes, hogy közben a fiát is szeretné megóvni. Sajnos most ő sincs könnyű helyzetben, mivel a szülők közötti konfliktus, a válás olyan helyzetet teremtett, amit nehezen ért meg. Nagyon jellemző, hogy a gyerek ilyenkor önmagát vádolja, azt hiszi, ő volt „rossz”, ő rontott el valamit, ami miatt a szülei elváltak. A másik probléma az apa agresszív magatartása, és ha jól értem, már a válás előtt sem volt felhőtlen a kapcsolatuk.
Valószínűleg a gyereknek már akkor is voltak indulati reakciói. Most is érzékel valamit, biztosan meg akarja védeni az anyját, olykor negatív fantáziái is lehetnek az apjával szemben – elképzeli, milyen ijesztő dolgokat tenne vele, ha elég erős lenne. Az is előfordulhat, hogy az anyát hibáztatja, amiért az apja elment. Ezeket az érzéseket valahogy kezelnie kell: vagy nagyon befelé forduló, konfliktuskerülő, szorongó, izolált, vagy épp ellenkezőleg, konfliktuskereső, magatartászavaros, amolyan nehezen kezelhető, problémás gyerek lesz.
Judit, önnek meg kell értenie, hogy a fia most nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát, elvesztette a biztonságérzetét. Üljön le, és beszéljen vele a válásról és beszéljenek arról is, amit a minap látott. Hogy az apja elveszítette a türelmét és indulatos lett, de ettől még ő a legfontosabb, de bármi is történik, őt mindketten szeretik. Az lenne a legjobb, ha az apukája leülne vele, és elmondaná, hogy nagyon megbánta, amit tett, és többet ez nem fordul elő. Ha erre nem hajlandó és továbbra is agresszíven viselkedik, kérjen segítséget. Legyen önöknél valaki, amikor láthatás van, szóljon az iskolában, hogy a gyerek nem mehet el senkivel, csak önnel. Nem szabad szégyellnie, ami történt, sem ön, sem a gyerek nem tehet róla, nyugodtan kérjenek segítséget az iskolai pszichológustól.
Ha nem változik a helyzet, a gyámhatósághoz kell fordulni, és kezdeményezni kell a láthatás szüneteltetését. Ha bíróságra kerül az ügy, ismét nehéz helyzetbe kerülhet, ugyanis a tanúk vallomásai alapján döntenek, és sajnos sokszor annak a félnek vannak „jobb” emberei, akinek nem kellene. Ne felejtse, mindig beszélgessen a fiával, tudatosítsa benne, hogy bármi történik, szereti és bízhat önben, ez az egyetlen módja, hogy csökkentse a szorongását ebben a nehéz helyzetben.
Dr. Bácskai Mária
pszichiáter
Mobil: 06(30)212-5510
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

